Sokak számára ismert tény, hogy a két legendás német sportmárka egy családból származik. A Dassler fivérek közösen kezdték el építeni a világ sokáig vezető sportmárkáját, később azonban soha nem múló, generációkon átívelő rivalizálásba torkollt viszonyuk. A két testvér küzdelme viszont közel sem egyszereplős történet: a feleségek ármánykodása, a két világháború, de még az 1954-es berni vb döntő is nagyon fontos állomása volt a „harcoknak”. Cikksorozatunkban a német Barbara Smit könyvére támaszkodva több részletben mutatjuk be magyar nyelven is ezt a nem mindennapi sztorit, mely egyben – európai szinten minden kétséget kizárólag – tekinthető a sportmarketing őskorának, megszületésének is.
A kezdetek a mosókonyhában
Amikor Christoph és Paulina Dassler a 19. század végén letelepedett Herzogenaurach-ban, semmi sem utalt arra, hogy egyszer ez a hely lesz az, ahol a világ első számú sportcipőit gyártják majd. A családban a sport ugyanis alig játszott szerepet, és ez a négy gyermek közült Adolfot, a legkisebbet bosszantotta legjobban, ő ugyanis az atlétika, a futball a boksz, sőt még a korcsolyázás iránt is élénken érdeklődött.
Adolf anyja mosókonyhájában kezdte szárnypróbálgatásait. Az első világháborúból megmaradt rongydarabokból, tarisznyából, bőrcsíkokból varrta meg első, saját magának készített sportcipőjét.
Jellemző volt rá a képzelőerő és a megszállottság egyfajta jótékony elegye: „Szerette törni a fejét mindenféle technikai problémákon. Gyakran megdöbbentett, hogy milyen okos és praktikus megoldásokat tudott találni rájuk” – mondta Dettmar Cramer, aki korábban hosszú éveket dolgozott futballedzőként, és Adi Dassler egyik legközelebbi barátja volt.
Három éves később Rudolf, Adi bátyja is beszállt a kisvállalkozásba, és 1924-ben megalakították a Dassler Testvérek Cipőgyárát (Gebrüder Dassler Schuhfabrik).
Néhány évig kiválóan működött a partnerség, a két testvér ugyan nagyon különböző személyiség volt, de jól kiegészítették egymást. Adi napja nagy részét az alapanyagokkal, a bőrrel és a ragasztóval töltötte, hogy tartós és könnyű cipőt készíthessen. Ezalatt extrovertált fivére, a született értékesítő Rudolf az eladásokat intézte. A közös cég nagyon gyorsan növekedett, ezért a testvérek egy új bázist alakítottak ki egy üres gyárépületből.
Rudolf családot alapított. Friedl Strassert vette feleségül 1928-ban, egy év múlva pedig megszületett fia, Armin Adolf Dassler. A család közösen, a gyár mellett vett meg egy házat, amelybe mindenki beköltözött. Ekkor azonban egy olyan személy lépett be a család életébe, aki mindent megváltoztatott.
A háború évei
Adi a pirmasensi cipőkészítő tanfolyamról 1934-ben egy menyasszonnyal tért haza: a 16 éves Käthe egy kedves, kommunikatív lány volt. Nem sokkal később el is kezdett feladatokat vállalni az üzletben, a konzervatív családban azonban eleinte nehezen találta a helyét. Friedl ezzel szemben egyszerű háziasszonyként ténykedett, ami állandó feszültséget okozott a két nő között, és ez kihatással volt a testvérek kapcsolatára is. Rudolf kezdte úgy kezelni sógornőjét, mint egy betolakodót.
A nemzetiszocialisták hatalomra kerülésének idejében a sportot a politikai ideológia részeként kezelték, ami jól jött a fivéreknek. Az üzlet egyre csak növekedett, 1933-ban pedig csatlakoztak a párthoz, pár hónappal Hitler hatalomba kerülése után.
Az állammal való kapcsolatuk azonban nem volt olyan közeli, mint más német családi vállalkozásoknak. Sportcipő gyártóként évekig nem játszottak nagy szerepet az acélra épülő gazdaságban. Ez azonban 1936-ban megváltozott: a berlini olimpiát egyfajta erődemonstrációként felhasználó Hitler a német sportolók győzelmét szerette volna látni minden szinten, amihez kiváló sportcipők is kellettek.
Adi viszont elutazott Berlinbe, hogy meggyőzze az afroamerikai sprinter Jesse Owens-t cipői minőségéről. Owens négy aranyérmet nyert az olimpián, Dassler cipőkben. Hitler annyira ideges volt, hogy elhagyta a díszpáholyt, és elviharzott a stadionból. A kockázatos döntés viszont bejött: a fivérek megtarthatták üzletüket.
A második világháború kitörésével minden megváltozott. A Dassler család vált az uralkodó osztály egyik legfőbb beszállítójává, a cipőiket villámként vagy harcosként emlegették, amelyek jól illeszkedtek a propagandába. A rendelési mennyiséget azonban nehezen tudták tartani, folyamatos hiány alakult ki az alapanyagokból.
A háborútól való félelem miatt a család szétszakadt. Rudolfot besorozták, Adit viszont nem, utóbbit a hatóságok nélkülözhetetlennek minősítették a cégben betöltött szerepe miatt. Rudolf ezt természetesen nehezen viselte. Féltette a pozícióját és a befolyását a cégben. Meggyőződése volt, hogy a dolgok hátterében Käthe állt.
Rudolf a mai Lengyelország területén található Lódz mellett harcolt a fronton. Testvérének írt leveleivel tovább mérgezte kettejük viszonyát. 1945-ben, még a szovjet tankok betörése előtt Rudolf Dassler elhagyja egységét. Tettét azzal magyarázta, hogy az SS-be integrálták volna, amit ő mélyen megvetett. Többek szerint viszont azért hagyta el a frontot, mert tovább már nem akarta fivérére hagyni a vállalat vezetését.
Szabadsága azonban nem tartott sokáig, a titkosszolgálat követte őt, és jelentések elkészítésére kényszerítette – de Rudolf ezt nem tette meg. A Gestapo tisztviselői ekkor állították elő dezertálásáért: letartóztatták és börtönbe vetették Nürnbergben. Csak Németország felszabadítása után, a Szövetségesek érkezésével szabadulhatott.
A törés
1945 júliusában Rudolf Dasslert amerikai katonák kémkedés vádjával letartóztatták. A vád eredete nem ismert, de Rudolf biztos volt benne, hogy ki adhatta fel: Adi és Käthe, a saját testvére és sógornője.
Már majd egy éve volt bebörtönözve Hammelburgban, mikor szabadon engedték. Megvan a gyanúja, és a saját vélt igazsága. A bizottság megtárgyalja a Dassler ügyet. Rudolf fenntartja, hogy bátyja szoros kapcsolatot ápol a nácikkal, ami Adinak majdnem az üzletébe kerül. De Käthe meggyőzi a bizottságot, hogy a férjnek semmilyen érdekeltsége nem volt a politikában a háború alatt, amit pár munkavállaló és városlakó is megerősít. Egy félig zsidó azt is mondja, hogy Adi saját házában bújtatta őt, amikor a nácik üldözték. 1948-ban Rudolf és családja elköltözik a közös házból, és a cégtől is. A támadás megkezdődik.
Forrás: Barbara Smit: „Drei Streifen gegen Puma”