Dobor Dezső negyven évvel ezelőtt kezdte az újságíró szakmát. Kilenc olimpiáról tudósított, számtalan nagy jelentőségű sportesemény sajtófőnöke volt, a Forma-1-től kezdve a műkorcsolya Eb-n át az atlétikai Európa-bajnokságig. A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség elnökségének tagjaként és a Magyar Sportújságíró Szövetség alelnökeként is ismert szakembert irigyelhetik a sportszeretők, hiszen munkája során a színfalak mögül nézhetett végig olyan sporteseményeket, amelyeket a legtöbben csak a televízióban láthatnak. Többek között megtudhattuk tőle azt is, mennyire fontosak a sportban a profi rendezvényszervezők.
Fotó: Őszi Szilvia
Szervezési szempontból melyik volt a legprofibb sportesemény azok közül, amelyeken Ön részt vett?
Aki volt már olimpián, az azt nevezi meg, maximum rangsorolni lehet, hogy melyik olimpia volt a legjobb. Manapság ezeknek a szervezése már nagyon professzionálisan működik, a követelmények adottak, és hét évvel az esemény előtt megkötik a szerződést az adott várossal. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mindent előír, kis túlzással mondom most, de azt is kikötik, hogy melyik wc-ben mennyi toalettpapír legyen. Ha ezeket betartják, profi a rendezvény. Különbség abból adódhat, hogy melyik város tud még valamit vállalni a szerződésen felül is.
Ki tudna emelni olyan nemzeteket, akik hagyományosan nagyon jól szervezik meg a sporteseményeket, és olyanokat, akik kevésbé?
Mára ez a kérdés lassan aktualitását veszti, mert a globalizáció mellett annyira adva vannak a sablonok, amelyeket csak meg kell tölteni tartalommal. A nemzetközi sportszövetségek óriási harcban állnak egymással több szempontból is, így mindenki mindig jobbra törekszik. Hogy ki tud esetleg még több szponzort szerezni azáltal, hogy még profibb teljesítményt követel meg a szervezőbizottságtól, legyen az Észtországban, Görögországban vagy bárhol máshol. A másik része a kérdésnek az, hogy az olimpián rangsorolják a sportágakat, és bizonyos sportágak ki tudnak esni a pikszisből. Amelyik kiesik, annak az szinte a halálát jelenti. Hiszen onnantól kezdve nincs olyan mértékű tévéközvetítése, nincs annyi szponzora, nincs pénze. Tehát a sportágak nem nagyon engedhetik meg maguknak, hogy ne fogják a szervezőbizottságok kezét, függetlenül attól, hogy milyen országról beszélünk. Ha valamelyik nemzetet feltétlenül meg kell nevezni, akkor azt mondom, hogy Európán kívül kell keresni a szervezésben kevésbé erős helyeket. Nem olyan régen volt egy öttusa világkupa Mexikóban, ahol olyan eszméletlenül gyenge lovakat biztosított a szervezőbizottság, hogy sztrájkba kezdtek a versenyzők, és azt mondták, hogy azokkal a lovakkal nem hajlandóak versenyezni.
Ha minden ennyire szabályozott, akkor lehet egyáltalán nem jól csinálni?
Nem nagyon szokták nem jól csinálni. Régen, amikor elkezdtem a pályámat, érzékelhető volt a különbség a szervezést illetően, hogy például Németországban vagyok, vagy Görögországban. Hogy precízen úgy zajlanak a dolgok, ahogy kell, vagy latinos lazasággal. Ma ez már nem jellemző. Akkor lehet nem jól csinálni, ha nem tartják be az előírásokat, vagy ha a szövetségeknek nincs kellő energiájuk a szervezés felügyeletére. Ritkán is fordul elő, hogy botrányosak a nagy világesemények. Nem nagyon kockáztat egyik ország sem: vagy azért, mert nagyobb tervei vannak, és azt veszélyeztetné a hibákkal, vagy azért, mert újra szeretne rendezni. Ahhoz, hogy ne nagyon sikerüljenek dolgok, az kell, hogy gazdasági gond alakuljon ki, például menet közben egy fontos szponzor elvesztése, esetleg valamilyen állami kontraktus megszűnése.
A váratlan eseményekre fel lehet valahogyan felkészülni? Tudna példákat mondani ilyenekre?
Két példával szemléltetném, hogy ezekre nem lehet felkészülni. 2012 decemberében a mezei futó Európa-bajnokságot rendeztük meg, amely egy egynapos esemény, tehát ott az ember vagy jól csinálja a dolgokat, vagy ha nem, akkor nincs ideje kijavítani. A verseny vasárnapra esett, péntek éjjel kellett volna érkezniük a csapatoknak, de aznap Ferihegy technikai okok miatt leállt. Azt a légitársaságok intézték, hogy kit hova vittek helyette, például Bécsbe, Belgrádba, Pozsonyba, nekünk pedig gyorsan buszokat kellett szereznünk, egész küldöttségek számára, akik negyven országból érkeztek hozzánk. Elég kritikus volt a helyzet, pillanatokon belül buszokat kellett intézni éjszaka, és embereket rá, akik felveszik kint a kapcsolatot a vendégekkel, és elkalauzolják őket a szállásra. Végül senki nem maradt le a versenyről, csak bizonyos programok csúsztak szombaton. Egy másik példa a váratlan helyzetre a 2008-as budapesti öttusa-világbajnokság, amikor a mobil medence fala megrepedt, és egy éjszaka alatt elfolyt belőle a víz. A verseny programját módosítani kellett, és közben a vizet a közelben lévő uszodából pótolták tűzoltók segítségével, hogy később sor kerülhessen az úszásra.
