Sportjog, többféle sportág — 2015/01/26 at 11:50

Amatőr sportszerződések felmondása

by

A gyakorlatban többször tapasztaltam, hogy az amatőr sportszerződések időtartamát és felmondását bizonytalanság övezi, és az érintett felek – az amatőr sportoló és a sportszervezet – nincsenek tisztában azzal, hogy adott esetben felmondhatják-e sportszerződésüket és ha igen akkor ezt hogyan tehetik meg. A bizonytalanságok tisztázása végett e bejegyzésben az amatőr sportszerződések időtartamára vonatkozó rendelkezéseket, azok felmondásának lehetőségeit járom körül a sportolók és a sportszervezetek szemszögéből is.

  1. Az amatőr sportszerződések időtartama a korábbi és jelenlegi szabályozásban

Immáron több mint három éve, 2012. január 1-jén lépett hatályba a Sporttörvény amatőr sportszerződések időtartamára vonatkozó új szabályozása: a jelenleg hatályos előírások szerint amatőr sportszerződés csak határozott időre, de legfeljebb egy évre, vagy a sportszövetség vonatkozó szabályzatában meghatározottak szerint egy versenyrendszer (bajnokság) időtartamára köthető. A hatályos szabályozás jelentős mértékű csökkenést eredményezett a korábbiakhoz képest, hiszen 2012 előtt az amatőr sportszerződéseket akár öt évre is lehetett kötni.

Szerződés

A Sporttörvény 2012 előtti és jelenleg is hatályos szabályozása alapján az amatőr sportoló sportszerződése fennállásának időtartama alatt csak a sportszervezete előzetes írásbeli hozzájárulásával igazolhat át másik sportszervezethez. E hozzájárulás megadását – ha a sportszövetség szabályzata ezt lehetővé teszi – a sportszervezet költségtérítés fizetéséhez kötheti. Ha a költségtérítés maximális mértékét a sportszövetség szabályzatban nem határozza meg, a költségtérítés mértékére az érintett sportszervezetek egymás közötti megállapodása az irányadó. A gyakorlatban tehát egy amatőr sportoló tervezett átigazolásakor egy sportszervezet akár olyan összeget is követelhet a másik sportszervezettől, amelyet az – vagy helyette a sportoló – képtelen megfizetni. Ennek következményeként az érintett sportoló nem igazolhat át a kívánsága szerinti – a fejelődése szempontjából akár szakmailag jobb feltételeket kínáló – másik sportszervezetbe. Ezzel szemben az a sportoló, akinek a sportszerződésének időtartama már lejárt, illetve a sportszerződése jogszerűen megszűnt – mert például azt jogszerűen mondta fel -, “szabadon” átigazolhat, játékjogáért a korábbi sportszervezet költségtérítés nem követelhet.

Fentiek alapján látható, hogy a 2012-es jogszabályváltozás és az amatőr sportszerződések egy éves maximum időtartama meghatározásának célja elsősorban a fiatal és tehetséges sportolók érdekeinek védelme volt. Korábban a sportszervezetek több sportágban is éltek a törvényi maximummal és öt évre szóló amatőr sportszerződéseket írtak alá a sportolókkal ezáltal próbálva “magukhoz kötni” a legtehetségesebb sportolókat.

  1. Az amatőr sportszerződések felmondásának lehetőségei

Bár az amatőr sportszerződések maximum egy éves időtartama jelentősen kedvezőbb a sportolókra nézve, még e rövidebb időszak alatt is előfordulhat olyan helyzet, hogy a sportoló sportszerződését megszüntetné és/vagy egy másik sportszervezetnél folytatná pályafutását. Szintén előfordulhat az is, hogy a sportolónak tulajdonítható okokból a sportszervezet is az egyéves időtartam lejárta előtt megszüntetné a szerződést.

Fűre lépni tilos tábla

Mivel a Sporttörvény az amatőr sportszerződés felmondását nem szabályozza, arra a Polgári Törvénykönyv (“Ptk.”) megbízási szerződés felmondására vonatkozó rendelkezései alkalmazandók az alábbiak szerint.

2.1 Felmondás szerződéses előírások hiányában

Ha a sportszervezet és a sportoló az amatőr sportszerződésben nem állapodnak meg a felmondásról, főszabály szerint a szerződést – bizonyos következményekkel – bármelyik fél bármikor, indokolás nélkül, azonnali hatállyal felmondhatja.

