labdarúgás, rövidhír, Sportgazdaság — 2010/10/29 at 21:44

A Premier League szerzi a legnagyobb bevételt mezszponzorációból

by

A SPORT+MARKT felmérése szerint a Premier League megelőzte a német Bundesligát a mezreklámokból származó összbevétel alapján készített rangsorban. Az angol első osztály 128 millió euróval áll a lista élén.

A SPORT+MARKT tizenkettedik alkalommal jelentette meg European Jersey Report című kimutatását, amelyből kiderül, hogy a kontinens hat legrangosabb futball-bajnokságában 18 százalékkal nőtt a tavalyi szezonhoz képest a mezszponzorációs szerződések összesített értéke, 470,7 millió eurós rekordot érve el.
„A top öt egyesület között három angol csapat található, és a tanulmányban szereplő klubok közül tizenöt mondhatja el magáról, hogy sikerült előnyösebb megállapodást kötnie az egy évvel korábbinál” – mondta Gareth Moore, a SPORT+MARKT brit divíziójának igazgatója.
Ami az egyes klubokat illeti, a legtöbb pénz a Manchester United és a Liverpool kasszájába vándorol: az amerikai pénzügyi szolgáltató AON, illetve a Standard Charter bank egyaránt 23,6 millió eurót utal át a trikón szereplő reklámért. A spanyol Real Madrid a bwin fogadóiroda jóvoltából alig lemaradva, 23 millióval ért fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Viszonyításképpen, az elemzés szerint az átlagos szponzorációs díj, amelyet egy klub kap a mezfelület értékestéséért, 4,2 millió euró.

European Jersey Report
A bajnokságok tekintetében a Premier League a kedvezőbb feltételekkel aláírt új szerződéseknek köszönhetően 128 millió euró összbevétellel lett az első. A tavalyi szezonhoz képest 45 millió euró pluszt szereztek az angol egyesületek, amivel sikerült letaszítaniuk a trónról a német Bundesligát [118,5 millió euró]. Harmadikként az olasz Serie A végzett 65,9 millióval, az egyetlen olyan ligaként, amely csökkenést regisztrált. Azonban vannak még tartalékai, hiszen két patinás klubja, a Lazio és a Fiorentina is mezszponzor nélkül vágott neki az idénynek.
A franciák kihasználták, hogy a helyi törvénymódosítások engedélyezték a fogadóirodák hirdetéseit, és 58,8 millió eurót gyűjtve a Ligue 1 megelőzte az 57,7 millió eurónál megálló spanyol Primera Divisiónt. Hatodik helyen a 42 millió eurón stagnáló holland Eredivisie végzett.
A szponzorokra vonatkozóan az European Jersey Report kimutatta, hogy a fogadóirodák szerepvállalása egyértelműen megélénkült, a bukméker cégek ugyanis – a tavalyihoz képest 40 százalékos növekedést produkálva – 78,9 millióval veszik ki részüket az európai élcsapatok mezein való hirdetésből. A legtöbb pénzt, összesen 112,5 millió eurót, a bankok és biztosítók fizetik.

Forrás: sportundmarkt.com

One Comment

  1. Pingback: Rekordösszegű mezszponzori szerződést kötött a Barcelona | Sportsmarketing

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Játékbábukat készítenek a Barcelona sztárjairól

A 3D-s akció figuráiról ismert Pattni Imaginations megállapodott a Barcelonával, hogy a csapat játékosairól élethű, kicsinyített játékbábukat mintáz, szélesítve a...

Close