Az Otto Bock csak a paralimpiát támogatja

by

A Londoni Olimpia Rendezőbizottsága [LOCOG] bejelentése szerint a művégtagokat és kerekesszékeket gyártó Otto Bock a második olyan vállalat, amelyik a 2012-es olimpiai játékoknak csak a paralimpia részét támogatja.

A LOCOG-gal kötött harmadik szintű szponzori szerződés értelmében az Otto Bock a jövőre esedékes londoni paralimpiai játékok hivatalos művégtag és kerekesszékes technikai szolgáltatásokat biztosító partnere.

Parasportoló
A német cég a három olimpiai faluban – Stratford, Weymouth és Eton Dorney – szervizközpontokat állít fel, míg a kiválasztott versenyhelyszíneken kisebb szerelésekre alkalmas mobil egységekkel lesz jelen, hogy az atléták azonnali rendelkezésére álljon.

Kerekesszék szerviz
Az Otto Bock a LOCOG második olyan partnere a Sainsbury kereskedelmi lánc után, amelyik az olimpiai játékokat nem, csak a paralimpiát támogatja. Mindkét fél képviselői úgy gondolják, hogy az együttműködésnek köszönhetően a résztvevők számára minden technikai feltétel adott lesz, hogy a legmagasabb szinten versenyezhessenek.

Kerekesszékes extrém sportoló
2008-ban Pekingben a paralimpiai játékok során az Otto Bock technikusai 2188 javítást végeztek el a közel 4000 sportoló eszközein.

Forrás: london2012.com

One Comment

  1. Pingback: A Londoni Játékok új kapukat nyithatnak meg | Sportsmarketing

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Rekordösszeget költöttek az angol klubok a téli átigazolási időszakban

Először regisztráltak több mint 200 millió font értékű játékos-mozgást a Premier League egyesületei a téli átigazolási időszak során. A piac...

Close