Április 16-án 18 órától a Sport TV stúdiójában zajlik majd a budapesti DELO WOMEN’S EHF FINAL4, azaz a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének sorsolása.
Május 11-12-én a budapesti Papp László Sportarénában rendezik a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét, a DELO WOMEN’S EHF FINAL4-t. A női klubkézilabdázás csúcspontját megelőzően minden figyelem a sorsolásra irányul, amelyen kialakul az elődöntők párosítása. Az EHF Marketing, a Magyar Kézilabda Szövetség [MKSZ] és a Sport TV együttműködésének köszönhetően erre az eseményre a Sport TV Harmadik Félidő című kézilabda-műsorának is otthont adó, megújult stúdióban kerül sor április 16-án, kedden 18 órától.
„Először fordul elő a sorozat történetében, hogy egy tévéstúdióban rendezzék a FINAL4 sorsolását. Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy az MKSZ és az Európai Kézilabda Szövetség [EHF] választása ránk esett, úgy gondoljuk, a férfi- és női kézilabda Bajnokok Ligája közvetítéseink színvonalának elismeréseként választottak minket. Szurkolunk azért, hogy mindkét magyar csapat érintett legyen a sorsoláson és persze az EHF FINAL4-on is” – fogalmazott Málnay B. Levente, a Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International – Central and Northern Europe ügyvezető alelnöke a sorsolással kapcsolatban.
Jelenleg még nyolc csapat, köztük két magyar verseng, hogy ott legyen a végső megméretésen. A címvédő Győri Audi ETO KC a dán Odensével, az FTC-Rail Cargo Hungaria az orosz Rosztov-Donnal mérkőzik meg a negyeddöntőben.
„Szerencsére mondhatjuk, immár hagyomány, hogy az MKSZ és a Papp László Budapest Sportaréna a FINAL4 házigazdája. Az idei a hatodik négyes döntő lesz Magyarországon, és a második sorsolás, amelyet élőben követhet bárki a televíziók képernyője előtt” – mondta el Pálinger Katalin, a DELO WOMEN’S EHF FINAL4 Szervező Bizottságának elnöke, az MKSZ alelnöke. „Szeretnénk még a tavalyi és tavalyelőtti, óriási sikert hozó eseményeknél is jobbat rendezni idén, de tudjuk jól, a sikerhez a magyar csapatok és a magyar szurkolók részvétele is elengedhetetlen.”
A Sport TV stúdiója 2019-ben különleges elemekkel gazdagodott, így érte el mostani végleges formáját. A Sport1 amellett, hogy a helyszínt biztosítja, legyártja az 50 országban látható jelet, és 17:45-től élőben közvetíti az eseményeket.
„Az EHF Marketing elégedett azzal a közös döntéssel, hogy a DELO WOMEN’S EHF FINAL4 sorsolása a Sport TV új stúdiójában kerül megrendezésre. A Sport TV az elmúlt években már megmutatta versenysorozataink iránti teljes elkötelezettségét, és azzal, hogy partnerként ennek az eseménynek a házigazdája lesz, tovább erősíti ezt a folyamatot – tette hozzá David Szlezak, az EHF Marketing ügyvezető igazgatója. „Biztosak vagyunk benne, hogy a stúdióból elküldött nemzetközi jel is olyan jó minőségű lesz, mint a Sport TV magyarországi közvetítései. Már alig várjuk, hogy ismét egy csodálatos kézilabdahétvégét töltsünk majd Budapesten, és az azt megelőző április 16-i sorsolás ennek az egésznek a nyitóeseménye.”
Forrás: Sport TV