Sportszemle — 2016/05/25 at 06:30

Sportszemle 2016.05.25.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


Többet tudunk az ellenfelekről, mint ők rólunk

A magyar bajnok veszprémi kézilabdacsapatnak a Telekom támogatása révén lehetősége lesz a keret megerősítésére – nyilatkozta Kálomista Gábor, a klubot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán. Kálomista Gábor köszönetét fejezte ki a Telekomnak, amely július elsejétől három éven keresztül lesz az együttes névadó támogatója, az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá.

Kommandósok kísérik végig a Tour mezőnyét

A terrorveszély miatt a francia rendőrség különleges alakulata kíséri a mezőnyt a Tour de France kerékpáros körversenyen. Bernard Cazeneuve belügyminiszter kedden közölte, hogy az elitalakulat végig jelen lesz a július 2-án kezdődő viadalon, emellett 23 ezer rendőr teljesít majd szolgálatot a 3500 kilométeres össztávon. Az út mentén általában 10-12 millió szurkoló nézi a kerekeseket.

Rasmussen: Nem tanítani, tanácsolni jövök

Kim Rasmussen júliusban költözik Magyarországra, de már tájékozódik a magyar viszonyokról, és igyekszik minél felkészültebben átvenni a női kézilabda-válogatott irányítását. A dán szakemberrel szakmai hitvallásról, nyelvismeretről és a komfortzónából való kilépésről beszélgettünk. “Magyarország tökéletes célpont számomra” – mondta az Origónak Kim Rasmussen, aki a lengyel válogatottal elért sikerei után idén klubcsapatával, a CSM Bucurestivel is nagyot durrantott, amikor a Győr legyőzésével megnyerte a Bajnokok Ligáját.

A bizonyíték, miért Nagy Ádám a magyar futball legnagyobb ígérete

A pénteki Elefántcsontpart elleni találkozón a szurkolók és a szakemberek is kiemelték a ferencvárosi Nagy Ádám játékát. Hetven perc után le kellett cserélni, mert a horvátok ellen még március végén megsérült, és azóta nem játszott meccset. Az európai szövetséggel (UEFA) együttműködő elemző cég, az Instat is a mieink közül neki adta a legjobb osztályzatot.

Újabb mélyütést kapott az orosz sport

A pekingi játékokon adott minták újraelemzése után lebukott 31 sportoló közül 14 orosz, s köztük van a magasugrás olimpiai címvédője, Anna Csicserova is. A hírt az ITAR-TASSZ hírügynökség közölte az Orosz Olimpiai Bizottságtól szerzett információk alapján, a Pekingben bronzérmes Csicserova edzője pedig megerősítette tanítványa érintettségét.

„Már félig magyar vagyok” – Díaz Ivo visszavonult – NSO

Már majdnem húsz éve, hogy 1997 novemberében hazánkba érkezett. A kiváló sportember szerénységével és alázatával hamar megszerettette magát a magyar szurkolókkal. A kubaiból magyarrá váló elnyűhetetlen játékos új otthonra lelt nálunk, és immár a lányáért is szoríthat, még ha nem is a kézilabdapályán. A 44 éves Díaz Ivóval visszavonulása kapcsán beszélgettünk.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Nike-Barcelona
Miután megszerezte a Chelsea-t az adidas-tól, a Barcelonával kötött rekord értékű szerződést a Nike

Az elmúlt napokban két, óriási összegű mezbeszállítói szerződés született az európai labdarúgásban. Mindkettőben a Nike játszotta a főszerepet.

Close