A cikk szerzője Gönci Olivér, sportmarketing szakember, aki vendégszerzőként szerepel az oldalunkon.
“A futball művészet, épp, mint a tánc, de csakis akkor válik azzá, ha azt jól csinálják” – mondta egykoron Arsène Wenger, az Arsenal FC legendás menedzsere. Ha vetünk egy pillantást a futballtérképre, és rábökünk Milánóra, akkor, a francia tréner szavaira támaszkodva, a város maga a futball művészetének csúcsa, hiszen a világ valaha volt legnépszerűbb klubjai közül kettő is megtalálható itt. Kétségtelen, hogy Itália ékkövei, az Internazionale és az AC Milan, a pályán nyújtott teljesítményük, az eredményességük, és a tradícióik alapján a nemzetközi labdarúgás kulcsszereplői. Ennek ellenére a futballt egy további aspektusból is érdemes alaposabban megvizsgálni. A fent említett két nagyágyú, és otthonuk, az ikonikus Giuseppe Meazza árnyékából [megközelítőleg ötszáz méterre onnan] feltűnt egy milánói kiscsapat az olasz Terza Categoria, azaz a kilencedik ligából, és bebizonyította, hogy ezt a csodálatos sportágat egy másfajta olvasat alapján is lehet “jól táncolni”. Wolfgang Natlacen forradalmi projektje, amelyben a futball és a művészet összemosódik, egyszerre különleges, eszeveszetten kreatív, inspiráló és mondhatni tökéletes.
A 2015-ben alapított klub, vagy ha úgy tetszik “művészeti alkotás”, Milánó egyik jelképének számító tornyáról, a Torre Velascáról kapta a nevét. A csapat hazai mérkőzéseire eladott belépőktől kezdve a viselt mezen, csapatkapitányi karszalagon és sípcsontvédőn át a szögletzászlókig, a játék minden egyes elemét, elismert művészek tervezték.
Exkluzív lehetőségünk nyílt beszélgetni a magyar felmenővel is rendelkező klubvezetővel, képzőművésszel, és kifaggattuk az egyedülálló elképzelések mentén működő klub hátteréről, eszmeiségéről, valamint és jövőbeli terveiről.
Mesélj a kezdetekről, mi a te személyes kapcsolódásod a futballal?
Álmodoztam, valósággal rajongtam a futballért, ráadásul hatalmas AC Milan szurkoló voltam. Gyerekként a futball is, mint minden más, tökéletes, akár egy tündérmese, aztán mikor idősebbek leszünk rájövünk, hogy ez nem egészen olyan, mint amilyennek azt elképzeltük. Valahogy így éreztem magam 2006 és 2007 környékén, amikor a futball jó, és kevésbé jó oldalát is viszonylag rövid időn belül, közelről megtapasztalhattam. Az olasz válogatott világbajnokságot, a Milan Bajnokok Ligáját nyert, ellenben kirobbant a Calciopoli, és ugyanebben az évben a személyes kedvencem, Sevcsenko elhagyta a klubot. Az utóbbiak miatt feldúlt és letört voltam, a grandiózus sikerek miatt pedig úgy éreztem, hogy a legszebb álmaim utolsó lépcsőfokait járom. Valamivel később kiderült, hogy ezektől a bizonyos utolsó lépcsőfokoktól még viszonylagosan távol vagyok, ugyanis egy nap Loris [Loris Mandelli, a Valesca jelenlegi alelnöke – a szerk.] azzal keresett meg, hogy gondolkoztam-e már valaha egy futballklub megalapításán. Ezen a ponton kezdődött el a valódi kapcsolatom a labdarúgással, és az álmaim innen folytatódtak.
Hogy kezdett kibontakozni a “Velasca-projekt”, és hogyan jutott el arra szintre, ahol most tart?
Úgy gondolom, a projekt kiindulópontja az volt, hogy
Beszéljünk a csapatról, kik alkotják a keretet, és hogyan néz ki a szakmai stáb?
