Kategória: Sportjog

A november 10-én törvényjavaslatot nyújtottak be, amely módosítani kívánja a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényt (“Szerencsejáték-törvény“), valamint a sportról szóló törvényt (“Sporttörvény“) a sporttal kapcsolatos vagyoni értékű jogokkal összefüggésben. Sportjogi elemzés!

Lassan két hónapja lépett hatályba az MLSZ játékos-ügynökökre vonatkozó közvetítői szabályzata. Jelenlegi formájában azonban számos gyakorlati kérdést nem, vagy bizonytalanságra okot adó módon rendez, melyek ráadásul a nemrég zárult fő nyári átigazolási szezonban vezettek feloldhatatlan problémákhoz.

A Daily Fantasy Sports [DFS] – magyarul kb. “naponta játszható fantáziajátékok” – az utóbbi években egyre inkább elterjedőben vannak, elsősorban az USA-ban és az Egyesült Királyságban. A DFS-sel foglalkozó vezető hírportálok szerint a DFS játékok hamarosan világszerte – így Európában is mindenhol – rendkívül népszerűek lesznek. Jelen posztban bemutatom a DFS játékok lényegét és a működésükhöz kapcsolódó legfontosabb jogkérdéseket.

A múlt héten jelentette be Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, hogy a SzerencsejátékZrt.-vel szerződést köt a labdarúgás sportfogadási jogainak hasznosítására. Az elfogadott szabályzatban nem teljesen világos az online sportfogadási jogok helyzete. A jövőben a szerződés lehetőséget teremthet további bevételek elérésére és hozzájárulhat a sportfogadási csalások megelőzéséhez is.

Többször tapasztaltam, hogy az amatőr sportszerződések időtartamát és felmondását bizonytalanság övezi, és az érintett felek nincsenek tisztában azzal, hogy adott esetben felmondhatják-e sportszerződésüket és ha igen akkor ezt hogyan tehetik meg. A bizonytalanságok tisztázása végett az amatőr sportszerződések időtartamára vonatkozó rendelkezéseket, azok felmondásának lehetőségeit járom körül a sportolók és a sportszervezetek szemszögéből is.

A spanyol La Ligában szereplő Valencia szerette volna felfrissíteni a klub címerét, benne a tradicionális denevérrel. Az új verziót azonban a Batman védjegyeket birtokló DC Comics túlzottan hasonlónak találta a denevérember szimbólumához és panaszt emelt a hatóságoknál.

Az eddigiek alapján minden idők egyik legjobb, leggólgazdagabb világbajnokságát élvezhetjük. A játék mellett jogi szempontból érdekes az is, hogy milyen módon jutnak el a nézőközönséghez a vb mérkőzései, és melyek a közvetítés szempontjából a legfontosabb jogkérdések.