Cím: Sport Public Relations and Communication
Szerkesztők: Maria Hopwood, Paul Kitchin, James Skinner
Szerzők: Laurence Chalip, Dr. Allan Edwards, B. Christine Green, Maria Hopwood, Paul Kitchin, Jacquie L’Etang, Rob Lewis, Katherine Rowe, Prof. David Shilbury, James Skinner, Prof. Kristine Toohey, Dr. Wayne Usher.
Kiadás éve: 2010
Kiadó: Butterwort-Heinemann
Oldalszám: 271
Nyelv: angol
Egy tankönyv – annak minden előnyével és hátrányával
A Sport Public Relations and Communication elsőre végiglapozva is inkább tűnik tankönyvnek, mint könnyű kis esti olvasmánynak. Végigolvasva azt mondhatom, hogy az első benyomás igazolódott, tankönyvként, szakdolgozatok forrásmunkájaként jó szívvel ajánlom, de ha valaki könnyed, olvasmányos szakmai könyvet keres, akkor inkább a korábban értékelt Wakefield könyvet érdemes választania.
A könyv felépítése nagyon jó, (de) ez is a tankönyv jelleget hangsúlyozza. A szerzők rövid bemutatása után az első fejezetben egy általános bevezetőt olvashatunk, majd egy tömör összefoglalót minden egyes fejezet tartalmáról. A fejezetek legelején néhány pontban összefoglalják, hogy milyen ismeretekre tehetünk szert a fejezet elolvasása után [„Learning Outcomes”]. Ezt követi a fejezet áttekintése, majd a lényegi mondanivaló után az összegzés és a kulcskifejezések magyarázata. A fejezetek végén feltesznek néhány megvitatandó kérdést, melyekre a könyv legvégén található részben minta válaszokat is kapunk. Minden fejezetben ajánlanak honlapokat és további olvasnivalót is.
Mindegyik fejezetet más szerző írta [vagy több szerző együttesen], és néha olyan érzése támadhat az olvasónak, hogy az egyes fejezetek szerzői nincsenek tisztában azzal, miről szól a többi fejezet. Persze a szerkesztők ezt orvosolhatnák, de nem mindenütt tették meg, ezért előfordulnak átfedések, és a pr fogalmának többszöri elmagyarázása, vagy ismétlődés a fogalom magyarázatoknál [pl. a krízis menedzsment definíciója a 8. és 9. fejezetben nem ugyanaz].
Az biztos, hogy az elméleti háttér megalapozására nagyon jó ez a könyv, viszont példák tekintetében hiányos. Bár minden fejezetben van ún. esettanulmány, de sokszor azok is inkább elméleti fejtegetésbe csúsznak át, csak a könyv utolsó fejezeteiben találtam igazán jó esettanulmányokat. Egyébként pedig sajnos a példák nem túlságosan változatosak, többnyire a tőlünk kicsit távoli krikett világából valók. Alkalmanként azért előfordul egy-két példa az NBA-ből, futballból és rögbiből is.
Az első három fejezet a fogalmak tisztázásáról szólna, bár ember legyen a talpán, aki kibogozza ezeket. A fogalmi magyarázatok sűrűjébe inkább nem keverednék bele, akit érdekel, hogy pontosan hogyan lehet szétválasztani a sport public relationst és a sport kommunikációt, és ezekből hogyan lesz SPRC [sport public relations and communication], vagy hogy mit jelent az IMC [Integrated Marketing Communication], az MPR [Marketing Public Relations], a Cause-RM [Cause-related Marketing] és CSR [Corporate Social Responsibility] a sportban, milyen a látens, a tudatos és aktív közönség, akkor olvasson bátran. Az elméleti rész érdekessége, hogy a pr-t egyébként itthonról nézve újszerűen közelítik meg, azt a szerepét hangsúlyozzák, hogy hosszú távú, mindkét fél számára előnyös kapcsolatokat kell kiépíteni az érdekcsoportokkal, és ha a pr-t jól kivitelezi a szakember, akkor gyökeret szolgáltathat a marketing számára, a jó pr tevékenységből nőhet ki a marketing.
