Bár a magyar olimpikonok felkészülését segítette, mégis japán megbízásból dolgozott a tokiói olimpiai játékokon. Az egyik legnagyobb prefektúra vezetője személyesen kérte fel a munkára, öt szakág sportolóinak eredményes edzőtáborozását szervezte és vezényelte le, mindezt úgy, hogy eredetileg a tolmácsolás lett volna a feladata. Merényi Krisztina bepillantást enged a színfalak mögé, személyes történeteivel egyedi nézőpontból mutatja be a tokiói olimpiát és annak előkészületeit.
Hogyan került kapcsolatba az Olimpiai Játékokkal, a Magyar Olimpiai Csapattal?
Még 2017-ben kértek fel egy klasszikus tolmácsolási feladatra. Akkor egy nagyobb küldöttséggel Magyarországra érkezett Tochigi prefektúra kormányzója, az ő munkáját segítettem. Látogatásának célja a tartomány sportlétesítményeinek és szálláslehetőségeinek bemutatása volt, az olimpián résztvevő magyar csapatokat kívánták meghívni a prefektúrába akklimatizációs edzőtáborozásra. A japán kormány kidolgozott egy ún. „Host Town” programot, amelynek lényege röviden, hogy egy-egy prefektúra egy adott országgal partnerségi kapcsolatot köt, és a sportolóit fogadja az olimpia előtt. Tochigi hazánkat választotta, és Fukuda Tomikazu kormányzó úr 10 magyar csapattal tervezett együttműködési megállapodást kötni. Az egyezmény keretében a teljes edzőtáborozást ingyen kívánták biztosítani, és szándékukban állt a sport mellett a nemzetközi kapcsolatokat kiterjeszteni kulturális, oktatási, turisztikai és gazdasági területekre is.
Hogyan alakultak a tárgyalások?
A Magyar Olimpiai Bizottság [MOB] szervezett egy nagy prezentációt ahová az olimpiai sportágak hazai sportszövetségei kaptak meghívást. Mindenkinek tetszett a japán edzőtáborozás lehetősége. A Magyar Atlétikai Szövetség még a delegáció ittlétekor megkötötte Tochigivel a megállapodást, többen pedig későbbi visszajelzést ígértek a prefektúra szakembereinek. A küldöttség hazautazott, és úgy tűnt, hogy ebben az ügyben az én munkám is befejeződött. 2019 augusztusában azonban kétségbeesetten hívtak telefonon Japánból, hogy segítenem kéne, mert akadozik a kommunikáció és nincsenek eredmények. Hiába próbálkoztak hosszú időn keresztül, nem sikerült további egyezményeket kötni.
Mi volt a következő lépés?
2019 októberében meghívtak Tochigi prefektúrába, hogy személyesen is megmutassák nekem a sportlétesítményeket, és szálláslehetőségeket, illetve a Kormányzó úrtól átvettem a hivatalos felkérésemet, melynek értelmében képviseltem Japánt és a prefektúrát itthon a sportszövetségekkel való tárgyalások során. Örömmel vállaltam ezt a rendkívül megtisztelő feladatot, hiszen így egyetlen magyarként, a japán szervezők megbízásából dolgozhattam az edzőtáborok szervezésén.
Hogyan fogadták itthon a „magyar japánt”?
Szerencsére jól, hiszen a MOB vezetőségéből szinte mindenkit ismertem már, a 2017-es munkám során volt alkalmunk találkozni. Legfontosabb kontaktom Fábián László, a MOB sportigazgatója lett, ő segítette a legtöbbet a munkámat. Elérhetőségeket adott a szövetségekhez, bemutatott mindenkinek és segített a találkozók megszervezésében. Belevetettem magam a munkába, rengeteg szövetséggel tárgyaltam. A jól felépített koncepciónak köszönhetően gyakorlatilag három hónap sikerült elérni a kormányzó úr által is kitűzött célt, vagyis 10 szövetséggel szerződni. A Magyar Atlétikai Szövetség mellett további 9 sportszövetséggel kötöttünk MOU megállapodást [Memorandum of Understanding] arról, hogy kvótaszerzés esetén az edzőtáborozásuk helyszíneként Tochigit fogják majd választani.
Miért, és hogyan tudott ilyen gyorsan eredményt elérni, ha előtte olyan hosszú ideig nem történt semmi?
