interjú, Sportpolitika, többféle sportág — 2017/09/22 at 10:27

Interjú Kulcsár Krisztiánnal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével

by

Kulcsár Krisztián májusban lett a MOB elnöke. A szervezet marketing tevékenysége mellett az eddig elért eredményekről, az olimpiai pályázatról, további tervekről beszélgettünk.

Múlt héten a NOB kijelölte a 2024 és 2028 évi nyári játékok helyszíneit, a várakozások szerint Párizs és Los Angeles nyert. Mit jelent nekünk a döntés? Látott-e, tanult-e valamit, amit hazánk egy esetleges későbbi pályázatánál hasznos lehet?

A forgatókönyv nem volt meglepetés, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése 11 évre biztosítja a játékok lebonyolítását két olyan városban, Los Angelesben és Párizsban, amelyek nagyon magas színvonalú pályázatot adtak be. Ennek a döntésnek azonban van két negatív üzenete is: az egyik az, hogy a 2028-as rendezés jogát megnyert város nem méretődött meg az elvárt versenyhelyzetben. Azok a városok, amelyek potenciálisan érdeklődtek volna 2028-ra, némileg igazságtalanul elestek a rendezés lehetőségétől. A döntés másik negatív üzenete az Agenda 2020-hoz, a NOB reformprogramjához kapcsolódik. Az Agenda 2020 egyik legfontosabb vívmánya, hogy az olimpiarendezésre a kisebb, Budapest léptékű városoknak is lehetőséget ad, szemben a metropoliszokkal. Ez most 2032-ig nem valósulhat meg, ami miatt csalódott vagyok. Úgy vélem, a NOB-nak újra kell gondolnia, hogy érvényt tud-e szerezni a saját reformprogramjának, vagy csak részben igyekszik végrehajtani azt.

Ami egy későbbi budapesti pályázat lehetőségét illeti, egyértelmű, hogy a budapesti pályázat nagyon jó pályázat volt, véleményem szerint jó eséllyel jutott volna be a második körbe. A magyarországi olimpiarendezés elősegítését célként a MOB alapszabálya is megfogalmazza. Leghamarabb 2032-ben, másfél évtized múlva lehetne házigazda Budapest. De fontos tudni, hogy ahhoz, hogy Magyarországon olimpiát rendezzünk, társadalmi és politikai támogatottságra, összefogásra, konszenzusra van szükség, dolgoznunk kell ennek az újraépítésén, és a munkánk eredményét egy referendumon meg kell majd mérnünk. Ez egyelőre nincsen napirenden. A 2024-es kiváló magyar pályázat mindenesetre jót tett Magyarország és a MOB megítélésének a nemzetközi színtéren.

 

Azt nyilatkozta, hogy Párizsban talán ügyesebben kommunikáltak az olimpiarendezés kérdéséről? Mit ért ez alatt?

Párizs korábban egyértelműen kinyilvánította, hogy kizárólag a 2024-es játékok rendezésére pályázik. Los Angeles ennek tudatában maradt versenyben, engedett a 2028-as rendezés reményében. Amikor még mi is versenyben voltunk, kevésbé ment át az emberekhez az olimpiarendezés pozitív hozadéka, a megvalósíthatóság megosztotta a társadalmat. Pedig kitűnő pályázatunk volt. A fejlesztések jelentős része olimpia nélkül is megvalósul. Ezt legközelebb mindenképp erősíteni kell. A társadalom jelentős része a kiadásoktól tartott, ugyanakkor a bevételi oldalt nem ismerte.

Szóba került-e a közgyűlésen az Agenda 2020? Hogyan vált be, megmarad-e, változik-e?

Igen, tárgyalta a NOB. A 2014 decemberében elfogadott Agenda 2020 reformprogram több területre kiterjed, az olimpiai mozgalom jövőjére vonatkozó 40 ajánlást fogalmaz meg. Az olimpiarendezés mellett más területekre is kitér. Ezek jelentős része folyamatban van, nem egészen három év elteltével azonban még nem lehet minden tekintetben jelentős változásokról beszélni.

Több helyen megjelent, hogy Magyarország pályázik majd az ifjúsági olimpia rendezésére. Mit lehet tudni erről?

Vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy a budapesti olimpiarendezéshez vezető úton milyen multisport-eseménynek lehetnénk házigazdái. Ide tartozik az Universiade, az Európa Játékok, vagy éppen az ifjúsági olimpia. Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak nagyon kiváló házigazdája volt Győr idén júliusban, ami jó referenciát jelent. Belső egyeztetések zajlanak, a vonatkozó nemzetközi szervezetekkel pedig nem a rendezésről tárgyalunk, hanem szakmai párbeszéd folyik. Döntés és konkrét pályázási szándék egyelőre nincsen, semmilyen hazai rendezésű multisport-esemény magyarországi megrendezése nincs napirenden a Magyar Olimpiai Bizottságban – de ez nem jelenti azt, hogy nem is lesz a következő években.

