Bemutatkozás

A honlapom a sportmarketingről és a sportgazdaságról szól. Ezeknek a területeknek rengeteg kiaknázatlan része van hazánkban, ezért óriási lehetőségek rejlenek bennük, amit a sportklubok, sportszövetségek illetve a vállalati szektor a maga javára fordíthatna, felzárkózva a nemzetközi színvonalhoz.

Sportmarketinggel először az egyetemi tanulmányaim során találkoztam. Rögtön megragadott az, hogy a sport szépsége nemcsak a sportszakmai teljesítményből fakad, hanem a mögötte zajló marketing és gazdasági folyamatok által hozzáadott értékből is. Azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy Magyarországon rendkívül korlátozottak a lehetőségek ezen a téren, mert sajnos a hazai sportgazdaság piac nagyon szűk és legalább annyira zárt is – azzá teszik önmaguk számára a szereplők. A külföldön töltött két és fél évem alatt, amikor a világ minden tekintetben kitárult, erősödött meg bennem, hogy lehet ezt másképpen is csinálni.

Célom rámutatni arra, hogy a Magyarországon elterjedt szemlélettel ellentétben a sportmarketing több, mint sportszponzorálás és sportrendezvény szervezés. De ha mégis sportszponzorálásról és sportrendezvény szervezésről van szó, akkor azokba is bele lehet szőni a kreativitást. Szeretném a sportmarketing alkalmazási lehetőségeit szélesebb körben megismertetni, hazai és külföldi példákon keresztül bemutatni.

Ötletindító olvasgatást!

Zsédely Péter