Egy olyan projektről beszélünk, aminek már a kilencedik évében járunk. A legelején, mikor játékosokat kerestünk, nem igazán voltak kritériumok, hiszen az induláshoz szükségünk volt játékosokra. Azóta már sokkal specifikusabbak vagyunk: ha egy jobbszélsőre van szükségünk, akkor arra a pozícióra nézünk játékost. A kiválasztásnál nyitott szemléletű embereket keresünk, nem szükséges sem szobrásznak, sem pedig festőnek lenni, ahhoz, hogy a Velasca csapatában futballozzon valaki, mivel úgy hisszük, hogy ezt a sportot űzni már önmagában művészet. A csapatból egyébként többen kiveszik a részüket a kreatív folyamatokból, például két játékosunk gyártja a csapat meccsnapi kiadványait. Ami a stábot illeti, a kezdetekben mi, alapítók voltunk a csapat mellett, mostanra azonban javarészt a korábbi játékosok töltik be ezt a szerepet. A jelenlegi kapusedzőnk azelőtt az első számú kapusunk volt, míg a csapatvezető az egyik korábbi védőnk.
Ha ellátogatunk az A.S. Velasca honlapjára, rögtön megpillanthatjuk a játékosokról készült, cseppet sem hétköznapi fotókat. Mit szeretnétek ezzel üzenni?
ami ez esetben a melankóliáról szólt. A fotók a Covid-járványt követő évben készültek, mikor két év elteltével újra lehetőségünk nyílt pályára lépni.
A csapat szurkolóit feltételezhetően inkább a művészeti irány vonzza, mintsem a pályán mutatott játék. Véleményed szerint a jövőben a művészeti elemek beépítése, alkotók bevonása más klubok esetében is képes lehet olyan mértékű szurkolói elköteleződéshez vezetni, mint amilyet a jó eredmények kiváltanak?
Teljesen egyetértek, a legtöbb szurkolónkat a vizuális identitásunk vonzza, még úgy is, hogy ebben a szezonban kifejezetten jól teljesít a csapat, és cél a rájátszásba jutás. Ennek ellenére a klub számára másodlagosak az eredmények. Tavaly meghívást kaptam a Venezia FC képviselőitől, hogy meséljek a Velasca-projektről, és a futballal kapcsolatos elképzeléseimről, ahol kifejtettem többek között, hogy szerintem alapjaiban hibás, hogy a klubok ilyen mértékben eredményvezéreltek és ennyire a profitszerzésre összpontosítanak. Nincs narratíva, nem gondolnak a futballra, mint művészetre. Bízom benne, hogy a jövőben több klub fog ezzel a szemléletmóddal tekinteni a futballra, és talán nem pont a mi utunkon, de hasonló utakon haladva elérik céljaikat.
Ejtsünk néhány szót a különleges mezeitekről. Kik tervezik a csapat szezonális mezeit, hogy néz ki maga a folyamat?
A klubnak alapvetően két szponzora van, a sportszergyártó Le Coq Sportif, és maguk a művészek, akik ingyenesen vállalják a mezek előállításában való közreműködést. A mezeket, sokszorosított művészeti alkotásokat, többnyire nagyon alacsony áron kínáljuk, úgy, hogy ezek előállítási díja akár az eladási ár többszöröse. A mezeladásokból befolyt összeg 100%-a a klubot illeti meg, ezzel elősegítve, hogy még több művészeti alkotást állítson elő.
A folyamat igen egyszerű, minden szezon elején, felkeressük azokat a művészeket, akik nyitottak arra, hogy a Velasca játszóterén játsszanak. A művészek teljesen szabadon alkothatnak, semmilyen megkötés nincs a tervezési folyamat során. Amikor elkészül a terv, elküldjük a sportszergyártónak, aki a művész iránymutatásával legyártja az adott kollekciót. Minden mezből csak bizonyos mennyiséget gyárttatunk [200 db a hazai mezből és 200 db az idegenbeli mezből], külön szériát a szurkolóknak, és külön a játékosoknak.
Melyik mezre vagy a legbüszkébb?
A kedvenc mezünk, amire egyben a legbüszkébb is vagyok, az a 2018/2019-es szezonra készült, Pascale Marthine Tayou kezei által. A mezen fellelhető dizájnt kézi hímzéssel tervezték, aminek rendkívül összetett volt a kivitelezése. Az anyagot előbb két oldalon fel kellett vágni, meghímezni, majd ezt követően összevarrni.
Az idei mezünk is a kedvenceim között szerepel, itt 75070, azaz Emmanuel Mousset és Woorim Moon szakított a hagyományos digitális nyomás technológiájával, és bélyegzőket használt az illusztrációk megjelenítésére. Ennek a megoldásnak köszönhetően mindegyik mez más és más.