Amikor ez év májusában átvette a MOB vezetését, változásokat ígért. Mi az, ami ebből már megvalósult, mi az, ami még várható?

A legfontosabb elképzelésem, célom az élő, jó kapcsolat partnerség volt a sportélet különböző szereplőivel. Így például a sportági szakszövetségekkel és a szakállamtitkársággal is. Az államtitkárságon meghallgatnak bennünket, sportszakmai szempontból javaslattételi feladatunk van. Odafigyelünk a szövetségek mindennapjaira. Rendszeresek az egyeztetések, aktívan részt veszek magam is a MOB különböző megbeszélésein, fogadom a szövetségek vezetőit, ellátogatok a hazai rendezésű kontinentális és világversenyekre. Rengeteg sporteseményen jártam május eleje óta, sok energiát fordítok a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére, fenntartására; nemzetközi sportvezetőkkel, sportdiplomatákkal találkoztam, köztük több esetben a NOB első emberével, Thomas Bach-hal is tárgyaltam. Bízom benne, hogy ezek a kapcsolatok az egész magyar sport számára kamatoznak.

Nyári olimpia utáni évben vagyunk, sok változással. Megmaradtak-e a MOB szponzorai? Jöttek-e újak?

Az olimpiai ciklus első éve mindig a meglévő partneri kapcsolataink kölcsönös felülvizsgálatáról szól. Most is ez zajlik éppen, van, akivel már szerződtünk is újabb négy évre, van, akivel még zajlanak az egyeztetések, de nincs értelme kapkodni, hiszen az a cél, hogy a lehető legelőnyösebb legyen az együttműködés mind a partner, mind a Magyar Csapat számára. A támogatói kör bővítésén természetesen folyamatosan dolgozunk.

Mennyire van szabad keze a szponzorok szerzésében a MOB-nak? Mit szabályoz, milyen kereteket ad a NOB?

A NOB saját, úgynevezett TOP partneri programjának bevételeiből, amely az olimpiai mozgalom mellé gyűjt világszponzorokat, minden nemzeti olimpiai bizottság, így a MOB is részesül. Ez természetesen kötelezettségekkel is jár, ezen világszponzorok exkluzív jogait Magyarországon is tiszteletben kell tartanunk, de ettől függetlenül is nyilvánvalóan keressük a hazai együttműködés lehetőségeit velük. Az elmúlt olimpiai ciklusokban számos TOP támogatóval volt külön nemzeti megállapodásunk is, ilyen például a Coca-Cola, a Samsung, a GE, a P&G, jelenleg a Toyota. A TOP programot nem nevezném szabályozásnak vagy korlátozásnak, inkább egy sajátosság, amellyel és amelytől függetlenül is bőven van lehetőség a MOB saját bevételeinek növelésére.

A MOB láthatóan nyit a piaci alapú együttműködések irányába. Bátorítja-e erre a szakszövetségeket, tud-e nekik ebben támogatást nyújtani?

Korábban dolgoztam a bankszektorban, majd nemzetközi sportszövetségben is. Meggyőződésem, hogy a sportban nem szabad megelégedni az állami támogatással, a piaci szereplőket is mind jobban be kell vonni. Ezt elmondtam megválasztásom előtti programbeszédemben is. Ahhoz, hogy minél inkább független legyen a MOB, a gazdasági szereplőkkel együttműködésre van szükség. Erre bátorítom a szakszövetségeket is, természetesen nyitott vagyok a párbeszédre.

Magyarországon a téli olimpiák népszerűsége meg sem közelíti a nyári játékokét. Hogyan látja, az elmúlt időszak ígéretes sporteredményei után ez változik majd?

A szocsi téli olimpián, majd néhány világkupán kiválóan szerepelt az alpesi síző Miklós Edit, aki eredményeivel a magyar sísportra irányította a figyelmet. Az elmúlt időszakban a világ legjobbjai közé korcsolyázták be magukat a magyar short trackesek, köztük a Liu-testvérek. Ígéretes tehetség a snowboardos Gyarmati Panka is. A hazai olimpiai sportágak között az eredményességi rangsorban a korcsolyasport 2015-ben a harmadik helyen végzett. A sikereknek köszönhetően érezhető, hogy néhány téli sportág egyre népszerűbb Magyarországon. Lesz kiknek szurkolni Phjongcshangban!

A MOB sok rendezvényhez adta nevét, támogatását (pl. Olimpiai Ötpróba, Nagy Sportágválasztó). Mi az, ami ezek közül sikeres volt, ami megmarad, és mi az ami nem folytatódik?

