Bemutatták a 2012-es BL-döntő arculatát
Az UEFA nyilvánosságra hozta a 2012-es Bajnokok Ligája döntő egyedi vizuális dizájnját. A finálét május 19-én Münchenben rendezik
Az UEFA nyilvánosságra hozta a 2012-es Bajnokok Ligája döntő egyedi vizuális dizájnját. A finálét május 19-én Münchenben rendezik
A Bajnokok Ligája 2010-2011-es kiírásának csoportkörében szereplő 32 csapat megkapta teljesítményarányos díját, valamint részesedését a televíziós jogdíjakból. Az UEFA összesen 754,1 millió eurót utalt át, amely 8 millióval több a tavalyinál
A Barcelona – Manchester United Bajnokok Ligája döntő két sztárja, Lionel Messi és Wayne Rooney nemcsak a Wembley zöld gyepén játszott főszerepet szombat este, hanem a közösségi médiában is
A szombati Bajnokok Ligája-döntőben győztes klub összesen 126 millió eurót kereshet, egy magyar NB I-es futballcsapat éves költségvetésének több mint negyvenszeresét
Az UEFA saját dizájnt készíttetett a 2011-es Bajnokok Ligája döntő számára, amelyet a mérkőzés helyszínén, a londoni Wembley stadionban mutatott be ünnepélyes keretek között
Egy évvel ezelőtt a Debrecen Bajnokok Ligája csoportkörbe kerülésével központi téma volt a legrangosabb európai klubverseny díjazása. Idén a Loki a második számú kupasorozatban, a tavaly életre hívott Európa Liga főtábláján gyűjthet további nemzetközi tapasztalatokat és eurómilliókat. Azt eddig is mindenki gondolta, hogy a két liga közel sem egy kategória, sem sportszakmai, sem gazdasági tekintetben, de most sor került a számszerűsítésre
A felmérések szerint meghiúsultak az UEFA tervei, hogy szerdáról szombatra tenni a Bajnokok Ligája döntőt, több családot ültet majd a képernyők elé. Az Internazionale és a Bayern München csatájának nézettsége az öt nagy futballnemzetet tekintve csak a résztvevő csapatok otthonaiban nem esett a tavalyi adatokhoz képest
A sorozat hivatalos szponzora, a MasterCard által végzett kutatás bepillantást enged a Bajnokok Ligájában való szerepléssel kereshető összegekről
Véget ért a Bajnokok Ligája serleg közép-kelet-európai körútja. A turné Milánóból a Dóm térről indult szeptember közepén és az egymást követő hétvégéken eljutott Zágrábba, Bukarestre, Budapestre és végül tegnap Szófiában zárult. A labdarúgásért rajongók ezreinek adatott meg, hogy közös képen szerepeljen a kupával, de minden érdeklődő számára nagyszerű programot jelentett az utazó kiállítás meglátogatása