Sokak számára ismert tény, hogy a két legendás német sportmárka egy családból származik. A Dassler fivérek közösen kezdték el építeni a világ sokáig vezető sportmárkáját, később azonban soha nem múló, generációkon átívelő rivalizálásba torkollt viszonyuk. A két testvér küzdelme viszont közel sem egyszereplős történet: a feleségek ármánykodása, a két világháború, de még az 1954-es berni vb döntő is nagyon fontos állomása volt a „harcoknak”. A sorozat első részében a boldog kezdetektől a töréspontig történő évtizedeket mutattuk be, ebben a cikkben pedig már a Puma és az Adidas márkák közötti háború sporttörténelmi mérföldköveit elevenítjük fel.
1948-ban, a testvérek különválása után Adi megtartja az eredeti gyárat és elnevezi a céget Adidas-nak, a nevéből származó rövidítés alapján. Rudolf a folyó által kettészelt város másik oldalára költözik, kivesz egy gyárépületet, és megalapítja a Pumát.
Nem sokkal később mindkét cég elképesztő fejlődésen megy keresztül. Ebben az időben más ország nem gyártott versenytárs terméket a könnyűsúlyú sportcipők piacán, a sportolók szinte mindenhol nehéz, csizmaszerű, a bokát védő felszereléseket hordtak. Amikor az Adidas bevezette a cipőit Angliában, annyira újszerű volt, hogy a britek gúnyosan „szőnyegpapucs”-nak hívták.
Mindkét Dassler nagyon hamar felismerte, hogy a marketing milyen fontos az üzletben. Adi vezette be a három fehér csíkot a cipőin, ezzel is biztosítva, hogy a márka nagy távolságról is pontosan felismerhető legyen. Rudolf erre a célra egy elegánsan ívelt csíkot választ. A csíkok a mai napig a két cég védjegyének számítanak, és fegyverként használják az évtizedes marketing harcban, melynek első kiemelkedő állomása 1954 volt: a svájci labdarúgó-világbajnokság volt.
A német nemzeti csapat csodát tett Bernben a toronymagas favorit Aranycsapat elleni győzelmével – Adidas cipőben. Azóta is számos dokumentumfilm és publikáció kezelte legendaként, ahogyan Adi Dassler feltalálta a stoplist, amelynek köszönhetően Helmut Rahn nem süllyedt el a mély talajon, és belőhette a győztes gólt.
Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a Puma szinte ugyanezt a technológiát kínálta ügyfeleinek, az Adidas azonban ügyesebb volt a marketingben. Még az angol kommentátorok is a három csíkos cipőt emelték ki a győzelem kulcsaként.
A marketing azonban itt nem állt meg. Adi Dasslernek pedig volt egy fantasztikus szövetségese. A felesége, Käthe, akit Főnökként emlegettek a dolgozók, elvarázsolta a látogatókat. Kedvessége és melegsége olyan legendás volt, mint a szilvás süteménye.
Aurach másik oldalán Friedl is beszáll férje üzletébe, ő viszont közel sem olyan kitűnő házigazda, mint sógornője. A Sporthaus Löhr ügyvezetője például egy esős vasárnap délutánra emlékszik vissza.
Áruért érkezett Duisburgból Herzogenaurach-ba, és kimerült a hosszú utazástól. Leparkolt Rudolf Dassler háza előtt, és becsengetett. Friedl ajtót nyitott, és azt mondta a kereskedőnek, hogy a férje másnap meg fogja keresni, majd elküldte őt. Nem sokkal később a kereskedő frissen megzuhanyozva ült Käthe Dassler asztalánál, aki meleg vacsorával vendégelte meg. Nem kell nagy képzelőerő hozzá, hogy kitől rendelt másnap. Adidas vs. Puma, ez nem szimplán két testvér, de két család csatája. A harc a következő generációra is átöröklődött.
Az 1950-es években Horst Dassler, Adi legidősebb fia spanyolországi és angliai tanulmányai befejeztével csatlakozik a céghez. Külföldön tartózkodása alatt kiváló kapcsolatokat épített ki a nemzetközi kulcspiacokon. 1956-ban szülei a melbourne-i olimpiára is elküldték – csakúgy, mint a Puma Armint, Rudolf elsőszülött fiát.
Adi Dassler nemzetközi figyelemre vágyott, és arra, hogy a legjobbak az ő cipőit hordják. Horst, mindössze 20 évesen, kapcsolatépítő készségének köszönhetően a legígéretesebb versenyzőkkel kötött megállapodásokat, melyből Armin csak annyit láthatott, hogy unokafivére mindig a legjobb barátokkal van körülvéve. A játékok hősei általában Adidas cipőkben nyertek.
Forrás: Barbara Smit: „Drei Streifen gegen Puma”