Miről szól a sport? Csak szórakozás, egy csúcsra járatott üzleti termék? Vagy több ennél? Mennyire kell a sportnak beleszólni a politikai és társadalmi ügyekbe? Erről a nagyon aktuális témáról írtunk.
A sportnak funkciója szerint valójában csak arról kellene szólnia, hogy a csapatok, a játékosok vagy az egyéni sportolók kimennek a pályára és szórakoztatják a közönséget. Azokat a szurkolókat, akik azért mentek ki a stadionba, ültek le a televízió képernyők elé, vagy nézik online az adott mérkőzést, mert az adott sportszolgáltatás elfogyasztása értéket jelent számukra. A sportolók, a sportklubok pedig igyekeznek minél nagyobb élményben részesíteni őket.
Nem.
Ma már a sport sokkal több annál, mint csak egyszerű szórakozás. De igazából mindig is több volt. Emberek milliárdjai követik figyelemmel a világszintű nyári sporteseményeket, több millióan nézik meg a legnépszerűbb sportversenyek döntőit. A sportolók, a sportsztárok ma már nem csak egyszerű játékosok, akik szórakoztatják a szurkolókat. Talán sosem voltak azok. Ők már példaképek, hősök, akikből az emberek erőt merítenek és akiknek, minden megmozdulását, megnyilvánulását hatalmas médiaérdeklődés övez. Több tíz, több száz millióan követik őket a közösségi média felületekein. Ők a korunk egyik legbefolyásosabb influencerei. A sportolók, a sportklubok identitását, a megkülönböztető erejüket az általuk képviselt értékek, a történetük, a sikereik, a hovatartozásuk és a történelmük adja.
A szurkolók azért fogyasztanak sportot, követnek egyes sportklubokat, sportolókat, mert azonosulni tudnak velük. Rajtuk keresztül tudják kifejezni identitásukat, és ha nem is fizikailag, de olyan közösséghez tartoznak világszerte, amelyet egy nagyon erős kapocs köt össze. A rajongás. Ehhez a csoporthoz való tartozás jelenti talán a legerősebb érzelmi kötődést a családhoz való tartozás után. Egy pár évvel ezelőtti felmérés szerint az emberek 5%-a váltott élete során vallást, míg 3%-uk cserélte le a kedvenc futballcsapatát. Az egyes sportcsapathoz, sportolóhoz való kötődés és az adott szurkolói csoporthoz való tartozás alapja az azonos értékrend elfogadása, a közös identitástudat és a valahová tartozás érzése.
Többek között ezért sem mondhatjuk azt, hogy a sport csupán egy játék. Hatalmas erővel bír, amely mindig fontos szerepet játszott a különböző társadalmi és a politikai folyamatokban. Egy kicsit hosszabb bevezető után, de elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy rátérjek ennek a cikknek a témájára, amely az elmúlt hetek történései alapján azt gondolom eléggé aktuális kérdés. A politika és a sport kapcsolatára. A politika és a sport az adott társadalom, az adott kultúra meghatározó elemei, amelyben az előbbi előszeretettel használja fel az utóbbit saját céljai elérésére, de néha fordítva sülnek el a dolgok.
A sport mindig is a politika kereszttüzében volt
Nem új keletű dolog, hogy a jeles sporteseményeken, sportklubok , sportolók életében megjelennek társadalmi problémák, politikai történések. Gondolom, mindenki emlékszik Muhammed Ali felszólalására a vietnámi háború ellen, amikor visszautasította a katonasági behívót, aminek hatására felfüggesztették a profi bokszolói engedélyét és megfosztották minden címétől. Vagy elég, ha csak arra gondolunk, hogy az 1956-os olimpián a magyar vízilabda válogatott és a szovjet csapat összecsapása mindenről szólt, csak nem a sportról. Vagy arra, hogy 1956-ban az aranycsapat az ’54-es vb ezüstérem után és a ’52-es helsinki olimpiai arany után politikai okokból ki sem tudott menni az olimpiára. Vagy gondoljunk csak a jeles Invictus filmre, amely a dél-afrikai rögbi csapat történelmi sikeréről, a Springboks-ról szól, amely köztudottan csak fehér játékosokból állt és az Apartheid mozgalom jelképe volt. De az 1936-os berlini olimpia is jó példa erre, amikor Jesse Owens és 17 másik néger amerikai társa érmet nyert, és lehajtott fejjel, felemelt ökölbe szorított fekete kesztyűs kézzel tiltakoztak a hitleri néztek ellen a díjátadó ceremónián.