A kötetből változatos témaköröket ismerhetünk meg. A sport és a társadalmi felelősségvállalás kapcsolatáról szóló rész értelmezi a felelősségvállalás különféle formáit [gazdasági, jogi, etikai és egyéb], melynek gyakorlása akár versenyelőnyt is jelenthet a sportszervezeteknek. A közösséggel fenntartott kapcsolatról szóló fejezetből megismerhetjük az etikus fogyasztás fogalmát [ethical consumerism]. Nagyon örültem, hogy külön fejezetet szenteltek a kríziskommunikációnak, és a szurkolói csoportok pr szerepének is. Az új kommunikációs eszközökről szóló fejezetben találhatunk egy kis internet történetet is – sportkommunikációs szempontból. Erről a témáról igazán aktuálisat már nem tud mondani egy két évvel ezelőtti könyv, de történetileg érdekes, hogy miként viszonyultak a sportban dolgozó kommunikációs szakemberek az újfajta lehetőségekhez a kezdet kezdetén.
Véleményem szerint az egyik legérdekesebb az önkéntességről szóló fejezetet, ugyanis ez olyan gyakorlat, amely itthon még egyáltalán nem kiforrott, így jó ötleteket lehet meríteni a könyvből. A kultúrák közti pr-ről és kommunikációról szóló fejezet a könyv első részéhez hasonlóan nagyon elméletire sikeredett, olyan érzésem volt, mintha azt olvasva egy bölcsészkari kultúra- és kommunikációelmélet órára készülnék. Ebben például a 2012-es Olimpiára pályázó városok polgármestereinek beszédeit lehet összehasonlítani retorikailag, de ajánlanak egy érdekes, aktív feladatot is. Azt tanácsolják, hogy ha lehetőségünk van rá, menjünk és figyeljünk meg három különféle sportot űző barátunkat, majd csatlakozzunk hozzájuk a sporttevékenység után: szocializálódjunk, figyeljük az öltözködést, beszédet, viselkedést stb.
Az utolsó két fejezet, a sportolók pr-járól és a nemzetközi pr-ról szóló szintén az érdekesebbek és kevésbé elméletiek közé tartozik, és itt a példák is jobbak. Előbbiben Michael Phelpset, David Backhamet és Anna Kournikovát is említik, valamint elemzik a pályán és a pályán kívül mutatott viselkedés fontosságát, valamint a szurkolókra, a média képviselőire gyakorolt hatását. Az utolsó, nemzetközi pr-ről szóló fejezetben elsősorban a Nemzetközi Olimpiai Bizottságról és a Salt Lake City-i Olimpia odaítélése körüli botrányról értekeznek a szerzők.
ÉRTÉKELÉS
A könyvet összességében 7-esre értékelem, mert tankönyvnek nagyon jó lehet, de a gyakorló szakembereknek sokkal gyakorlatiasabb tudásra van szükségük. Ajánlom azoknak, akik szakdolgozatot, vagy valamilyen tudományos igényű munkát írnak, különös tekintettel olyanoknak, akiknek a terminológia tisztázása kiemelkedően fontos.
7/10
SZERZŐK
Maria Hopwood – 2009 óta a Leeds Metropolitan Egyetem pr oktatója, korábban a Bond Egyetemen és a Teesside Egyetemen is tanított. Kutatásai a pr és a sportmenedzsment területeit kötik össze. Tanácsadóként dolgozott számos profi sportszervezetnél Ausztráliában és az Egyesült Királyságban is. A PR Review és az International Journal of Sport Communication szerkesztőbizottságának tagja.
Paul Kitchin – Az Ulster Egyetem sportmenedzsment oktatója. Az International Journal of Sport Marketing and Sponsorship helyettes szerkesztője és az International Journal of Sport Management and Marketing szerkesztőbizottsági tagja. Jelenleg a Loughborough Egyetemen doktorál, ahol testileg és mentálisan sérült fiataloknak a sportban való részvételét és önképét vizsgálja.
James Skinner – A Griffith Egyetem sport menedzsment docense. Számos cikke és két könyve jelent meg sportmenedzsment kutatásokkal kapcsolatban. Tanácsadóként dolgozott nemzetközi és nemzeti sportszervezeteknél. Az International Journal of Sport Communication szerkesztőségi felülvizsgálati bizottságának tagja.