labdarúgás, Sportgazdaság — 2016/11/04 at 17:00

A Bajnokok Ligájában a Manchester City, az Európa Ligában a Liverpool kereste a legtöbbet

by

Közzétette a 2015-16-os szezonra vonatkozó pénzdíjakat az UEFA. A Bajnokok Ligájában induló klubok között 1,345 milliárd eurót, az Európa Ligában részt vevők között pedig 411,1 milló eurót osztottak szét.

Bajnokok Ligája

manchestercity-vs-realmadrid

A BL-ben a Manchester City kaszálta a legnagyobbat, 83,8 millió eurót, annak ellenére, hogy a sorozat elődöntőjében elbúcsúztatta őket a későbbi győztes Real Madrid. A királyi gárda 80 millió euróval gazdagodott, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Juventus ért fel 76,2 millió euróval.

A Bajnokok Ligájában a play-off kört elérő valamennyi klubot díjazták, tehát összesen 42 felé osztották az 1,345 milliárd eurós keretet. A kvalifikációért egyforma alapösszeg, 12 millió euró járt. Ezen felül a pályán mutatott teljesítmény – a csoportkörben szerzett pontok és a kiesés szakasz különböző szintjeinek elérése – mellett a nemzeti televíziós piacok ereje alapján is kaptak pénzt a csapatok. Így fordulhatott elő, hogy nem a kupát magasba emelő Real Madrid számlájára utalták a legtöbb pénzt a sorozatban, hanem egy angol csapatnak.

TOP 5 legtöbbet kereső klub a Bajnokok Ligája 2015-16-os kiírásában:

 KlubNemzetiségRészvételi díj
(millió euró)
Teljesítmény alapú bónusz
(millió euró)
TV piac alapú juttatás
(millió euró)
Összesen
(millió euró)
1.Manchester Cityangol1224,93246,92183,853
2.Real Madridspanyol1242,0426,02780,067
3.Juventusolasz1211,32452,93276,256
4.Paris Saint-Germainfrancia1218,43240,37170,803
5.Atlético Madridspanyol1235,93221,73369,665

Európa Liga

liverpool-vs-sevilla

Köztudott, hogy a második számú európai kupában jóval kevesebb pénz van, ráadásul az több csapat között oszlik szét, ezért itt jóval alacsonyabb összegek röpködtek. A legtöbbet kereső itt sem a győztes, hanem ugyancsak egy angol klub. A döntőben elvérző Liverpool 37,8 millió eurót kapott az Európai Labdarúgó Szövetségtől [UEFA], míg a sorozat bajnoka, a Sevilla 35 millió eurót könyvelhetett el. Igaz, a spanyolok ennek az összegnek a nagy részét [21,2 millió euró] a BL-ben érdemelték ki, ahonnan kiesve végül megnyerték az Európa Ligát.

Tisztán az Európa Ligában keresett összegeket tekintve a Liverpoolt a Tottenham követi 20,9 millió euróval, míg a harmadik helyén a Villareal található 16,5 millió euróval.

TOP 5 legtöbbet kereső klub az Európa Liga 2015-16-os kiírásában:

 KlubNemzetiségRészvételi díj
(millió euró)
Teljesítmény alapú bónusz
(millió euró)
TV piac alapú juttatás
(millió euró)
Összesen
(millió euró)
1.Liverpoolangol2,49,03926,40637,845
2.Tottenhamangol2,43,48814,96720,855
3.Villarealspanyol2,45,7388,36016,498
4.Lazioolasz2,43,6089,35815,366
5.Fenerbahçetörök2,42,6699,46114,530

A TV az úr

uefa-champions-league-studio

A következő, tehát a 2018 és 2021 közötti ciklusra az UEFA 30 százalékos bevétel növekedéssel számol. A díjazás elosztása azonban várhatóan át fog alakulni, és a pályán mutatott teljesítményt nagyobb mértékben veszik majd figyelembe, míg a nemzeti televíziós piacok erejének szerepe csökkenni fog. Sok olyan klub panaszkodott ugyanis, amelyek jó eredményeket értek el a sorozatokban, de kisebb televíziós piaccal bíró országokból származnak, hogy igazságtalan az elosztási rendszer. Ennek köszönhető, hogy a jelenlegi ciklusban is már alacsonyabb arányban száímt a televíziós piacok nagysága a 2012 és 2015 közötti időszakhoz képest.

Aki szeretne elmélyülni az UEFA által szétosztott összegek részleteiben, az a Bajnokok Ligájára vonatkozóan erre a linkre, az Európa Ligára vonatkozóan pedig erre a linkre kattintva teheti meg.

Forrás: uefa.com

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

napilapok
Sportszemle 2016.11.04.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close