Kategória: Wimbledon

A Big Data és a szuperszámítógépek nemcsak a statisztikusok örömére hódították meg a sportvilágot. Teljesebb a szurkolói élmény, élvezetesebb követni a mérkőzéseket, pedig lehet, hogy nem is tudatosul, a technológia fejlődés áll a háttérben. Azonban még a szurkolóknak és a gépeknek is van hova fejlődniük!

Rufus, a sólyom! Wimbledon jelképe, a Wimbledon család egyik fontos tagja. Azt gondolom, hogy az oldal történetében talán még sosem írtunk állatokról marketing szempontból. Hát most ez is megtörténik.

Wimbledon a tenisz szentélye, a mágikus pillanatok színhelye, és a hétfői napot a szervezők Manic Monday-nek nevezték el, ugyanis pályára lépett Federer, Djokovic, Murray, Sarapova, és a Williams testvérek (ráadásul egymás ellen). Azonban amellett, hogy ilyen remek meccsek és játékosok szerepelnek a tornán, a szponzori aktivitásokról is érdemes lenne néhány szót ejteni.

Wimbledon az egyik legértékesebb teniszesemény manapság. Többek között azért, mert az egyike a négy nagy tornának, a legrégebb óta fennálló…

Roger Federer a Nike első számú teniszezője, akire idén Wimbledonban is külön figyelmet fordított a márka, hogy az imázsának megfelelően tudjon megjelenni mind a pályán, mind pedig a pályán kívül.

Wimbledon awaits! Június 29-én kezdetét veszi a füves pályás szezon legfontosabb tornája, az év harmadik Grand Slam versenye. Idén a torna marketingesei szintén jó néhány újítással készülnek, hogy még nagyobb élményt nyújtsanak a tenisz rajongóknak. Annak ellenére, hogy a verseny törekszik a hagyományos, elegáns és visszafogott imázs megőrzésére, az új technológia eszközök használatával igyekszik növelni a márkaélményt a szurkolókban.