Sportszemle — 2017/07/10 at 06:30

Sportszemle 2017.07.10.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


Nem érdekelt, hogy vesztek, hogy elmegy a vb

Nagyon sűrű fél éven van túl, hiszen versenycsapatot indított, szimulátoros vállalkozásba kezdett, megszületett a lánya, és megkezdődött karrierje eddigi legfontosabb szezonja. Hogyan bírta mindezt együtt? Rengeteget tanultam ebből az időszakból, mert folyamatosan arra kellett ráeszmélnem, hogy mennyire másképpen láttam kívülről ezeket a folyamatokat, tényezőket, mint akkor, amikor belekerültem.

Az NBA helyett Barcelonában köthet ki a legjobb magyar kosaras

Hanga Ádám karrierje újabb fontos állomáshoz érkezik valahol.

A világfutball egyik legérdekesebb klubja vár a Fradira

A Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga 2. selejtezőkörében a dán FC Midtjyllanddal találkozik. A jelentős kontinentális kuparutinnal bíró, az előző idényben a Videotont búcsúztató észak-európai csapat – az FCM a 2010-es években csak két szezonban nem indult a BL-ben vagy az El-ben – a világfutball egyik legérdekesebb együttese.

Szávay Ágnes: Most sokkal nyugodtabban tudom élni az életemet

A kora alapján ma is nyugodtan teniszezhetne. Sőt a kortársai sikereit figyelve valószínűleg a legjobbak között lenne a helye, minden Grand Slamen az esélyesek között tartanák számon. Szávay Ági még csak 28 éves, de lassan öt éve visszavonult egy későn diagnosztizált sérülés miatt.

Hargitay András: Egyszerűen Gyárfásnak volt igaza

Teljesen hátralépett az úszósporttól? – Igen, ma (kedden – a szerk.) is az állatkórházban rendelek délután Budapesten. – De azért követi az eseményeket? Épp azon a délelőttön beszélgetünk, amikor Hosszú Katinka bejelentette a Profi Úszók Világszövetsége (GAPS) megalakulását. – Igen, olvasom az újsághíreket.

Sportdiplomácia: „Szükség van a menedzserszemléletű szakemberekre”

Szabó Tünde szerint szükség van a sportdiplomáciai képzésekre és a sportszektor szervezeteit hazai, illetve nemzetközi szinten egyaránt hatékonyan képviselő szakemberekre. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szombati közleménye szerint a győri Széchenyi István Egyetem szombati diplomaosztóján több mint kétszáz végzős hallgatóból tizenöten sportdiplomáciai szaktanácsadó diplomát vettek át.

Majdnem megtöltötték az új MTK-stadiont, de nem futballmeccsel

Az MTK-stadionban rendezték az idei amerikaifutball-döntőt, vagyis a Hungarian Bowlt, és sikerült annyi nézőt kivinni, amennyit nem gyakran látott az új aréna a másodosztályba kiesett futballcsapat legutóbbi idényében, ráadásul még egy volt NFL-est is elhoztak díszvendégnek.

Wimbldeon: Egyre többen panaszkodnak a gyepre

Két elzárt zónát alakítanak ki a szervezők az akkreditáció érdekében, nehézkes lesz a parkolás a világbajnokság ideje alatt. Az eredeti fellépő lemondta a rendezvényt betegség miatt, végre megvan a nyitónap új sztárja.

Valódi örömünnep – a Tour de France-on szurkolni óriási buli – NSO

Manapság nem a hazai csapatok és versenyzők dominálnak a Tour de France-on, de attól ez egy ízig-vérig francia verseny. A tévé előtt követve ez jóval kevésbé jön át, min a helyszínen. Így lehet egy sporteseményt valódi népünnepéllyé alakítani (Fotók: Bucsky Péter) Nem túlzás állítani, hogy a verseny valódi örömünnep, amerre áthalad a közel kétszáz biciklis, megáll az élet néhány napra, feldíszítik a városokat és a kis falvakat.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

A hét sportos állásai (2017/27. hét)

A Karrier a sportban oldallal együttműködve, minden héten összeállítunk egy válogatást a hazai sportpiac aktuális állásajánlataiból.

Close