A cikk szerzője Varga Karola, marketing közgazdász, aki vendégszerzőként szerepel az oldalunkon. Hetedik éve foglalkozik sportmarketinggel, sportkommunikációval egyéni- és csapatsport területen egyaránt. A sportolói énmárka kialakítása, valamint a hazai sportszponzorációs lehetőségek tartoznak a kiemelt érdeklődési területei közé, továbbá sportolói karriertervezési tanácsadóként is funkcionál, sportolókat segítve a civil pályájuk alakításában a profi pályafutás alatt és után.
Az élsport, a versenysport egyfajta életmód, életpálya, hivatás, ezért abbahagyása az egyén életének egészét érinti. Megváltozik minden: testi, lelki és szellemi szinten egyaránt. Ezért elengedhetetlen, hogy egy sportoló rendelkezzen tudatos jövőképpel, amelyet az élsport befejeztével megvalósíthat majd. Egyetlen sportoló sem kerül messzebb profi pályafutása során elérni kívánt céljaitól amiatt, hogy tudatosan készíti elő a civil életében való helytállását is.
Amit egy sportoló a sporttól kap, az egy olyan ajándék, amit máshol az életben nehéz megszerezni. A sport kitartásra nevel, megtanít a siker kezelésére, a kemény munka tiszteletére, az öröm megélésére és a vereség elfogadására. Besszer Borbála 8 évesen kezdett el kézilabdázni Székesfehérváron, 9 éves korára már az Alba Fehérvár KC igazolt sportolója volt. 18 évesen csatlakozott a felnőtt csapathoz, 2021-ben U19-es Európa-bajnoki aranyérmet, 2022-ben pedig U20-as világbajnoki ezüstérmet nyert a magyar korosztályos kézilabda válogatottal. Tehetséges irányítóként a jövő felnőtt válogatottjában is helyet követelhetett volna magának, emellett a 2024/2025-ös bajnoki szezont már a Váci NKSE kézilabdázójaként kezdte volna meg.
Az élet azonban akadályt állított elé, választásra kényszerült egészségének megőrzése és a profi sportolói pályafutása között. 2024 nyarán meghozta eddigi életének legnehezebb döntését, kényszerből felhagyott szeretett sportágával. Nem létezhet nehezebb feladat egy sportoló számára, mint az, hogy egyik napról a másikra döntenie kell arról, hogy karrierje végeztével hol találja meg azokat a kihívásokkal teli, sikert jelentő céljait a civil életében, amelyek a pályán az életét jelentették.
„Kiskorom óta az volt az álmom, hogy kézilabdázó legyek. 12 évet töltöttem el a sportban. Büszke vagyok a pályafutásomra, az elért eredményeimre, de mindez a családom és a párom támogatása nélkül nem sikerült volna. Az élet azonban nehéz döntésre kényszerített. Szemben állt egymással az egészségem és az álmaim. Nagyon nehéz volt szembesülni azzal, hogy 22 évesen teljesen más utat kell választanom, hiszen eddig a kézilabda állt az első helyen az életemben” – mondta Besszer Borbála.
Majd így folytatta: „Székesfehérváron, saját nevelésű játékosként végigjárva a ranglétrát, felkerültem a felnőtt csapatba, amire nagyon büszke vagyok. Köszönettel tartozom edzőimnek, akik megismertették és megszerettették velem a kézilabdát, az edzőmnek, aki akkori vezetőedzőként felvitt az NB I-es csapathoz, továbbá azoknak, akikkel a pályafutásom alatt együtt dolgozhattam klub és válogatott szinten egyaránt.”
Bori 2024 tavaszán elfogadta a Váci NKSE ajánlatát, így az új bajnoki szezont már a nemzetközi kupában is induló csapatban kezdte volna meg, ahol alapemberként számítottak rá. „Nagyon hálás vagyok a váci vezetőségnek, napi szinten kapcsolatban voltunk, mindenben segítségemre voltak, ahogyan a különféle vizsgálatok elvégzésében is, annak érdekében, hogy változzon az egészségügyi helyzetem és folytathassam a kézilabdát. Érthetően csalódottak voltak a végső döntésem miatt, de teljes mértékben elfogadták azt. Gyógytornászom, Horváth Hajnalka és csapata felé is őszinte köszönettel tartozom, szakmai és lelki támogatásukkal mellettem álltak és állnak mind a mai napig.”
Egy sportoló jellemzően jóval később, a harmincas éveiben, a kiteljesedett pályafutása végén kényszerül döntést hozni civil életében betöltendő jövőbeni szerepéről. Bori számára ez a döntési kényszer idejekorán elérkezett. Civil útja eleve elrendelt volt, nem csupán sportolóként volt tudatos, magánemberként is gondolt a jövőjére.
„Azt mindig is tudtam, hogy gyermekekkel szeretnék majd foglalkozni. Amíg kézilabdáztam, addig az edzői pálya is megfordult a fejemben, de miután ilyen korán el kellett szakadnom a kézilabdától, most úgy érzem, hogy egy időre szeretnék teljesen kiszakadni ebből a közegből és csinálni valami úgymond teljesen hétköznapit. Jövő szeptemberben szeretném elkezdeni az egyetemi tanulmányaimat. Jelenleg egy kis csoport mellett dolgozom egy budapesti magánóvodában, amit nagyon szeretek. A gyerekek ki tudják tölteni számomra azt az űrt, ami a visszavonulásom által keletkezett. A jövőben azonban nem zárkózom el az edzősködéstől sem, lehet, hogy lesz még feladatom a kézilabdázásban, de jelenleg jól érzem magamat ebben a hétköznapi szerepemben.
Sajnos minden sportoló életében elérkezik a pályafutástól való búcsúzás. Van, aki szerencsés és sok sikeres, sportban eltöltött év után önként dönt visszavonulásáról, s van az én – nem túl szerencsés – példám, akinek kényszerűségből, fiatalon kellett abbahagynom a profi sportot. Sportolóként imádjuk az életünket, az edzés-mérkőzés váltakozását, s néha sérültként is pályára lépünk, mert visz minket az adrenalin. Az egészségünk azonban a legfontosabb! Amellett, hogy mindent felteszünk a sportra, kell egy vonal, egy cél, ami a civil utunkra visz majd. Ennek a fontosságát sosem elegendő hangsúlyozni. Egy sportpszichológus segítségét pedig minden sportolónak csak ajánlani tudom, iránymutatásaik által a sportélet területén felmerülő mindennemű esemény feldolgozása, megoldása könnyebbé válhat” – zárta mondanivalóját Bori.
