Mike Farnan 25 éve dolgozik a sportban: a triplázás évében ő volt a Manchester United külföldi terjeszkedésért felelő részlegének igazgatója, szerepet vállalt a Sunderland és a Sheffield United csapatánál is, sőt némi kitérővel Formula–1-es istállóknál is fontos pozíciókat töltött be. Manapság viszont már a globális futballra gyakorolt pozitív hatás mellett az motiválja leginkább, hogy egyetlen szomorú arc se kerülhessen ki azokról az akadémiákról, amelyeket ő felügyel – legyen az akár vietnámi, dél-afrikai, vagy ír gyermek.
Vietnámról keveset, Kínáról viszont annál többet hallottunk, az utóbbi években ugyanis rendszeresen igyekeztek felkavarni a téli átigazolási szezon állóvizét. Ez a trend ugyan lecsengőben van, de mit gondol, az így „felpumpált” hazai bajnokság segíti a kínai foci fejlődését?
A játékosbevásárlás egy halom pénzért egyáltalán nem segít. A hátországra kell a legtöbbet költeni. Nem fókuszáltak az infrastruktúrára, csak arra, hogy játékosokat hozzanak, ez a legnagyobb pazarlás. Ezért maradtak le a világbajnokságról. Jelenleg ott is tárgyalásban vagyunk – közvetlenül az ország elnökével is beszéltünk arról, hogy egy mintaakadémiát építsünk fel. A következő tíz évben ugyanis tízezer akadémiát fognak felhúzni, és mi lehetnénk az egyik modell.
Számíthatunk egy kínai vagy akár egy vietnámi világklasszis feltörésére a közeljövőben? Melyek azok a nehézségek, amiket le kell ehhez győzni?
Most két 16 éves is van Vietnámban, akik akár Premier League-játékosok is lehetnek, ha jól építjük fel a karrierjüket. A többiek esetében a problémát elsősorban mentálisan látom. Pszichológusokkal is együtt dolgozunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki a játékosokból. Rendszeresen tartunk például jógafoglalkozásokat, hiszen az szerves része az ázsiai kultúrának. De egyébként Ryan Giggs is jógázik, sokat segít a koncentrációban. A másik nagy probléma a keleti táplálkozás. Rengeteg felesleges ételt visznek be a szervezetbe. Ezt próbáljuk beállítani: a megfelelő szénhidrátmennyiség, a megfelelő időben, terheléshez igazítva. Meg kell értetnünk velük, hogy versenysportolóként bánjanak a testükkel.
Mi lehet az ázsiai projekt kifutása?
Kína ki fog jutni a világbajnokságra, semmi kétség, és Vietnám is. Most a megfelelő helyre fektettek be nagyon sok pénzt – az akadémia, amelyet létrehoztunk, van olyan jó, mint Clairefontain. Struktúrájában, persze. A minőség még hiányzik, de a feltételek adottak. Emellett segítünk a scouting rendszer kiépítésében is. Indiából már van tapasztalatunk. Reisz Magosz településének környékéről tízezer gyereket néztünk meg két hét alatt egy toborzón. A tehetségek szintje is meglepő volt, de az volt különösen szembeötlő, hogy ezek a gyerekek mennyire futballisták akarnak lenni. Hihetetlen, hogy az országuk eddig nem segített nekik ebben.
Az ország segítségének elmaradása a Sport Business Chain konferencián Románia esetében is többször elhangzott. Ide kapcsolódva: mi a véleménye a közép-európai helyzetről, hogy látja a futballunkat?
Számomra nagyon furcsa a jelenlegi állapot. Romániának és Magyarországnak is óriási játékosaik voltak a múltban, mindkét nemzet megérdemelné, hogy kvalifikálja magát a csapatuk a világbajnokságokra. Magyarországon hihetetlen szenvedély övezi a futballt. Ezért is különös, hogy nem tudják kihasználni ezt. Az infrastruktúra épül, de például a hosszútávú stratégiáról keveset hallani. Magyarország nem Vietnám, nem kell olyan messziről indulni. Megvan a maga futballkultúrája. Mindössze annyit kellene tenni, amit Anglia csinált nyolc éve. Visszamentek az alapokhoz, rájöttek, hogy a saját gyerekeiken vezet az út a felemelkedéshez. Most már kreatív és tehetséges ifjak jönnek ki a rendszerből – azért, mert van egy stratégiánk, tudjuk, milyen focit akarunk játszani. Gareth Southgate szerepe sem elhanyagolható. A korosztályos csapatok edzőjeként pontosan látta a ma már felnőtt válogatott futballisták fejlődését. Az eredmény pedig önmagáért beszél: habár a könnyebb úton, de vb-elődöntőbe juttatta a csapatot.