Trump nekiment az NFL-nek
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke a kisebbségellenes megnyilvánulásairól és intézkedésiről vált hírhedté a megválasztása óta. Szeptember végén egy alabamai kampány rendezvényen a fekete NFL játékosokat kritizálta, akik nem szoktak felállni a himnusz alatt, mivel így hívják fel a figyelmet a feketéket ért erőszakra. „Ha egy játékos élvezni akarja azt a kiváltságot, hogy dollármilliókat keres az NFL-ben vagy más bajnokságokban, akkor nem engedheti meg, hogy ne tisztelje az amerikai lobogót, és ne álljon fel a himnusz alatt. Ha mégis, ki kell rúgni” – mondta az amerikai elnök. Trump megnyilvánulása nagy port kavart, ugyanis kis túlzással az egész ligát magára haragította. Játékosok, csapatok, szakszervezetek, tulajdonos szólaltak fel Trump megnyilvánulása ellen, amelynek jeleként az azt követő bajnoki fordulóban összekaroló játékosokat lehetett látni a mérkőzést megelőzően, de volt olyan csapat is ahol a fekete és a fehér játékosok együtt térdelték végig a himnuszt.
„Háborús veteránként nem érzem sértőnek, ha egy játékos letérdel a himnusz alatt. A teljes képet kell néznünk, miről szól ez az egész. Nem hiszem, hogy bárki is azt gondolná róluk, hogy a térdeléssel megsértik a zászlót mint szimbólumot. És azt sem gondolom, hogy az a játékos, aki állva marad, nem fogadja el azt a tényt, hogy számtalan igazságtalanság és faji megkülönböztetés van az országunkban.” – mondta Alejandro Villanueva, a Pittsburh Steelers egyik játékosa. Sőt a liga még egy rövid szpotot is összedobott, amelyben azt hangsúlyozták, hogy még egységesebbek, mint valaha.
Nem új keletű dolog, hogy az amerikai sportcsapatok bizonyos társadalmi problémára hívják fel a figyelmet. Szintén a feketék elleni erőszak hullámra hívta fel a figyelmet LeBron James és több Cleveland Cavaliers játékos is 2014 évvégén a Can’t Breathe nevű kampánnyal. De Serena Williams, az 2017-es év eleji feketék elleni amerikai rendőri túlkapások és indokolatlan fegyverhasználat ellen, a wimbledoni tenisztorna első fordulója után szintén magasba emelt ökölbe szorított kézzel és lehajtott fejjel tiltakozott.
Mes que en club
A múlt hétvégi barcelonai események is jeles példája annak, hogy a sport már nem csak játék. A FC Barcelona jelmondata a „mes que en club”, amely magyarul azt jelenti, hogy több, mint egy klub, most különösen értelmet nyer. Az FC Barcelona a katalán identitás egyik jelképe, a katalán kultúra egyik meghatározó eleme. A katalánok rettentően büszkék a származásukra és az identitásukra, és valamilyen szinten Spanyolország történelmében mindig tartományi függetlenséget élveztek. Saját kormányuk volt, saját parlamentjük és rendőrségi szerveztük. Annak, hogy Katalónia teljes autonómiát szeretne nem csak politikai, de gazdasági okai is vannak. Az FC Barcelona, mint Katalónia egy jelképe pedig kiállt a függetlenségi szavazás mellett. Az FC Barcelona a függetlenség, a szabadság szimbóluma. Carlos Feixa, a Pompeu Fabra egyetem sportantropológusa szerint az FC Barcelona egy parlamentet helyettesítő eszköz volt, ugyanis, amit a katalánok nem mondhattak el demokratikus keretek között, azt a futballon keresztül tudták kifejezni.
