Sportszemle — 2014/03/06 at 06:30

Sportszemle 2014.03.06.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


Szigorú lesz az Újpesttel az MLSZAz Újpest a jelentős tartozásai eltűntetése érdekében átruházná az indulási jogait egy új kft.-nek – jelentette ki múlt hét végén egy jobbikos képviselő, Szilágyi György. Újpesten már számítottak erre a támadásra, az MLSZ-nél pedig elmondták: még nem döntöttek a klub indulási jogának átruházásáról. A decemberben módosított sporttörvény alapján csak a lejárt köztartozással nem rendelkező szervezetek ruházhatják át az indulási jogaikat.

Embedly Powered

via Origo
Magyar származású a román sportminiszterA besztercei születésű Szabo 1996-ban érte el első komolyabb sikerét, amikor nem kis meglepetésre ezüstérmet szerzett 1500-on az atlantai olimpián. Az olimpiai csúcsra 2000-ben ért fel, amikor Sydneyben ugyanebben a számban harmadik lett, de ötezren már a dobogó tetejére állhatott. A két olimpia között is mély nyomot hagyott az atlétika történelmében.

Embedly Powered

via Hir24
A közmédia közvetíti Erdei Zsolt búcsúmeccsétAz M1 szombaton 21.30 órától közvetíti a kecskeméti profi ökölvívógálát, amelynek fő mérkőzését, Erdei Zsolt és Salva Dzsomardasvili összecsapását a Kossuth Rádióban is élőben lehet meghallgatni. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdai tájékoztatása szerint a köztévé Bedák Zsolt Eb-címért folytatott küzdelmét is élőben sugározza, majd ezt követi Erdei Dzsomardasvili elleni címmérkőzése a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú Eb-övéért.

Embedly Powered

Belőlük kéne Eb-érmest faragnia Németh AndrásnakKihirdette első keretét Németh András, a magyar nőikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A decemberi világbajnokságon nyolcadik helyen végzett válogatott élére Karl-Erik Böhn tragikus halála után nevezték ki a szakembert, akinek legfontosabb feladata a 2014-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságra való felkészülés irányítása lesz.

Embedly Powered

via Origo
Labdarúgás: „Aki az NB I-ben bemutatkozik, kis túlzással ötödére csökken az ára”A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő PSV magyar játékosmegfigyelője, Nagy Sándor szerint a klubnál szeretnék kiaknázni a kelet-európai piacot, olyan kiválasztó és tehetséggondozó rendszert indítanának be, amelynek köszönhetően nem tízévente tűnne fel egy Dzsudzsák Balázshoz hasonló talentum. A szakember a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt a mai 16-17 éves magyar játékosok hiányosságairól, illetve annak hátrányairól, ha valaki 17 éves kora előtt nem igazol nyugatra.

Embedly Powered

napilapok

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Matiné meccsek az NBA-ben?

Az NBA felméri annak a lehetőségét, hogy amerikai idő szerint a reggeli órákban rendezzen mérkőzéseket, hogy az élő közvetítések fő...

Close