Kategória: kerékpár

A Tour de France szervezéséért felelős Amaury Sport Organisation [ASO] szeretné meghódítani a kínai piacot is a világ legnagyobb kerékpáros körversenyének élményével. Már partnerségre is léptek a helyi Activation Group ügynökséggel, hogy eseményeket szervezzenek a Tour de France márka köré Kínában.

Soha eddig nem tapasztalt digitális élményben lehet része az idei francia kerékpáros körversenyt figyelemmel kísérőknek – ígérik a szervezők. Egy információ technológiai cég segítségével, a Big Data előnyeit kihasználva, egyedi online platformot hoznak létre a szurkolók minél teljesebb kiszolgálása érdekében.

Ha valaki azt mondja, hogy menjünk el megnézni, ahogyan közel 200 kerékpáros 40 km/h sebességgel elteker előttünk, könnyű igent mondani, mert jó bulinak tűnik. Azonban, ha azt mondják, hogy ezért a pár perces élményért érdemes 2-3 órával korábban a helyszínen lenni, mert a szórakozás végig garantált, akkor már megjelennek a képzeletbeli kérdőjelek az ember fejében. A Tour de France két szakaszán kipróbáltuk, és teljesen elvarázsolódtunk!

Két belga sportlegenda. Merckx a kerékpározásban, Ickx pedig az autósportban ért el páratlan sikereket. Mindketten idén lesznek 70 évesek, ezért közös kiállítással tisztelegnek előttük Brüsszelben. A szurkolók legnagyobb örömére.

Eddy Merckx and Jacky Ickx – two Belgian sporting legends. They are both turning 70 this year so it is a good reason to celebrate them with a joint exhibition. Not just to pay tribute to their glorious victories but to please all the sport fans.

Vincenzo Nibali Tour de France győzelme a kazah kormány által támogatott Astana csapat számára beindította az egykori szovjet tagállam vezetőinek fantáziáját, így a Tour de France vendégül látását sem tartják elképzelhetetlennek.

A Belkin profi kerékpáros csapat a sportéletben szokatlan módon igyekszik a szponzorkeresési tevékenységét támogatni: crowd fundingon [közösségi finanszírozás] keresztül mutatná meg a potenciális partnereknek a szurkolótáboruk lojalitását.