Sportszemle — 2018/02/01 at 06:30

Sportszemle 2018.02.01.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


Borzasztó erős mezőny lesz Michelisz körül, korábbi F1-pilóta is jöhet

Január 31-én zárul a nevezés a túraautó-vb és a TCR International Series összeolvadásából létrejött WTCR-ben, vagyis túraautó-világkupában. Eddig még csak két és fél hivatalos bejelentés volt, a sorozathoz közelálló informátorunk viszont vázolta, hogyan is nézhet ki a 2018-as, rettentő erősnek ígérkező mezőny.

Elképesztő összeget költenek az amerikaiak az év eseményén

A Vikingsnek nem sikerült a csoda, így nem Case Keenumék lesznek az elsők, akik hazai pályán játsszák az NFL nagydöntőjét. Ennek ellenére is remek mérkőzést ígér az Eagles és a Patriots találkozója, ahol valószínűleg a New England és a Minnesota szurkolóin kívül mindenki a Phillynek fog szorítani.

Több mint campus – épül a sportkomplexum Budapesten – NSO

Az eddigi legnagyobb egybefüggő magyarországi egyetemicampus-fejlesztés eredményeként új városrész születik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Orczy-kert területén. Az itt épülő sportkomplexum első nemzetközi tesztje a júliusi egyetemi öttusa-világbajnokság lesz. Két évvel ezelőtt két 2018-as világverseny megrendezését bízta Magyarországra a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU). Az egyik az öttusa, a másik a kajak-kenu egyetemi világbajnokság.

Állandó idősávot kap a magyar futball az M4 Sporton

2018-01-31 13:17:31 A tavaszi szezontól kezdődően állandó idősávot kapnak az M4 Sporton a labdarúgó OTP Bank Liga közvetítései. A magyar szövetség (MLSZ) honlapján megjelent tájékoztatás szerint a mérkőzések általános kezdési időpontja szombat 17 óra, illetve 19.30 óra lesz.

Dobták a gridgörlöket a Forma-1-ből

Már idén sem lesznek a Forma-1-es nagydíjhétvégéken esernyő vagy táblatartó nők a futamok előtt a rajtelőkészületeknél, a betétfutamoknál sem – közölte szerda délután az F1 hivatalos weboldala. A Formula1.com-on Sean Bratches, a sorozatot birtokló és irányító Liberty Media egyik vezetője, az F1 gazdasági főnöke indokolta a döntést.

A világ egyik legbrutálisabb játéka – gyerekeknek is! – NSO

Japán jó néhány őrült ötlet szülőhazája, ezek közé sorolható a Bo-taosi is, a világ egyik legbrutálisabb sportja. Amelyet gyerekek is játszanak… Nem mindenki a saját lábán hagyja el a küzdőteret (Fotó: DozoDomo) A „játék” eredete nem tisztázott, az egyik elmélet szerint a második világháború alatt született meg a japán hadsereg berkein belül.

Melbourne-i szép napok

Kemény Dénessel beszélgettem nemrégiben arról: vajon mi az oka, hogy a mai magyar férfi-vízilabdaválogatott nem képvisel olyan játékerőt, mint a Kásás-Benedek-Kiss Gergely-féle, háromszoros olimpiai aranyérmes brigád. Az aranygeneráció útját a partról végigkísérő mester meghökkentő magyarázattal szolgált.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Az európai klubfutball TOP 3 csapata együtt több, mint 2 milliárd euró bevételt ért el

A Deloitte tanácsadó cég sorozatban huszonegyedik alkalommal publikálta szokásos éves pénzügyi elemzését az európai labdarúgásról. Mutatjuk, melyik klub hogyan teljesített!

Close