Lionel Messinek azért még nem kell aggódnia.
Az elmúlt két átigazolási időszakban hozzászokhattunk, hogy a labdarúgásban hétről hétre rekordmértékű üzletek és egyre „kreatívabb” üzletek köttetnek meg. Az ügynökök ügyeskedése és a játékosok pénzéhsége helyett most azonban egy új – és igen veszélyes – kategória ütötte fel a fejét: a fizetős játékosoké.
Biztos, hogy a futball még mindig a „nép sportja”?
A arisztokratikus játékokban, mint például a tenisz, vagy a technikai sportokban a tehetős családból származó gyermekek hagyományosan jóval nagyobb előnnyel indultak szegényebb riválisaikkal szemben. Az érvényesülés és a sikeres karrierkezdet legalább annyira függ a rendelkezésre álló kapcsolati és pénzügyi tőkétől, mint a fiatalok tehetségétől. A versenyekre való utazás, a nevezési díjak vagy a drága felszerelés igazi „pénznyelővé” teszi a tanulóéveket, a szülő pedig gyakran csak reménykedhet benne, hogy egyszer megtérül a gyermeki hóbort.
A labdarúgásban is hallottunk olyan történeteket, hogy a gazdag szülők gyermeke több lehetőséghez jut az adott klub vagy edző kasszájának támogatásával, a foci azonban mindig is a nép sportja volt, és az igazán szegények is egyenlő eséllyel indulhattak, sőt. Gondoljunk csak a nyomorból érkező brazil klasszisokra! A számtalan eset közül talán 1999 aranylabdása, Rivaldo járta be a legnagyobb utat, akinek izomzata még profi játékosként is megsínylette a gyermeki évek éhezését. De jó példa a dokkmunkásból feltört, és a Leicester bajnoki címében kulcsszerepet játszó, azóta angol válogatott Jamie Vardy, vagy az Európa-Liga döntőben győztes gólt szerző Carlos Bacca is, aki 20 évesen még halászként és jegyszedőként kereste kenyerét. A kitörési vágy és a kirekesztettség a játékosok által is bevallottan életreszóló motivációs muníciót szolgáltatott olyan klasszisok számára is, mint Cristiano Ronaldo, Zlatan Ibrahimovics vagy Alexis Sánchez. Ehhez képest ma már ott tartunk, hogy a szaúdi labdarúgó szövetség kilenc hazai játékost küld kölcsönszerződés keretében a La Liga első-, másod- és harmadosztályába, a játékosok költségeit teljes egészében megtérítve. A megállapodás értelmében a szaúdi futballisták teljesértékű kerettagként a csapatokkal készülnek, eddzenek, és benevezhetők a bajnoki mérkőzésekre is. A hivatalos indoklás szerint ezek a kölcsönszerződések a szaúdi válogatott világbajnoki felkészülését szolgálják.
Pénzt, paripát, fegyvert a sikeres világbajnokságért
Az arab nagyhatalom az előző két sikertelen próbálkozás után újra kvalifikálta magát világbajnokságra, ahol egyébként szerencsés sorsolással Uruguay, Egyiptom és Oroszország mellett küzdenek a továbbjutásért. A szövetség vezetői úgy ítélték meg, hogy ez akár még teljesíthető feladat is lehet, a sikeres szereplés érdekében azonban növelni kell a légiósként futballozó válogatottak számát. A jelentős többség ugyanis a hazai ligában rúgja a bőrt, eddig csak egy kerettag, Muhtar Ali tapasztalhatta meg a külföldi környezet jótékonysági hatását a holland Vitessében a Chelsea sokszázadik kölcsönjátékosaként.
A természetes kiválasztódásra azonban nem várhattak, így ők maguk fizettek a spanyol és az olasz középcsapatoknál dolgozó játékosmegfigyelőknek, hogy térképezzék fel a szaúdi ligát, használható tehetségek után kutatva. Némi rásegítéssel tehát így kerülhetett a „méltán ismert” Salem al-Davsari a Villarealhoz, Yahya al-Sehri a Leganéshez, Fahad al-Muvallad a Levante csapatához, a többiek alsóbb osztályban folytathatják. Nagy kérdés, hogy a spanyolok számára mekkora szakmai értéket képviselnek az ingyen jött szaúdi csillagok, az első hírek szerint mindenesetre nem sokat: a Sporting Gijón az új futballista köszöntésekor összekeverte a játékos nevét [Abdullah al-Hamdan] a kölcsönadó klub nevével [al-Sabab], amiből könnyen kikövetkeztethetjük, hogy felsőbb utasításra, a La Liga nyomására születtek meg ezek a „dealek”.
