Mikor jött el az a pillanat a profi pályafutásod során, amikor azt gondoltad, itt az ideje nagyobb hangsúlyt fektetni a sporton kívüli üzleti életedre?
Nem egy konkrét pillanatban határoztam el ezt, inkább egy folyamat eredményeként jött el, szinte természetesen módon. Nagyon hosszú és göröngyös út vezetett addig, amíg száz százalékig biztossá vált, hogy profi labdarúgó leszek. Mindig is volt egy vízióm, hogy hova szeretnék eljutni a labdarúgásban, de emellett természetesen rendelkeztem B- és C-tervvel is. Az egész pályafutásom alatt úgy gondolkodtam, hogy ha megvalósult egy tervem, akkor a következő lépcsőfok mindig egy elérhető cél legyen. Például nem azt tartottam fontosnak, hogy a Manchester United vagy a Barcelona kapusa legyek, hanem jó kapus akartam lenni. Elég éles önkritikám van, ez fiatal koromban még inkább jellemző volt, – akkor talán túlságosan is – de így tudtam fejlődni és pont ezért mindig maximális teljesítményt akartam elérni. 25-26 évesen ugyan még nem tudtam, mikor fogom befejezni a pályafutásomat, de már elkezdtem gondolkodni azon, hogy ha vége lesz, akkor mit fogok csinálni.
Milyen előzetes üzleti ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeztél ahhoz, hogy eldöntsd, merre tovább?
Több út is kirajzolódott előttem a pályán kívüli tapasztalatokból adódóan. Karriere végén sok játékostársam nyitott kávézót, éttermet, de úgy voltam vele, hogy ezek külön szakmák, amelyekben nem feltétlenül lehetek a legjobb, vagy nagyon sokáig tartana plusz ismereteket szereznem ahhoz, hogy értéket tudjak teremteni. Engem egész életemben sportolók, edzők, irodai alkalmazottak, pályamunkások vettek körül. Egy klubban azonban nemcsak a kapus voltam, aki részt vesz az edzéseken aztán hazamegy, hanem kapcsolatban álltam a pályamunkásokkal, a gazdasági osztállyal, a marketingesekkel és a többiekkel. Érdekelt mindenkinek a munkája, hiszen ők is az egyesület alkalmazottai, mint én, ők is az egyesületet képviselik, csak nem a pályán, hanem a háttérben. Ahány klubom volt, annyi tapasztalat rakódott rám az évek során. Sokat mosolyogtak ebben az időszakban a csapattársaim azon, hogy miért foglalkozom azzal, mi lesz később, majd úgy is eldől. De én szeretek előre tervezni, látnom kell, hol az út vége, ez pedig motivációt jelent számomra.
„Mindig a legnehezebb utat kerestem, mert annak legyőzése nagyobb siker, mintha a könnyebbet választottam volna”
A labdarúgók közül sokan edzőnek, sportigazgatónak készülnek, és később is a futballban maradva, kluboknál helyezkednek el. Hogyan jött az ötlet, hogy te inkább saját vállalkozásba kezdesz?
Mindig a legnehezebb utat kerestem, mert annak legyőzése nagyobb siker, mintha a könnyebbet választottam volna. Ezért nem is gondoltam arra, hogy nekem nagynevű csapatokban kellene védenem, pedig lett volna rá lehetőségem. Ott nem éreztem volna annyira, hogy hozzájárulok egy-egy győzelemhez, mert olyan minőségi játékosok vettek volna körül, hogy úgy nyer bajnokságot a csapat, hogy szinte nem is lett volna közöm hozzá, csak odamegyek felemelni a trófeát. A Premier League-ben például a második legjobb kapus lettem Petr Cech mögött, akinek a csapata, a Chelsea abban a szezonban bajnok lett, mi pedig kiestünk. Mindig a nehezebb munkát választottam, mert szeretek dolgozni a sikerért. Nem mindenki akarja ezt. Ha valaki szeretné ezt lemásolni, fogalma sincs, mennyi nehézséggel és problémával jár. Nem adják könnyen a sikert, de ha megcsinálod és eléred a célodat, akkor egyedi tudsz lenni.
Milyen nehézségekkel kerültél szembe akkor, amikor profi labdarúgóként még kevésbé tudtál koncentrálni a meglévő vállalkozásaidra?