A vb-csapat valóban jól mutatott, sőt már ott kopogtatnak az ajtón az olyan tehetségek is, mint Phil Foden vagy Jadon Sancho. Ön még látta a tehetségek berobbanását és kiteljesedését a legendás 1999-es évben, azóta viszont a Manchester United mintha egy kicsit lemaradt volna..
Többször jártam mostanában Carringtonban, az MU edzőközpontjában. A tehetségek megvannak, de Mourinhót abszolút nem érdekli a tizenöt-tizenhat éves korosztály – inkább külföldről igazol, mintsem beépít. Rashford helyzetéről is megy a vita, rengetegen mondják, hogy több időt kellene neki adni a pályán. Pogba története is igen tanulságos. Hat éve azért hagyta el a csapatot, mert Sir Alex Ferguson tudta, hogy a jelenléte gondot fog okozni az öltözőben. Mourinho visszahozta – nézzük meg, mi történt, Pogba szerves része a problémának. Menedzserként ezeket a lépéseket nagyon meg kell gondolnod, óvatosnak kell lenned. Mourinho egyfajta falat épített az első csapat köré. A fiatalok nem láthatják, hogy készülnek a példaképek, nem futhatnak össze velük nap mint nap az edzőközpontban, mindezt azért, mert a portugál hermetikusan elzárta őket mindenkitől. Ez megdöbbentő.
A hazájában, Írországban is szerepet vállal a szakmai megújulásban. Mit lehet tudni erről?
Robbie Keane-nel dolgozom egy független akadémia létrehozásán. Próbáljuk az országban tartani a 15-16 éves gyerekeket, mert nálunk egyfajta tradíció, hogy ilyen idős korban elindulnak szerencsét próbálni Angliába. Anno így tett Robbie Keane és Roy Keane is. Ők befutottak, de ma már a kivándorló ír tehetségek fele szerződés nélkül marad, és sosem lesz belőle futballista. Ennek egyik oka a türelmetlenség. Most azt próbáljuk elérni, hogy legalább 18 éves korukig maradjanak otthon, és Írországban is megkaphassák a megfelelő képzést és tapasztalatot, mielőtt továbbállnak. Seamus Coleman az egyik jó példánk erre: később, érettebb futballistaként és személyiségként csöppent bele a Premier League-be, és ma is megállja a helyét az Evertonban.
Rengeteg fontos projektben dolgozik jelenleg, a világ minden táján – mi lesz, ha esetleg Kína vagy Vietnám kiejti Angliát, vagy a hazáját, Írországot a világbajnokságról?
Teljes mértékben elégedett lennék. Ez ugyanis azt jelentené, hogy jó munkát végeztem. De nem ezt tartom a legfontosabbnak. Huszonöt évet töltöttem el a futballban, sok mindent megtapasztalhattam a különböző kluboknál, ahol a dolgoztam. A csalódottságot, amit az eltanácsolt gyerekek arcán láttam – azokén, akikből nem lehetett profi futballista – szeretném megelőzni. A program edukációs részét ezért nagyon fontosnak tartom. Hiszen a sportban még azok is dolgozhatnak tovább, akikből nem lehet futballista. A magam példájából kiindulva: én sem voltam elég jó, de megkerestem a lehetőségeket, hogy a futballban maradhassak. A tanulás ezért egyfajta bónusz a sportolóknak. Azok a gyerekek pedig, akikből nem lehetnek futballisták, de itt maradnak velünk, bónuszok a sportnak.
Mike Farnant az interjú első részében a 100 millió fontot érő futballakadémiai programjáról és vietnámi tapasztalatairól faggattuk.
1 hozzászólás
Pingback: Interjú Mike Farnannel, a Redstrike ügynökség vezetőjével – I. rész | sportsmarketing.hu