[box type=”info” border=”full”]A pénzorientált európai-ázsiai együttműködések válogatott szinten is egyre gyakoribbak, a zajos sikerekről azonban eddig nem nagyon számoltak be az érintettek. A kínai U20-as csapat például benevezett a német negyedosztályba, ahol összesen 16 csapattal tervezte összemérni erejét, fordulónkénti barátságos mérkőzések keretében. Az újszerű kezdeményezés rögtön az első meccsen egy hatalmas botránnyal indult: a TSV Schott Mainz elleni összecsapás a tibeti zászlót lengető kínai tüntetők miatt félbeszakadt, a fiatalok bevonultak az öltözőbe, és csak 25 perces késéssel tudott elindulni a találkozó. A botrány a német és a kínai médiát is bejárta, három csapat visszamondta a felkészülési meccseket: a kínai szövetség ennek ellenére azonban mindegyik klubnak kifizette a 15.000 eurós fellépti díjat. Kína ugyanis már a 2020-as tokiói olimpiára készülve, hosszútávon gondolkodik, a barátságos meccsek célja a fiatalok komolyabb szintű megmérettetése, hogy a legjobb ázsiai országként szerepeljenek az európai szemmel érdektelen, de nekik véresen komoly olimpiai futballtornán.[/box]
Nemcsak egyszeri akcióról van szó
A spanyol szövetség a hivatalos kommunikációjában kiemelte, hogy nemcsak egy egyszeri, pár hónapos akcióról van szó. Az élvonalbeli kölcsönadások mellett ugyanis több fiatal tehetséget is felkaroltak, akiket hosszabb távon szeretnének beépíteni a csapatokba. A költségtérítés mellett zajló „pénzmozgás” mértékéről ugyan nincs hír, a globális márkaépítésen egyre intenzívebben dolgozó ligának nem elhanyagolható szempont, hogy Szaúd-Arábiában a spanyol bajnokság már most is igen népszerű, a 34 milliós országban nagy a fizetőképes kereslet.
A szaúdiak egyébként több szinten is élesítették a spanyol vonalat: a nemzeti csapat vezetését a játékosként a Barcelonával bajnok és kupagyőztes, de a chilei válogatottal a vb-ről lemaradó Juan Antonio Pizzire bízták. Feladata edzőtáborok, összetartások, felkészülési mérkőzések szervezése. Az új stáb pedig belevetette magát a munkába, és habár Iscóékat nem sikerült lekötniük, a regnáló Európa-bajnok Portugáliával, nem kis szaúdi érdeklődés mellett már leszervezték az edzőmeccset.
Ugyan a sztáralakulatok ellen a pályán minden bizonnyal nem sok vizet zavarnak majd al-Muvalladék, a La Liga marketing szempontból rövidtávon mégis jót húzott ezzel az együttműködéssel. Szaúd-Arábiában a kevés siker ellenére is a futball a legnépszerűbb sportág, a hazai bajnokságban egyre több külföldi edző és játékos fordul meg, a helyi médiában is kiemelt szerepet kap a pontvadászat. Az ötletre, miszerint az ország legjobbjainak, akár fizetős játékosként is külföldi klubokban kell szerepelni, valószínűleg más elitliga is lecsapott volna, ha nem ők lépnek először.
Az üzlet vetületeit pedig természetesen a közösségi média is tovább fokozza. A KPMG gyorsjelentése alapján a Levante csapatának a szaúdi játékos bejelentése után egy héttel 22.000 új Instagram, 62.000 új Twitter és 1.000 új Facebook követője lett: az Instagramon ez több mint 56%-os növekedést jelentett.
A hirtelen jött érdeklődés persze közel sem jelent automatikus sikert. Számtalanszor láttunk hamar elhalt kínai, indonéziai vagy koreai próbálkozásokat akár olyan nagycsapatnál is, mint a Manchester United vagy a Borussia Dortmund, a pusztán marketing céllal létrejövő igazolások azonban a játékosok pályán mutatott gyenge – vagy épp semmilyen – produkciója miatt hamar elhalt, a lelkesedés megtört, sőt a visszájára fordult, és a klubot inkább szidni, mint szeretni kezdték.
A múltbeli események okán tehát a mostani üzlet is hasonlóan vékony jégen táncol, a sportszakmai teljesítményt, a gólokat, gólpasszokat szerencsére most sem lehet teljesen elválasztani a „portékától”. Cristiano Ronaldo tehát megnyugodhat: egyelőre nem kell félnie attól, gyenge formája miatt egy tehetős szaúdi herceg veszi át a helyét a Real Madrid kezdőjében.
Forrás: Laliga.es, Marca.com, Forbes.com. Nemzeti Sport