Szerző: Rippel-Szabó Péter

Sportjogász

Az Európai Bizottság egyik szóvivője igazolta, hogy a Bizottság előzetes adatgyűjtés körében vizsgálja a Real Madrid és a helyi önkormányzat között létrejött, a spanyol csapat edzőkomplexuma eladására vonatkozó szerződést: a Bizottság szerint elképzelhető, hogy a klub az ügylet eredményeképpen később tiltott állami támogatásban részesült, azaz állami segítséggel anyagi előnybe kerülhetett versenytársaival szemben. Az ügy körülményei és jogi háttere!

Elsősorban a labdarúgás, azonban más sportágakkal összefüggésben is több esetben lehet hallani a “licenc” vagy “licenceljárás” fogalmakat, leggyakrabban a sportversenyen,…

A sportközvetítési jogok értékesítésére irányuló szerződések lényeges részét képezik az exkluzivitásra [kizárólagosságra] vonatkozó rendelkezések. Ez ahhoz vezethet, hogy az érintett médiaszolgáltató által biztosított platformokra hozzáféréssel, előfizetéssel nem rendelkező fogyasztók nem tekinthetik meg az adott sporteseményt.

On-line streamelhető mérkőzések, sportösszefoglalók esetében többször találkozhatunk azzal, hogy a kapcsolódó tartalom nem nyitható meg és a videó helyén „A tartalom az Ön országában nem érhető el” vagy hasonlóan megfogalmazott felirat jelenik meg. Mégis milyen módon lehetséges ez a határok nélküli internet világában és mi ennek a sportközvetítési jogok jogtulajdonosainak és a médiaszolgáltatók szempontjából a gazdasági és jogi lényege?

Könnyen előfordulhat, hogy a szponzorált sportoló nem teljesíti kötelezettségeit, ezért a szponzornak már nem áll érdekében a szerződés fenntartása. Mik lehetnek a szerződésszegést kiváltó okok és mi a helyes magatartás a bekövetkezésük esetén?

Érdekes kérdéseket vet fel egy sportszövetség megszüntetésének gondolata: felszámolható-e egy eladósodott sportszövetség, valamint felszámolása után alapítható-e egy új sportszövetség az…