2003-ban indult el a létesítmény, amit ezt követően tizenkét éven keresztül úgy vezettem, hogy nem tartózkodtam Magyarországon. Nem volt rajtunk nyomás, nem volt teljesítménykényszer, éppen ezért az egyesületünket nem is neveztük nevelőegyesületnek, hiszen ahhoz naponta itt kellett volna lenni és végigvinni azt a struktúrát, amit képviselek. Amikor megnyitottuk a létesítményt, az első hónap után rögtön jött egy nagy rezsiszámla és nagyokat néztünk, de ezt követően fél év alatt 80 százalékkal sikerült csökkenteni az energiával kapcsolatos kiadásokat. Egy ilyen vállalkozásra teljesen a sajátjaként tekint az ember és úgy építi tovább, hogy önfenntartó legyen. Egy sportszervezet sok kiadással jár, többek között ott vannak az utazások, a versenyeztetés, a speciális táplálkozás, a felszerelések, és igyekeztünk az egészet gazdaságilag fenntarthatóvá tenni.
A szombathelyi Haladástól a berlini Herthához került először külföldön.
(Fotó: herthabsc.de)
A létesítményetek indulásához képest hogyan változtak meg a körülmények egészen napjainkig?
Akkoriban a nagy focipályák területeit felvásárolták a bevásárlóközpontok építtetői és háttérbe szorult a sport. Teljesen más infrastrukturális helyzet volt, mi pedig plusz edzéslehetőségként jöttünk létre, ami akkoriban egyedinek számított. Egyébként nem feltétlenül gondolkodtam abban, hogy magánegyesületet hozzak létre, inkább azon töprengtem, hogy a külföldi tapasztalataimat hol tudom átadni.
A Haladás mindig is közel állt hozzám, a klubnál azonban akkoriban eléggé gyakoriak voltak a tulajdonosváltások. Ezt bizonytalannak éreztem, ezért inkább a saját vállalkozás mellett döntöttem, mert ha abban az ember esetleg hibázik, akkor nem kell a másikra mutogatni. Egy olyan utánpótlásműhely alapítása volt a cél, ahol minőségi alapokat adunk a gyerekeknek szociális és sport területen, így a kikerülésük után úgy tekintsenek rájuk, hogy jó képzést kaptak. Ehhez nagyon szépen fejlődtünk, majd később jöttek a kormány által nyújtott sportfejlesztési lehetőségek is, mert a külső szemlélők is úgy ítélték meg, hogy jó úton járunk, működik az, amit mi csinálunk.
A játékos-pályafutásod során jellemző volt rád a kitartás és a türelem. Mennyire jelenik ez meg az üzleti életben?
Nem vagyok nyomás alatt, inkább jót akarok csinálni, ezért is gondolkodom mindig hosszú távon. Stabilitást szeretnék biztosítani, hogy legyen egy olyan rendszer, amit más is tovább tud vinni, ha 50 év múlva már nem leszek. Itt nem a személy, hanem maga a rendszer a fontos.
Mi az, amit kifejezetten Németországból, és mi az, amit Angliából hozol az üzleti szférában tanultak közül?
Mind a két országnak megvan a sajátos üzlet- és sportpolitikája, sőt, minden klubnak más az üzletfilozófiája. Mindenhol a célok határozzák meg azt, ki hogyan cselekszik. Elképesztő volt számomra, hogy 18 év külföldi karrier során milyen sok mindent tapasztaltam a saját bőrömön.
Például az 1860 Münchennél volt egy csődeljárás, ami nemcsak a vezetőséget érintette, hanem a játékosokra is kihatott. Nekünk kötelességünk volt jól teljesíteni a pályán, mert az hurráhangulatot okoz és a szurkolókat sem nyomasztja annyira a helyzet. Ebben a szituációban láthattuk azt is, hogy egy olyan elnök került a klub élére, aki beköltözött 8 napra az irodába, és azt mondta, addig nem jön ki, amíg meg nem menti a klubot. Volt olyan mérkőzésünk, amelyről hajnali három körül érkeztünk haza busszal, az edzőközpontban sehol nem volt egy lélek sem, az elnök irodájában azonban égett a villany és folyamatosan dolgozott. Nyolc nap után kijött az irodából és azt mondta: „csináltam valamit, ami elképzelhető, hogy a klub megmentését jelenti, de még nem biztos.” Elképesztő volt átélni ezt a folyamatot, a feszültséget, a döntések hátterét. Bizonyos dolgoktól meg kellett válnia a klubnak, amik fájtak, de ez biztosította a túlélést.
