Sportszemle — 2016/05/30 at 06:30

Sportszemle 2016.05.30.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


3 Barca-edző adja át tudását Debrecenben

Két turnusban összesen 192 gyerek vehet részt az első FC Barcelona-Debrecen labdarúgótáborban júniusban, jelentette az MTI. A képzést bemutató csütörtöki prezentáción Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja elmondta, az intézménynek hároméves kapcsolata van a Barcelonával, amelynek utánpótlás-vezetői már jártak a városban.

A tudósok szerint nem szabadna megrendezni a riói olimpiát | 24.hu

Nyílt levélben fordultak a WHO-hoz a Zika-vírus miatt.

A Real Madrid Hanga Ádámmal szemez

Hanga Ádámot, a Laboral Kutxa magyar játékosát nézte ki magának a Real Madrid

Nem mondhatják azt, hogy nincs ott a helyem az olimpián

Nem akartam, hogy azt mondják, nincs ott a helyem az olimpián, nincs meg hozzá a tudásom. Ha kvótát kaptam volna, azért, mert odaadtam a cipőmet az ellenfelemnek, elgondolkodtam volna rajta, hogy egyáltalán induljak-e Rióban. De így jött ki a legjobban – mondta Sárosi Laura. Sárosi április végén német ellenfelét, Karin Schnaasét segítette ki.

Kilenc góllal vezetett, mégis elbukta a Veszprém a BL-döntőt

Eddig jobbára a magyar női kézilabdásoktól láthattunk olyan összeomlást (olimpia Sydney-ben, vb-döntő Zágrábban), mint amilyet a Veszprém produkált a vasárnapi BL-döntőben. Mielőtt a különösen izgalmas meccs rengeteg fordulatát végigvennénk, rögzítsük a tényt: a Veszprém negyedórával a vége előtt kilenc góllal vezetett, és innen sikerült elbukni a BL-trófeát.

Lemondott Kálomista Gábor, a Veszprém vezérigazgatója a BL-vereség után

Lemondott Kálomista Gábor, a veszprémi férfi kézilabdaklubot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója azután, hogy a magyar csapat kilencgólos előnyről elveszítette vasárnap a Bajnokok Ligája döntőjét. „Az öt évre kialakított tervünk részeként most kellett volna megmutatnunk, hogy nem csak képesek vagyunk a győzelemre, hanem tudunk is győzni. A történtek után nem tudom tovább folytatni a munkámat.

Ronaldo volt a leggyengébb, mégis ő van a címlapon

Szombat estétől Zinedine Zidane az első olyan futballista, aki játékos karrierje után másodedzőként és vezetőedzőként is megnyerte a Bajnokok Ligáját. Ő az első győztes francia edző is. Azok után, hogy 10 éve a berlini világbajnoki döntőben lefejelte az olasz Materazzit és kiállították – tizenegyesekkel veszített a csapata, ő természetesen nem lőhetett büntetőt -, ilyen edzői karrierről feltehetően nem is álmodott.

 

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

drones-indian-national-team-training
Labdarúgás: drónokkal a jobb csapatteljesítményért

Az indiai válogatott vezetői bejelentették, hogy a világbajnoki selejtezősorozatra való felkészülést szolgáló edzőtáborozásuk során drónokkal filmezik a tréningeket. Az Arsenal...

Close