A sportesemények végén valaki mindig szomorú, mert valaki mindig veszít, és a szurkolótábora elkeseredett. Hogyan lehet elérni, hogy mégis pozitívan emlékezzenek vissza a rendezvényre?
Mindenki úgy megy oda a sporteseményekre, hogy tudja, lehet, hogy ő távozik szomorúan. Ez benne van a sportban, mindenki így szocializálódik. Ettől függetlenül el lehet érni, hogy a szurkolók számára akkor is nagyon emlékezetes legyen a rendezvény, ha veszített az, akinek szurkoltak. Az, hogy milyen nézőtéri hangulat alakul ki, sokat hozzá tud tenni ehhez. Példaként azt tudnám említeni, amikor a magyar jégkorong-válogatott feljutott az A csoportba, ahol kikaptak ugyan, de mégis máig emlékezetes aura vette körül a magyarokat. Olyan hangulatot sikerült teremteni a szurkolóknak saját maguk számára, illetve a svájciak is úgy rendezték meg az eseményt, hogy a jégkorongra egyébként is jellemző módon a szüneteket jól kihasználták arra, hogy mindig valamilyen zene vagy szórakoztató dolog történjen, amitől a közönség egymásra tudott találni. Ez persze sportágspecifikus is, a futball esetében ezt már jóval nehezebb megvalósítani. De nagyon fontos, hogy a szurkoló kiszolgálása ne csak abból álljon, hogy a jegyet ellenőrzik a bejáratnál, és amikor vége, akkor kinyitják a kaput, hanem menet közben folyamatosan valamilyen szórakoztató elemekkel találkozzon. A futballban jelentek meg először a szponzorfaluk, amelyek kezdetben csak két-három sátorból álltak, most pedig már tényleg faluknak lehet ezeket nevezni. Rengeteg szponzor próbálja itt saját magát hirdetni, és egyben szórakoztatni a szurkolót. A sportszakmai tényezőkön kívül ez a sportrendezvények sikerének a kulcsa, tehát hogy a szurkolót szórakoztassuk a nézőtéren és a nézőtéren kívül is, ellássuk programokkal, érezze folyamatosan jól magát.
A hazai sportrendezvények szervezésében a háttérben dolgozókra mennyire jellemző a profizmus?
Egy sportszövetség nem arról szól, hogy rendezvényeket szervezzen, hanem arról, hogy irányítsa az ország sportéletét, a klubokat, a válogatottakat, a felkészítést stb. A sportszövetségek igyekeznek a szervezést erősen költségkímélő módon megoldani, de ez sok területen lehetetlen, mert vagy humán- vagy eszközoldalról támogatásra szorulnak. Kénytelenek bevonni külső partnereket, például a szállás intézésére, hiszen a nagyobb rendezvényeken akár ezreket kell vendégül látni. Emellett a szállítás is olyan, amelyet csak szakember tud intézni, sok embert sok irányból, sokfelé kell mozgatni. A körítés szervezése, a fellépők szerződtetése, a hang-és fénytechnika profi üzemeltetése, az orvosi-, biztonsági-, illetve a catering háttér biztosítása, a sajtó kezelése mind olyan területek, amelyekhez szakmai partner kell, a televíziós közvetítésről nem is beszélve. Ezeket a szálakat a szövetség fogja össze, maga szervezi – ahol lehet – baráti, de inkább szponzori vagy barter kapcsolatokon keresztül. A partnereket bevonják a szervezésbe, és az ő szakmaiságuk a biztosíték a sikerességre, mert mindegyik imént felsorolt terület kulcsterület. A szövetség elsősorban a szakmai hátteret tudja biztosítani, abban rendelkezik apparátussal, amelyet mozgósítani tud. Egy a lényeg, hogy minél költséghatékonyabb legyen a rendezés. Sokszor olyat is bevállalnak a szövetség és a klubok, amely nem feltétlenül az ő asztaluk, de mivel van valamiféle rálátásuk, és úgy gondolák, hogy némi segítséggel meg tudják oldani, és kevés pénzből ki tudják hozni. Ez persze csak kisebb versenyekre, klubok közötti mérkőzésekre igaz.
Szervezési szempontból sikeresnek mondhatóak a magyar sportrendezvények?
A szövetségek a fenti módszerrel, a maguk köré állított lábakkal sikeresek a rendezésben, Magyarország hagyományosan külföldi elismeréseket begyűjtve szervezi a sporteseményeket. Ennek az alapja, hogy a sportban évtizedes, sőt évszázados tudás gyűlt össze, amely továbbadódik, így előfordul olyan, hogy magyarokat hívnak meg külföldi sportrendezvények szervezésére. Nyilván az osztrákok soha nem hívnak bennünket síversenyt szervezni, de például öttusánál elképzelhető, mert itt nagyon magas szinten űzik a sportot, és mindent tudnak róla. Általában olyan sportvezetőink vannak, és kellenek is, akik jó szemmel ki tudják maguk köré választani azokat, akik a rendezvényszervezés területéről beszippanthatók. Bár a gazdasági helyzetnek kicsit meg kellene nyugodnia, de vannak itt lehetőségek, megyünk előre, például vizes világbajnokságot is rendezünk, ez óriási dolog. Van itt olyan terület, ahol nem lehet ugyanazt a cipőt újra fölvenni, amelyet tíz vagy húsz évig tapostak, és újítási lehetőségek kellenek, több alkalom adódhat a profibb rendezvényszervezők bevonására.
A közeljövőben milyen projektekben vesz részt?
Nyáron lesz dzsúdó világkupa, és azon dolgozom majd, illetve egész évre a Budapest Sportirodával vagyok leszerződve, többek között a Vivicittát, a Wizz Air Budapest Félmaratont és a SPAR Budapest Maratont szervezzük.