A 2016/2017-es szezonban volt egy kimondottan érdekes mezkoncepciótok Zevs, egy kortárs francia művész bevonásával, ahol a Nike-t és az adidas-t, a földkerekség két legnagyobb sportmárkáját állítottátok szembe egymással. Tudnál erről egy kicsit bővebben mesélni?
A különleges technikával megfestett logóiról elhíresült Zevs több nagy világmárka, köztük a Nike és az adidas márkajelzését is elkészítette korábban. Sajnálatos módon Zevs koncepcióját, előbb a Nike, majd pedig az adidas tulajdonította el, és gyárttatta le saját pólóit ezen elképzelés mentén. Engedj meg egy rövid kitérőt. Ebben az időben a Hummel volt a klub szponzora, annak ellenére, hogy nem igazán volt meg a kellő összhang. A cég marketing igazgatója egy menő, hipszter klubnak akart bennünket látni, influenszerekkel és hatalmas social media követőtáborral, ezzel szemben mi egy tradicionális értékekkel rendelkező klub voltunk, művészettel és narratívával ötvözve. Most pedig vissza Zevs-hez. Zevs úgy döntött, hogy görbe tükröt állít és a mezeinkre elkészíti a Nike és az adidas által lemásolt műveket. Mikor a Hummel és a Nike meglátta a mezeket, bírósághoz fordultak. Annak ellenére, hogy részünkről semmiféle üzleti vagy marketing megfontoltság nem létezett. Hogy rövidre fogjam, a Nike beperelte a Hummelt, a Hummel beperelt minket, mi pedig az ügy végére hét ügyvéddel, néhány új portlandi baráttal, és persze egy jó sztorival lettünk gazdagabbak.
Mennyire nehéz rávenni a művészeket az együttműködésre, hogy a futballmezt használják alkotási felületnek?
Alapvetően nem nehéz meggyőzni őket, de ez persze függ a művész természetétől, és attól, hogy mennyire tartja éppen unalmasnak az aktuális művészeti piacot, vágyik-e valami másra. Ha egy nevesebb művészről beszélünk, akkor talán nehezebb rávenni, hiszen a projekt teljesen ingyenes, nem keresünk vele pénzt. A művésznek úgy kell tekinteni a Velascára, mint egy játszótérre, ahol nincsenek határok.
Mit gondolsz, miért nem jellemző a nagyobb kluboknál a – helyi vagy nem helyi – művészekkel való kollaboráció? Noha az elmúlt pár hónapban szaporodnak a példák, jellemzően a harmadik számú mezt, vagy kapszulakollekciókat használnak ilyen célokra, és nem a leginkább előtérben lévő hazai mezt.
A művészet egy nehezen behatárolható dolog. Azt gyanítom, hogy
Továbbá az is előfordulhat, hogy maga a művész nem akar együtt dolgozni a klubbal, mivel nem tud azonosulni a projekttel, vagy még ott lehet emellett az is, hogy egyszerűen a szurkolók nem állnak még készen az ehhez hasonló kezdeményezésekre.
Mi a marketing megfontolás abban, hogy ennyire kreatív dizájnt használtok a mezeiteken?
Nincs semmiféle marketing megfontolás, mi csakis az aktuális narratívát követjük.
Vízionáljunk! Az A.S. Velasca tíz éven belül Serie A csapat lesz. Megtartanátok ugyanezeket az értékeket, az eszmét, amely szerint jelenleg működik a klub?
Amíg a vezetőség ugyanaz marad, addig mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megtartsuk a jelenlegi értékeket. Egy Serie A-ba való feljutás esetén természetesen lennének olyan tényezők, amelyekbe bele kellene nyúlni, mint például a játékosok fizetése, üzleti terv, szponzoráció, vagy a merchandising, azonban a klubfilozófián nem változtatnánk.
És most újra a realitás talaján állva, merre tartotok? Mi a terv rövid távon, és persze hosszabb távon?
Ebben a szezonban szeretnénk bekerülni a rájátszásba, és meg akarjuk tapasztalni a győzelem ízét. Az A.S. Velasca egy véget nem érő narratíva, amit szeretnénk még több szurkolóval, álmodozóval megosztani, a világ minden táján.
Az interjú angolul is elérhető ezen a linken.
Fotók: www.asvelasca.it