A népszerű Sportágválasztókat már tíz esztendeje szervezik. A Magyar Olimpiai Mozgalomnak fontos, hogy minél többen megismerkedjenek a különféle sportágakkal, ezért továbbra is a rendezvény megrendezése mellett vagyunk.

Véleménye szerint a MOB milyen szervezet kellene, hogy legyen? Olyan, amely szakmai hátteret nyújt a sportolóknak és szövetségeknek, de nem fontos, hogy a közvélemény ismerje és szeresse – vagy kell, hogy népszerű, kedvelt legyen?

A MOB a sportági szakszövetségeknek, a sportolóknak mindenképp a partnere kell, hogy legyen, mintegy szakmai ernyőt kell, hogy nyújtson. Kiemelt jelentősége van annak, hogy kiváló kapcsolatban legyünk a kormányzat vonatkozó szervezetével, a sportért felelős államtitkársággal, hiszen szakmai javaslattevő szerepünk van. A MOB, a szövetség és az államtitkárság egy jól működő egységként, rendszerként kell, hogy működjön, a párbeszédben jelentős szerepünk van. Emellett másik fontos feladatunk az olimpiai eszme terjesztése, az olimpiai mozgalom népszerűsítése. E tekintetben a MOB-nak meg kell találnia a kommunikációs csatornákat minden magyar emberhez, a hiteles kommunikációnak pedig feltétele, hogy maga a kommunikáló szervezet, a MOB is hiteles, ennek következtében pedig szerethető legyen.

Ebben az évben Magyarország több világverseny házigazdája volt. Ezekhez hozzá tud járulni valamilyen formában a MOB? Ezek sikere erősíti a MOB-ot?

Ahhoz, hogy egyszer valóra váljon az álom, és Magyarország, Budapest házigazdája legyen egy nyári olimpiának, sok jó világversenyt kell szerveznünk. Meg kell mutatnunk a világnak a sportszakmai tudásunkat, szervezőkészségünket, vendégszeretetünket, azt a szellemi potenciált, amit a magyar sport magában rejt. Ezeknek az eseményeknek rendszeresen partnere a MOB szakmailag nagyon erős apparátusa. Sportlétesítmények terén jól állunk, a nemzetközi kapcsolataink erősödnek, ezt az is bizonyítja, hogy sorra nyerjük el a kontinentális és világversenyek rendezését. Erős a magyar sport, nem csak eredmények terén, hanem szervezés tekintetben is. Idén is kiváló eseményeknek voltunk a házigazdái, nagyon jó nemzetközi visszhangot kaptunk. Ezek a sikerek erősítik a magyar olimpiai mozgalmat, nemzetközi megítélésünket. Meggyőződésem, hogy a fenntarthatóság, ésszerű utóhasznosítás szellemében kell a nemzetközi eseményeket megszervezni.

Nyilatkozta, hogy az EYOF kiemelt fontosságú esemény volt a MOB számára. Miért és hogyan sikerült a fesztivál?

Egy olimpiai eseménnyel kapcsolatban – márpedig az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál egy olimpiai esemény – a MOB-nak rengeteg a magyar csapathoz köthető szervezési feladata van: a nevezés, az utaztatás, az elszállásolás, az egységes megjelenés, a kommunikáció, a csapat menedzselése is a mi felelősségünk. A győri EYOF azonban egy hazai rendezésű olimpiai esemény ahol a MOB a győri önkormányzat partnereként kivette a részét a külföldi delegációkhoz kapcsolódó feladatokból is. Az esemény egyébként a rendezés szempontjából is kitűnően sikerült, a delegációk elégedetten mentek haza, a visszajelzések nagyon jók. Az eredmények tekintetében pedig csak jót tudok mondani, hiszen az éremtáblázaton ötven ország közül a harmadik helyen végeztünk, rekordot jelentő 41 éremmel, köztük 14 arannyal. Ez mindenképp jó prognózis az előttünk álló olimpiák tekintetében, hiszen ezekkel a most 14-18 éves fiatalokkal jelentős számban Tokióban, de inkább Párizsban és Los Angeles-ben is találkozhatunk.

Mik a legnagyobb munkák, a fő tervek az idei év hátralevő részére és 2018-ra?

Jövőre két olimpiai eseményt rendeznek: februárban, Phjongcshangban téli-, októberben, Buenos Aires-ben ifjúsági olimpiát. Természetesen követjük a kvalifikáció állását is, ennek egyik állomás lesz például a budapesti rendezésű rövidpályás gyorskorcsolya világkupa szeptember végén. Idén októberre még egyszer összehívjuk a MOB közgyűlését, az elnökség pedig havi rendszerességgel ülésezik.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Laver Cup, a tökéletes sporttermék

Pénteken veszi kezdetét az idei év talán legjobban várt teniszeseménye a Laver Cup, amelynek keretében az idei év talán legjobban...

Close