Ez az elnök a Király Sportiskolát is támogatta, mert azonos volt a filozófiánk. Egy nagyon tiszteletreméltó ember volt, hihetetlenül nagy koponya, sajnos már nem él. Ez az elnök nem tulajdonosa volt a klubnak, hanem egyszerűen ennyire közel állt a szívéhez. Ezek a döntések a fontosak – ha ezeket átérzed, ezt viszed magaddal. A Király Sportegyesületet mi alapítottuk, mi építettük, tudjuk a felelősségünket. Nagyon sokat kell dolgozni, nincs olyan, hogy két év után más irányt veszünk, ugyanazon az úton kell továbbmenni, amit kijelöltünk. Mi tudjuk, hova akarunk eljutni, nem torpanunk meg egy-egy hiba vagy akadály miatt, hanem abból tanulva megyünk tovább és próbáljuk meg elérni a céljainkat.
„Szeretek elöl menni, kitaposni az ösvényt, és mutatni az utat a kollégáknak”
A vállalkozók egyik legfontosabb képessége a stressz- és bizonytalanságtűrés. Neked mennyit segített a pályafutásod abban, hogy ezek a készségek magas szintre emelkedjenek és alkalmazd őket az üzleti világban is?
Nincs félelemérzetem. Tudom azt, hogy bizonyos részeredmények lehetnek negatívak, vagy pozitívak, de olyan nincs, hogy engem eltereljenek arról az útról, amit én kitűztem magam elé.
Nekem a munka a mániám, mindig tervezek, mindig megyek előre és próbálom a közeget is erre nevelni, irányítani. Vezetőként meg kell mutatnod az irányt. Létezik a “Leader” és a “Boss”. Az utóbbi magyaráz és irányít, az előbbi pedig mondja, hogy gyertek utánam. Én inkább Leader vagyok, mert szeretek elöl menni, mutatni az utat és utána átadni a kitaposott ösvényt, hogy ezt csináljátok és megmutatom azt is, hogyan. Az átadásnál létezik a legnagyobb kihívás, hogy azt a mentalitást, akaratot hogyan adjuk át. Ez a legnagyobb munka. Úgy vagyok bekötve, hogy ha én meg tudom csinálni, akkor valószínűleg másnak sem lehetetlen. Látom azt, hogy néha korlátozottak a lehetőségeink, akkor viszont olyan módszert kell alkalmazni, amivel elérjük a célunkat. A kapusedzéseknél sem magyarázni kell, hanem olyan szituációt kialakítani, amiből tanulnak. Lehet, hogy először megütik a bokájukat, de észreveszik azokat a dolgokat, amelyek miatt legközelebb nem ütik meg újra.
A Crystal Palace-nél az angol bajnokság második legjobb kapusa volt
(Fotó: goal.com)
A vezetői karakteredet formálta az is, hogy a pályafutásod során számtalanszor voltál csapatkapitány?
Szerintem ez egyéniség kérdése. Sosem felejtem el, amikor a Hertha sportigazgatója, Dieter Hoeness azt mondta, hogy „Gábor, 26 évesen már vezérnek kell lenned, sokat védtél a BL-ben, Bundesligában”. Visszakérdeztem, hogy hogyan? Az kialakul, nem úgy van, hogy megnyomnak egy gombot és onnantól kezdve vezér vagy. Ki kell érdemelni, ki kell harcolni, ki kell küzdeni, van ennek egy folyamata, amit meg kell tanulni. A kapus általában látja az egész pályát, az egész csapatot, így csapatban gondolkodik. Előtte vannak a védők, és az a jó kapus, aki úgy irányítja a védelmet, hogy szinte az egész meccsen nincs dolga, mert az azt jelenti, hogy jól kommunikál.
Ha ilyen természetű vagyok, akkor valószínűleg az üzleti világban is erre fogok összpontosítani, mert tudom azt, ha a sportban ez vezetett sikerre, akkor az üzletben is ez fog, csak a módját kell megtalálni, hogy hogyan alkalmazzuk.
