Sportszemle — 2017/08/02 at 06:30

Sportszemle 2017.08.02.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


Ez nem úszás, ez fuldoklás

Az úszószövetség színfalai mögött dúló harc a világbajnokság vége után egy pillanat alatt a nyilvánosság elé került, az elnök pozíciója pedig gyakorlatilag menthetetlennek látszik. Bár Bienerth Gusztáv igyekszik erőt sugározni, a szakma és – talán Fürjes Balázst leszámítva – a politika is teljesen elfordult tőle.

Újrahasznosítják a Duna Aréna ideiglenes lelátóit

Az ideiglenes szerkezetekből semmi nem megy kárba, százszázalékos újrafelhasználást terveztünk – mondta el Fürjes Balázs kormánybiztos a Magyar Idők keddi számában közölt interjúban. A kiemelt beruházások kormánybiztosa a lapnak elmondta, hogy a vb lezárulta után a Duna Aréna hatezer férőhelyes ideiglenes lelátóját leszerelik, mivel már nem lesz szükség 12 ezer ülőhelyre.

Futballtörténelem: kétmeccses eltiltás jár műesésért Angliában

Pénteken megkezdődik a másodosztályú angol labdarúgó-bajnokság, és ez egyben egy új korszak kezdetét is jelenti: mostantól kétmeccses eltiltás jár azoknak a játékosoknak, akik műeséssel próbálnak büntetőt vagy kiállítást kiharcolni.

Száznál is több kézilabdacsapat érkezik a veszprémi tornára

Olyan sok csapat jelentkezett a Cell Cupra, hogy Veszprémen kívül további három helyszínen is rendeznek majd mérkőzéseket.

Dr. Csernus Imre: „A kudarc számomra nem több mint figyelemfelhívás” – Interjú a női vízilabda-válogatott pszichiáterével

Valószínűleg az jut eszedbe róla, hogy „ő az az arrogáns pszichiáter”, aki mindenkit provokál, megaláz és megsért, vagy minimum a leggyengébb pontjára tapint, hogy kizökkentse az illetőt. Vagy a szenvedélybetegek orvosa, akinek sokan köszönhetik a gyógyulásukat. Akadnak rajongói, akik lelkesen olvassák a könyveit, járnak az előadásaira és befizetnek a személyiségfejlesztő workshopjaira, mert pont ez a módszer tetszik nekik.

Ki gyűjtötte a legtöbb pénzt a vizes vb-n?

A magyar versenyzők eredményeik alapján 290 ezer dollár pénzdíjban részesülhetnek a július 30-án véget ért 17. FINA Világbajnokságon. A 6 sportág 75 versenyszámában közel 5,8 millió dollárnyi pénzdíjat oszt ki a Nemzetközi Úszószövetség (FINA). Magyarország az úszásban és a nyíltvízi úszásban…

FTC: több mint 600 milliós a Fradi-címkés termékek éves forgalma –

A Ferencváros klubelnöke kijelentette, hogy U17-es játékosokkal is meg akarnák nyerni a bajnokságot.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Hol éri meg jól úszni?

Jól, de nem a legjobban fizetnek a vizes világbajnokságon elért eredmények az úszók számára. Az alábbi cikkben összevetettük, hogy mennyit...

Close