  • A sportoló felmondása:Ha a szerződést a sportoló alkalmatlan időben mondta fel, köteles megtéríteni a sportszervezetnek a felmondással okozott kárt. Ha azonban a felmondásra a sportszervezet szerződésszegése miatt került sor, a sportoló nem köteles kártérítést fizetni. “Alkalmatlan időnek” minősülhet, ha a sportoló közvetlenül egy fontos verseny, mérkőzés előtt, vagy egy drágább orvosi kezelés igénybevételét követően mondja fel a szerződését. Ilyen esetben a sportszervezet oldalán kárként jelentkezhet az az előny, amelyet a sportszervezet a sportoló felmondásának hiányában érhetett volna el (például pénzdíjas versenyen helyezés elmaradása, vagy versenypontok elvesztése). A gyakorlatban azonban rendkívül nehéz annak bizonyítása, hogy a sportszervezet a felmondás következtében valóban kárt szenvedett el. A sportszervezet szerződésszegésének megítélése az esetek többségében már jobban konkretizálható lehet (például a szerződésben foglalt szakmai feltételek meglétének hiánya). Valószínűleg a sportoló akkor is hivatkozhat szerződésszegésre, ha – különösen csapatsportok esetén – a mérkőzéseken nem önhibájából rendszerint nem lép pályára, és ezáltal a sportszervezet nem biztosítja részére a Sporttörvényben kötelezettségként megjelenő versenyzési lehetőséget. Szerződéses rendelkezések hiányában külön jogkérdés lehet, ha a sportoló – élve a Ptk. által általánosságban biztosított felmondási jogával – nem a sportszervezet szerződésszegése miatt mondja fel az amatőr sportszerződést, a sportszervezet igényelhet-e költségtérítést a sportoló következő sportszervezetétől, hiszen az amatőr sportszerződés a felek között megszűnt. Ez a kérdés leginkább eseti megítélést igényel, különösen mivel a sportoló akár visszaélésszerűen is élhet e jogával, melynek ilyen módon való gyakorlása alkalmatlan időben való felmondásnak minősülhet.
  • A sportszervezet felmondása:A sportszervezet felmondása esetén a sportszervezet köteles megtéríteni a sportolónak a felmondással okozott kárt, kivéve, ha a felmondásra a sportoló szerződésszegése miatt került sor. A sportoló oldalán kárt jelenthet az abból adódó hátrány, hogy a sportszervezet által biztosított szakmai feltételek hiányában szakmai fejlődése elmarad vagy nem megfelelő. Nehézségét jelenthet azonban ezekben az esetekben is a kár számszerűsítése és az okozati összefüggés bizonyítása. A sportoló szerződésszegése fennállhat, ha nem teljesíti a szakmai utasításokat, az edzéseken önhibájából nem jelenik meg, vagy magatartásával a társait közvetlen veszélynek teszi ki vagy akár szándékosan sérülést okoz.

Fentiek alapján felmondás esetén mind a sportolót, mind a sportszervezetet csak abban az esetben terheli kártérítési felelősség, ha a másik fél a szerződést nem szegte meg. Ebből következően nem áll fenn a felmondó fél kártalanítási kötelezettsége, ha a felmondásra a sportszerződés megszegése miatt került sor. Ilyenkor a sportszerződés jogszerűen szűnt meg, és a sportoló következő igazolásakor a korábbi sportszervezet – jogviszony hiányában – költségtérítés nem követelhet.

2.2 A felmondás szabályozása a szerződésben

Tekintettel a fent említett, a felmondáshoz és különösen a szerződésszegés megítéléshez kapcsolódó bizonytalanságokra,  ajánlott a felmondásra vonatkozó rendelkezések meghatározása az amatőr sportszerződésben. Főszabály, hogy a felmondás jogának korlátozása vagy kizárása semmis, tehát nem vehető fel olyan rendelkezés a sportszerződésbe, mely szerint az amatőr sportszerződést annak időtartama alatt valamelyik fél nem mondhatja fel. Mivel azonban az egy évre vagy a bajnoki versenyrendszer időtartamára kötött szerződés tartós megbízási jogviszonynak minősül, a sportoló és a sportszervezet a szerződésben megállapodhatnak a felmondás jogának korlátozásában. Így meghatározhatják a szerződésszegést jelentő esetköröket (például a sportszervezet nem biztosítja a szerződésben vállalt szakmai körülményeket, nem téríti meg a sportoló versenyzéssel összefüggő indokolt költségeit vagy a sportoló meghatározott számú edzésen, az edzőtáborban, sportorvosi vizsgálaton önhibájából nem vesz részt, doppingvétséget követ el) vagy egyéb olyan eseteket (például a sportoló – nem önhibájából – meghatározott számú mérkőzésen nem lép pályára, hosszútávra kiható sérülés, bizonyos szakmai feltételeknek megfelelő ajánlat a sportoló részére, a nevelési költségtérítés olyan ésszerű összegének meghatározása, amelynek megfizetésével a másik sportszervezet a sportolót átigazolhatja), melyek fennállása esetén azonnali hatályú felmondási jogot biztosítanak a másik fél részére és kikötik, hogy a szerződés csak ezen esetek bekövetkeztekor mondható fel. A sportoló részére nem szerződésszegés vonatkozásában biztosított felmondási jog esetén a felek megállapodhatnak abban is, hogy a sportoló bizonyos ésszerű összeget fizeti a sportszervezet részére, így kompenzálva azt, hogy a sportszervezet eleshet az új sportszervezet által adott esetben fizetendő nevelési költségtérítés összegétől.

No Skating

Ha az adott sportszövetség szabályzatai tartalmaznak az amatőr sportszerződések megszűnésével kapcsolatos rendelkezéseket, ezen előírásokat is érdemes figyelembe venni a vonatkozó klauzulák meghatározásakor, valamint a felmondási jog bármelyik fél általi gyakorlásakor (ez utóbbi akkor is irányadó, ha a felek a szerződésben a felmondási okokról részletesen nem rendelkeztek).

  1. A felmondás formai kellékei

A felmondásra okot adó körülmények felsorolása mellett javasolt a felmondás formájának meghatározása is az amatőr sportszerződésben. Mivel az amatőr sportszerződést írásba kell foglalni, annak felmondása is írásban történhet. Az írásbeli felmondásban meg kell határozni a felmondásra okot adó körülményeket és azt a sportolónak saját kezűleg, illetve ha a sportoló a felmondás közlésekor 18. életévét még nem töltötte be, törvényes képviselőjének is alá kell írnia.

  1. Összefoglalás

Az amatőr sportszerződések bizonyos esetekben a határozott egy éves időtartam lejárta előtt is felmondhatók. A felmondáshoz kapcsolódó bizonytalanságok elkerülése végett a sportszerződésben javasolt megfelelően megszövegezni a felmondásra okot adó körülményeket. A felmondást a megfelelő formai követelmények betartásával kell közölni a másik féllel.

A cikk eredetileg a Sportjog oldalon jelent meg.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Sportszemle 2015.01.26.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close