A kintről történő levelezés helyett személyesen kerestem meg a szövetségeket, ez alapvető fontosságú volt. A MOB-bal együttműködve, a prefektúra magyarországi képviselőjeként bizalommal fogadtak mindenhol. Hitelesen tudtam referálni a japán edzőtáborozási lehetőségekről, és arról, hogy milyen érvek szólnak Tochigi mellett. De talán még fontosabb volt, hogy a szakmai tapasztalataimnak és japán nyelvi kompetenciámnak köszönhetően a magyar mellett jól ismerem a japán gondolkodásmódot, az interkulturális különbségeket, és össze tudtam hangolni a két fél érdekeit és kommunikációját. Japán beszédkultúrája teljesen más, mint a miénk, meg kell tanulni, hogy egy-egy kifejezés mit jelent nekik, mivel nyerhetjük, esetleg sértjük meg őket. Csak egy példa: a „hai” [igen] kifejezés számukra nem feltétlen azt jelenti, hogy „igen, úgy lesz”, inkább azt, hogy „igen, értem”. Ilyen apróságokon, azok meg nem értésén, megállhatnak, megakadhatnak az egyeztetések.
Hamarosan bejelentették az olimpia elhalasztását…
2020 elején Kulcsár Krisztián úr, a MOB elnöke még személyesen ellátogatott a prefektúrába, hogy egy hivatalos ceremónián a japán féllel megerősítse az együttműködési megállapodást. Az összesen tíz MOU-t aláírásukkal hitelesítették és részletezték a kereteket. Aztán márciusban a pandémia miatt bejelentették a halasztást, és minden bizonytalanná vált. Senki sem tudott biztosat mondani a jövőre vonatkozóan, szinte teljesen leállt a munka. Az átmeneti időszakot követően 2021 februárjában kezdett újra éledezni a szervezői tevékenység, de sok mindent elölről kellett kezdeni. Ezer változás történt, újra kellett tárgyalni a hazai szövetségekkel az aktuális elképzeléseiket. Természetesen mindezt már csak online formában és teljes bizonytalanságban, hiszen tombolt a járvány, és a japánok is lebegtették az információkat az olimpia megrendezésével kapcsolatban. Májustól vált biztossá, és számomra is könnyebbé a helyzet, bár ebben az időszakban is – ahogyan gyakorlatilag az utolsó pillanatig – hétről-hétre, sőt akár napról-napra változtak a beutazásra, edzőtáborozásra, és az olimpiai szereplés körülményeire vonatkozó szabályok, intézkedések. Folyamatosan kaptuk az értesítéseket az egyre szigorúbb korlátozásokról. Pl. sokak edzőtáborozását nagyban befolyásolta az a menet közben hozott új, szigorító intézkedés, miszerint a járványügyi szempontból veszélyesnek minősített közvetlen testi érintkezés miatt a külföldi sportolók részére tiltottá vált a japán edzőpartner igénybevétele az edzéseken. Ez a karatésainkat érintette érzékenyen, hiszen így ők az eredetileg Tochigiben tervezett edzőtábor helyett máshol kellett, hogy felkészüljenek a versenyre.
Végül hány magyar sportoló edzőtáborozott Tochigiben?
Öt sportág hat csapata edzett a prefektúra létesítményeiben. Itt készült a férfi és a női vízilabda csapatunk, az atléták, az öttusázók és a triatlonisták, illetve a taekwondósunk is. A kiegészítő személyzettel, kísérőkkel együtt közel 100 fő volt az összlétszám. Nagyon szigorú szabályok mellett és teljes karanténban lehetett csak tréningezni, de minden résztvevő megértette, és elfogadta, hogy biztonsági okokból van erre szükség. A magyar sportolók nagyon hasznosnak ítélték meg a Tochigiben töltött edzőtáborozási időszakot, és hálásak voltak a lehetőségért. A japán szervezők és vendéglátók a nehéz helyzet ellenére meleg szeretettel és a legmagasabb színvonalú vendéglátással fogadták a csapatokat, és a lehetőségekhez képest maximálisan próbálták az összes felmerülő igényt kielégíteni.
Nagyon szorosan együttműködött a MOB-bal. Ők is adtak konkrét munkát, megbízást az olimpián?
