Cím: Szökésben – Lance Armstrong
Szerzők: Reed Albergotti – Vanessa O’Connell
Kiadás éve: 2014
Kiadó: Candover Kft.
Oldalszám: 390
Nyelv: magyar
Lance Armstrong, a Tour de France és a sporttörténelem legnagyobb összeesküvése
Lance Armstrong. Hogy én mennyit szurkoltam …ellene! Néhány évvel azelőtt szippantott magába a Tour de France, hogy Armstrong a sorozatos győzelmeivel kisajátította. Mire az amerikai színre lépett, nekem már megvoltak a kedvenceim, akiket sorra legyőzött. Talán megbocsátható, ha nem az ő sikereiért szorítottam.
Zavaros idők voltak már akkoriban is a kerékpársportban: a 90-es évek végéről van szó a sorozatos rendőrségi akciókkal, a rendszeres doppingvádakkal, eltiltásokkal, a Festina-botránnyal. Sejtettük, hogy a teljesítményfokozó szerek erősen jelen vannak a sportágban, erre jött Armstrong, aki mindenkinél erősebben ment, földöntúli kerékpározást bemutatva. Rendszeres Tour de France néző társaságunkból senki sem gondolta, hogy pont – az akkor még új csillagnak számító – Armstrong lenne tiszta a mezőnyből. Mégis követtük a versenyeket, szurkoltunk és rajongtunk.
És éppen ez az, ami elgondolkodtat. Lehet mondani, hogy egy fertő volt az az egész korszak, megvan a főbűnös, felejtsük el minél előbb. Az is ezt sugallja, hogy miután Armstrongot megfosztották a címeitől, nem hirdettek új győztest, hanem hét év üresen tátong a Tour de France első helyezettjeinek krónikájában. Mégis nehéz kitörölni azt az időszakot, mert az Armstrong érában virágzott a sorozat, dőlt a szponzorpénz a sportágba, nőtt a verseny marketingértéke és rengeteg új rajongót szerzett magának a kerékpársport, valamint dollármilliókat gyűjtöttek a rákkutatásra. Ezt pedig nem lehet visszacsinálni egy tollvonással, mintha mi sem történ volna.
Kicsit az az érzésem, hogy kellett egy főbűnös, akinek a nyakába lehetett varrni az egész doppingbalhét. Ez volt Armstrong. Hiába sározódtak be abban az időszakban más nagy nevek is, más Tour de France győztesek, nem volt elég a kedélyek megnyugtatására. A félreértések elkerülése végett, nem Armstrongot próbálom védeni, hanem a doppingolás kezelésének morális és etikai vonatkozásai gondolkodtatnak el. Ha a címeitől megfosztott doppingoló sportolón rengeteget keresett valaki, visszaadja-e az így szerzett vagyonát, amikor kiderül, hogy csalással elért eredményeknek köszönheti a sikerét? Utólagos vizsgálatokkal meddig lehet visszanyúlni az időben – megbukhatnak-e például a XXI. században a 70-es évek olimpiai bajnokai? És így tovább…
Ahogyan a könyvből is kiderül, Armstrongot ellen éveken át folyt a hadjárat. Nagyon nehezen találtak rajta fogást, mert egy jól működő rendszert épített ki maga köré. Az egész csapat, orvostól az utolsó vízhordóig, nyakig benne volt az ügyben, így senkinek sem volt érdeke beszélni. Hallgattak, sőt falaztak a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség vezetői is, mert kellett Armstrong jelenléte – és marketingértéke – a sportágnak, ahogyan a szponzorok is csendben voltak és örültek az elképesztően szárnyaló számoknak az értékesítésben.
A doppingolás tényét nagyon nehéz bizonyítani, hiszen ahogyan lenni szokott, a rosszfiúk (a doppingorvosok) mindig egy lépéssel a jó fiúk (doppingellenes ügynökök) előtt járnak. A szereket közvetlenül kimutatni szinte lehetetlen, a használatukra utaló nyomokat pedig könnyű elfedni, eltüntetni. Arról nem is beszélve, hogy a legmodernebb vizsgálatok elvégzésére kevés labor alkalmas a világon, míg a legapróbb szabálytalanság a minták tárolásában, vagy kezelésében máris érvénytelen tesztet eredményez. A vádak tehát nehezen állnak meg.
Armstrong bűnösségét nem kérdőjelezem meg és a doppingolást is teljes mértékben elítélem. A könyv azonban továbbrepített ezen a gondolatsíkon és érdekes tapasztalni napjainkban az eset folytatását. Bár Armstrong szétcincálásával mindenki fellélegzett, hogy főbűnös megbukott, de a kerékpársport még nem tisztult meg, a sportolók (nemcsak bringások!) doppingolása nem ért véget, a doppingellenes ügynökségek munkájának végére még nem került pont. A valódi győzelem a dopping elleni harcban pedig ez lenne!
ÉRTÉKELÉS
Érdekes és – a hogyan a fentiekből is kiderül – elgondolkoztató könyv. Nem az Armstrong utáni nyomozások száraz dokumentációja, hanem próbálja az érzelmi vonatkozásokat is bemutatni, mind Armstrong, mind a csapattársai részéről. Arra viszont fel kell készülni, hogy egy szövevényes ügy szálait bogozza ki, tehát rengeteg név és kapcsolat szerepel a történetben. Én személy szerint végigkövettem a szóban forgó időszak kerékpáros eseményeit, de még így is odafigyeléssel kellett olvasnom. Az ügy bonyolult kapcsolati hálóját szerencsére egy áttekinthető infógrafika, a főszereplők megismerését pedig egy külön névgyűjtemény segíti.
A szerzők alapos munkát végeztek, nemcsak az oknyomozásban, hanem a könyv szerkesztésében is. Aki szeretné megismerni a Tour de France legnagyobb összeesküvésének részleteit, az nem fog csalódni.
9/10
SZERZŐK
Reed Albergotti – A fehérgalléros bűnözés oknyomozója a Wall Street Journalnál. Ráadásul egy fanatikus amatőr kerékpáros fia, hiszen édesapja részt vett az 1984-es olimpia kerékpárversenyeinek rendezésében. Ő maga is bringázik, így első kézből a sportág furcsa nyelvén, illetve értelmezi annak különleges szokásait.
Vanessa O’connell – Tizenhét esztendeje a Wall Street Jouarnal díjnyertes újságírója. Pályafutása során leleplező riportokat készített a dohány-, alkohol- és fegyverkereskedelemről, de kiemelkedő sikere volt a Deep Water olajszennyezésről írt anyagának is.
1 hozzászólás
Pingback: Edward Pickering: The Yellow Jersey Club | sportsmarketing.hu