Kategória: atlétika

A Magyar Atlétikai Szövetség és a Budapesti Operettszínház együttműködési megállapodást kötött a 2023/2024-es évadra szólóan Az Orfeum mágusa című nagyoperett sajtótájékoztatóján. Ennek célja a magyar atléták szellemi és mentális feltöltődésének és fejlődésének biztosítása.

Rózsa Iván, a budapesti atlétikai világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója honlapunknak többek között arról is beszélt, hogy milyen egyedi módon igyekeznek majd rávenni az embereket a mozgásra a 2023-as vb ideje alatt. A kommunikációs szakember azt is elárulta, hogyan hozná össze a szuperhősöket és a hétköznapi hősöket, de az interjúban szóba került az is, hogy habár az esemény még távol van, a lángos receptjéért már most is sokmindent megadnának a szervezőknek a külföldi érdeklődők.

A koronavírus okozta járványhelyzet alapjaiban rengette meg a sportszponzorációs piacot. Az elhalasztott versenyek és az azzal együtt elapadó bevételi források következményei a sportolók lelki világát és pénzügyi helyzetét is próbára tették. Ahogyan a mondás is tartja, az igazán jó barát a bajban ismerszik meg. Ez az állítás a sportmenedzserek körében is érvényes, mert a kialakult bizonytalan helyzetben sokkal nagyobb kihívás a csúcsteljesítményhez elengedhetetlen nyugodt háttér megteremtése. A válságból kivezető útról, a kihívásokra adott azonnali válaszlépésekről és a közeljövő piaci változásairól kérdeztük Dudás Hunort, a The Path Sportsmanagement ügynökség vezetőjét.