Sportszemle — 2016/03/30 at 06:30

Sportszemle 2016.03.30.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


Két U20-as pilótával indul a Zengő a WTCC-ben

Hosszas várakozás és a húsvét hétfői részleges autó-leleplezés után március 29-én hivatalosan bejelentette a 2016-os pilótapárosát a Zengő Motorsport, így eldőlt, hogy a 19 éves Ficza Ferenc és a 17 éves Nagy Dániel vezetik majd a csapat két autóját az idényben.

Budapesté lehet az olimpia

Magyarország nem először száll harcba egy olimpia rendezési jogáért, de adódik azonnal a kérdés: vajon képesek vagyunk-e megrendezni a világ legnagyobb sporteseményét? – Ötödször jelentkezünk, és eddig az 1960-as, végül Rómának adott nyári játékok esetében voltunk a legközelebb a rendezés elnyeréséhez, hiszen a végső döntésnél bejutottunk a második körbe, de sajnos az olasz főváros lett a végállomás.

A FIFA is keményen büntet egy idei szabály miatt

A harmadik fél tulajdonjogára vonatkozó szabályok megsértése miatt súlyos pénzbüntetést kapott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságától négy klub, közte az Európa Ligában címvédő Sevilla is. A holland Twentét a legmagasabb mértékű, 185 ezer svájci frankos (53,2 millió forint) szankcióval sújtotta a FIFA, amely a spanyol Sevillára 55 ezer, a brazil Santosra 75 ezer, a belga St.

Számolni kell: egy, kettő?

Gyurta Dániel…Földi Imre / Népszabadság Gyurta Dániel a minél sikeresebb olimpiai részvétel érdekében nem lesz ott a londoni Eb-n. – Megértem, hogy Dani így határozott – mondta lapunknak Kiss László szövetségi kapitány. – Megbeszéltük, hogy Rióra összpontosít. Negyedik olimpiájára készül, kétszáz mellen ő a címvédő, s már nem a legfia­talabb.

Legendák vb-je: Puskás Zidane-t is legyőzte, döntőbe jutott – NSO

Puskás Ferenc bejutott a „Legendák világbajnoksága” névre keresztelt szavazás döntőjébe, ellenfele a Cristiano Ronaldo-Lionel Messi csata győztese lesz. A „Száguldó Őrnagy” az első körben Marco van Bastent még szorosan, a George Bestet búcsúztató Diego Maradonát viszont imponáló fölénnyel utasította maga mögé, így bejutott a négy közé, ahol a jelenleg a Real Madridot edző Zinédine Zidane volt az ellenfél.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

cropped-bigstockphoto_sports_section_of_newspaper_69897
“Ha balról is és jobbról is kapsz egyet, az nem azt jelenti, hogy állva is maradsz!”

Hogyan lesz valakiből sportújságíró? Hogyan zajlik a sportműsorok szerkesztése? Hogyan menedzseljünk egy fiatal sportolót? Erről szólt múlt héten szerdán a...

Close