Formálisan én a japán szervezők megbízásából dolgoztam, de a MOB-bal is végig nagyon jó és sokrétű volt az együttműködésünk. Tolmácsoltam pl. egy online találkozón Kulcsár elnök úr és Fukuda kormányzó úr között, illetve a MOB adta az akkreditációmat is az olimpiára. Mivel ez jelentette a hivatalos belépési engedélyt Japánba, nagyon hálás vagyok ezért nekik! Ezen kívül fontos megemlíteni az újságírói tevékenységemet. Még jóval az olimpia kezdete előtt kezdtem sajtóanyagokat készíteni a blogomra az olimpiával kapcsolatban, amik aztán a MOB kommunikációs felületein, közösségi platformjain is megjelentek, ezért külön hálás vagyok Vasvári Ferenc kommunikációs főmunkatársnak, akivel nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Írtam az edzőtáborozás előkészületi munkáiról cikkeket, illetve készítettem interjúkat is, pl. a budapesti japán és a tokiói magyar nagykövettel, valamint Tochigi prefektúra kormányzójával is. A kiutazásomat követően beszámoltam az edzőtáborban történt eseményekről és bemutattam a kint edzőtáborozó sportolókat. Kiváltságos helyzetben voltam, hiszen a munkaköröm miatt kicsit jobban beleláthattam a kulisszák mögötti világba mindkét oldalon és ott lehettem személyesen is tolmácsként Japánban az olimpikonok között. A pozíciómból adódóan belső kötelességemnek éreztem, hogy az információkat hitelesen átadjam és megosszam az emberekkel, én ezzel a tevékenységemmel kívántam valamilyen formában értéket hozzáadni ehhez a csodálatos sporteseményhez. Remélem sikerült kicsit más, új nézőpontból megmutatni a magyar résztvevőket, a sportolók „emberi” oldalát, és a velük történteket. Aki szeretne többet olvasni minderről, megtalálja a cikkeimet a Kakehashi című blogomon és Facebook oldalamon.
Mi volt Önnek a legnagyobb élmény a munkában a játékok során?
Nehéz egy dolgot kiemelni. Én előtte nem sokat dolgoztam ezen a területen, így nagy élmény volt bekerülni a sport világába. Megtapasztaltam, hogy mekkora csapat és milyen összetett munka szükséges egy jó sporteredmény eléréséhez. Megismertem sok érdekes, értékes emberi sorsot, történetet. Külön kis személyes diplomáciai sikerként könyvelem el, hogy a férfi vízilabda csapat kérésére én intéztem el a spanyol csapat edzőtáboroztatását Tochigiben. A magyar vízilabdázóknak elemi fontosságú volt erős edzőpartnert találni, akikkel edzőmeccseket tudtak játszani a felkészülés alatt. A spanyolok jelezték, hogy szívesen mennének ők is Tochigibe, viszont ezt a japán szervezők nem igazán támogatták. A vírushelyzet miatt arra törekedtek, hogy ne legyen sok testi kontakt a különböző nemzetek sportolói között, hogy a lehető legkisebb legyen a fertőzés kockázata. Én ugyebár a japánok megbízásából dolgoztam, ezért rájuk kellett volna hagyatkoznom, de ebben a szituációban én inkább a magyar érdekeket szerettem volna képviselni. Addig tárgyaltam, telefonáltam, míg végül megkaptuk az engedélyt, mindkét csapat legnagyobb örömére. Az már a sors fintora, hogy a bronzmeccsen összekerült a két válogatott és mi nyertünk. Egyébként összesen három bronzéremmel zárt a Tochigi különítmény, a férfi vízilabdázókon kívül a női vízilabdázók, és az öttusázó Kovács Sarolta is dobogóra állhatott.
Volt valami negatív tapasztalata, rossz élménye?
Igazából csak a járványhelyzet miatt korlátozások miatt maradt bennem némi hiányérzet. Szerettem volna sportolóinknak sokkal többet megmutatni Japánból, megismertetni őket az ottani emberekkel, a japán kultúrával, gasztronómiával. Jó lett volna együtt meglátogatni a történelmi nevezetességeket, és megcsodálni az ország természeti kincseit. Erre most sajnos a pandémia miatt nem volt lehetőség.
Lesz folytatása sporthoz kapcsolódó munkájának?
Bízom benne, hogy igen! A japánok szeretnék a jövőben is ápolni a kapcsolatokat, melynek egyik kiemelt területe továbbra is a sport lenne. Kijelenthetem, hogy nagyon kedvelnek minket, talán mert a számos különbség ellenére sok dologról hasonlóan gondolkozunk. Mindkét ország ápolja hagyományait, nyitottság és sokoldalúság jellemzi mindkét népet. A közös pontokra építve rengeteg jó dolgot lehetne létrehozni, de a járvány miatt egyelőre nehéz előre tervezni. Reméljük mielőbb visszatérünk a normális kerékvágásba, és újra elindulhatnak a közös munkák, együttműködések.