Sportszponzoráció, tenisz — 2017/05/23 at 15:35

Novak Djokovic az új krokodil

by

Öt év után szakította meg az együttműködést a korábbi világelső szerb az Uniqlo japán sportruházati márkával, és kötött három éves szerződést az ikonikus francia Lacoste-tal.

Sikerkommunikáció, imázstársítás, piacra lépés, újabb szegmensek megszólítása. Ezek azok a kulcsszavak, amelyek elsősorban motiválják a márkákat abban, hogy támogassanak egy-egy sportolót. Az ilyen sportolói együttműködések révén hitelesíteni tudják a terméküket és rajtuk keresztül el tudják érni a nehezen megszólítható 16-30 éves férfi célcsoportot.

 „Fontos számomra, hogy mit viselek a pályán. Nem csak az számít, hogyan érzed magad a ruhákban, de az is lényeges, hogyan állnak rajtad, hogyan viseled őket a pályán és hogyan tudsz a márkához kapcsolódni” – kezdte a korábbi világelső a sajtótájékoztatón tartott beszédében, majd folytatta: „egyszerűen érzed a különbséget, a másfajta energiát, amikor a játékos egy olyan márka szerelésében lép pályára, amely által képviselt értékekkel teljesen azonosulni tud. Nagyon közel érzem magam a márkához, és azt gondolom, hogy a Lacoste bármelyik szerelésében nagyon jól fogom magam érezni.

Lacoste

From René Lacoste to Novak Djokovic – introducing our New Crocodile. #NewCroc2017

A Lacoste a hét elején, a Roland Garrost megelőzően jelentette be, hogy hároméves szerződést kötött Novak Djokoviccsal, aki 2012 óta az Uniqlo japán sportruházati márkának volt a nagykövete. A bejelentés időzítése nem véletlen, ugyanis a Lacoste a francia nyílt teniszbajnokság hivatalos szponzora is egyben. A francia Sportune.fr szerint a hároméves együttműködés értéke nagyjából 30 millió euróra tehető, és egyes hírek szerint Djokovic a Nike-t és az adidast is visszautasított a krokodilosok kedvéért.

Az együttműködés keretében egy Novak Djokovic kollekciót is piacra dob a márka. A ruházat a korábbi Uniqlo szerelésekről jól ismert Novak Djokovic logóval lesz ellátva. A szerb teniszező az idei Roland Garroson olyan dizájnt visel, amely a pálya vonalait tükrözi vissza, valamint megjelennek rajta a szerb zászlón is szereplő színek. Emellett a szurkolók számára egy olyan pólót is kiad a Lacoste, amelyen Djokovic jellegzetes fonákütésének a sziluettje látható.

„Ma Novak Djokovic a Lacoste stílus nagykövet lett, nem csak a pályán, de azon kívül is. Az ő nyugodt eleganciája és találékonysága tökéletesen illeszkedik a márka DNS-hez és a sport inspirált termékeihez” – áll a Lacoste közleményében. Az együttműködéssel egyidőben a Lacoste egy új reklámkampányt is indít, amely a márka múltját és jelenét testesíti meg. A két főszereplő Rene Lacoste és Novak Djokovic szereplésével, mint a tenisz korábbi és jelenlegi ikonjai. Thierry Guibert, a Lacoste elnöke azt is elárulta, hogy nagyjából másfél éve kezdtek el dolgozni Djokoviccal, amikor még világelső volt.

Djokovicnak biztosan sűrű lesz a programja az idei torna alatt, ugyanis a másik fő szponzora, a Peugeot is nemrég tette közzé a Roland Garros-ra készített reklámját. A francia autógyár egyébként szintén a torna egyik fő támogatója. Djokovicnak nagy valószínűség szerint jó pár szponzori kötelezettségnek eleget kell majd tennie. Egy azonban biztos, hogy jó üzletet csinált a Lacoste-tal, ha csak egyetlen tényezőt veszünk figyelembe akkor is: az Uniqloval ellentétben a Lacoste disztribúciós szempontból jóval könnyebben elérhető márka a fogyasztók számára, mint a japán volt.

Forrás: tennisidentity.com; global.lacoste.com

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Sportszemle 2017.05.23.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close