Király Gábor a kapusedzősködésbe is belekóstolt
(Fotó: kapus.eu)
„A gyerekeknek azt szoktam mondani, teljesen mindegy, hogy szegényebb vagy csilli-villi ruhába öltözöl fel, ha a személyiséged nem változik, akkor ugyanaz az ember maradsz”
Korábban említetted, hogy – főleg az angol fociban – rengeteg futballista előtérbe helyezte a materialista dolgokat, például az autót, vagy a ruhákat. Sokaknak ez a siker egyik legfontosabb fokmérője, te azonban ennek a szöges ellentétét képviseled. Változott valamit ez a szemléleted, amióta hazaköltöztél?
Ezen egész életemben nem változtattam. Nem azt tartom fontosnak, milyen autóm van, hanem azt, hogy az autó elvigyen A pontból B-be. Elvagyok egy kis kuckóban és egy kastélyban is, nem érdekelnek a méretek, mindig a munka minőségét veszem figyelembe. A gyerekeknek azt szoktam mondani, teljesen mindegy, hogy szegényebb vagy csilli-villi ruhába öltözöl fel, ha a személyiséged nem változik, akkor ugyanaz az ember maradsz. Ha vezetőként meg kell jelenni ingben és zakóban, akkor úgy öltözök fel, de nem feltétlenül tartozik a kedvenceim közé, mert a sportos megjelenést favorizálom. Egy üzleti rendezvényen azonban kötelező a jó megjelenés, hiszen az egész céget képviselem. Még ha idegen is tőlem ez a rész, akkor is meg kell tanulni és meg kell csinálni, mert ez azzal jár, amit elértél. De ettől függetlenül az értékrendem nem változott. Nem veszem szokványosnak, amit elértem. Mindig értékelni kell azt, ami van, és nem azután sóvárogni, ami nincs.
Király Gábor, az üzletember
(Fotó: kapus.eu)
Magyar sajátosságnak tartod, hogy nem értékeljük eléggé azt, amink van?
Külföldön is vannak ilyen emberek, úgyhogy nem általánosítanék. Magyarországon hatalmas értékek vannak, amiket észre kell vennünk. Egy egyszerű példa: szombathelyi születésű vagyok, 21 évesen kikerültem Németországba, ahol rendszeresen megnéztem a nevezetességnek számító épületeket. Majd egy év után nyáron hazajöttem és észrevettem, hogy milyen gyönyörű épületekkel van tele Szombathely is, ahol felnőttem. Amint kimentem egy másik országba, azon kaptam magam, hogy meg kell néznem az épületeket, aztán feltettem magamnak itthon a kérdést, hogy Szombathelyen miért nem néztem meg eddig? Ezáltal is növekedett bennem az az értékrend, hogy becsüljük meg, amink van.
Mit tanácsolnál a mai sportolóknak, miért érdemes Magyarországon befektetni és kialakítani a profi pályafutásuk utáni életüket is?
Magyarország nagy potenciállal, jó adottságokkal rendelkezik. Persze abban, hogy itthon fektessünk be, közrejátszanak érzelmi szempontok is.
Aki kíváncsi rá és partner ebben, annak tudok segíteni. Nekem mindig jó visszacsatolás, ha ezeken a tanácsokon keresztül az emberek tudnak fejlődni, hisznek bennük és sikeresek lesznek.
Neked milyen terveid vannak a következő évekre vonatkozóan?
Mindig a következő másfél-két évre látok előre. Addig tudom, hogy mi fog történni és mit szeretnék elérni. Persze a következő hónapok során finomítunk a részleteken. Épp most készül el a létesítményünk végleges fejlesztése, aztán elkezdünk dolgozni benne, belakjuk. Az üzleti modellt is felállítottuk, mellette azon leszünk, hogy a külföldi kapcsolatokat is intenzíven beépítsük. Ezen irányok mentén fogunk haladni, aztán amikor ezek elindulnak, figyelni kell arra, hogy továbbra is minőségi játékosokat neveljünk, és megvizsgálni, hogy hova tudunk még fejlődni.
Az interjú angolul is elérhető ezen a linken.