Többek között a két klub történelmi hagyományai és sikerei mellett, ezért is olyan kiemelt fontosságúak a Real Madrid – FC Barcelona összecsapások. A klub hivatalos közleményben jelentették ki, hogy küzdenek azért, hogy ezeket a jogokat garantálni tudják. De nemcsak a klub állt ki a függetlenségi mozgalom mellett, hanem a játékosok is, élükön Gerard Piquével, aki élesen kritizálta a madridi hatósági szervek erőszakos intézkedéseit. Emiatt ki is fütyültek a spanyol válogatott szurkolói. Pep Guardiola, az FC Barcelona egykori játékosa és edzője júniusban mondott beszédet a népszavazás mellett. De a Barcelona mellett a másik két első osztályú csapat az Espanyol és a Girona is csatlakozott a függetlenségi mozgalomhoz.
A társadalmi célú ügyek kevésbé kockázatosak
Egyéni sportolók is nagyon gyakran felemelik a hangjukat a különböző társadalmi és politikai problémákkal szemben. David Beckham a legutóbbi UNICEF-fel közösen végrehajtott kampányában a gyermekbántalmazásra kívánta felhívni a figyelmet a testét borító tetoválások segítségével. De emlékezhetünk Ibrahimovic, még PSG-s karrierje alatti, két évvel ezelőtti különleges gólörömére, amikor szintén tetoválások révén kívánta felhívni a figyelmet a világon 805 millió éhező gyermekre. Ibra közel 50 gyermek nevét tetováltatta magára az ENSZ-szel végrehajtott akció keretében.
Andy Murray, volt világelső brit teniszező köztudottan a női egyenjogúsági mozgalom mellett szokott véleményt formálni. Ilyen volt például, amikor az idei wimbledoni tornán az egyik újságírót javította ki, mert nem egyértelműen a fogalmazott. De emlékezhetünk Cristiano Ronaldo megnyilvánulására is a szíriai menekültekkel kapcsolatban, aki a közösségi média oldalán osztotta meg együttérző üzenetét.
https://www.youtube.com/watch?v=geT9-KIw6p4
Megosztja a szakértőket, hogy a sportolóknak mennyire kell különböző társadalmi, de inkább politikai témákban állásfoglalást tenniük. De végtére is azt gondolom, hogy ők is az adott kultúra, társadalom szerves részei, nekik is joguk van a véleményformáláshoz. Viszont azt a véleményt nagyon meg kell fontolniuk, ugyanis az a vélemény, amelyet kimondanak jelentős mértékben befolyásolni fogja az imidzsüket, a róluk kialakult képet. És azt is számításba kell venniük, hogy rengeteg emberre a világon komoly hatással vannak, számolniuk kell a kijelentésük súlyával.
Azt gondolom, hogy ez a néhány példa is szimbolizálja azt, hogy ma már a sport jóval többet jelent egy egyszerű szórakozásnál, sokkal több, mint egy csúcsra járatott szórakoztató ipar. A sport népszerűségének köszönhetően meg van befolyása ahhoz, hogy érzékelhető változást idézzen elő, az olyan benne lévő szereplők közreműködésével, mint a játékosok, a klubcsapatok, a szervezetek és az események. És akkor itt nyer értelmet az a jól ismert, klasszikus mondás, hogy „A sportnak meg van az ereje ahhoz, hogy megváltoztassa a világot”.
Forrás: index.hu, hosszabitas.hu