Sportmarketing, tenisz — 2017/01/12 at 13:46

Federer a legértékesebb sportolói márka

by

Megelőzve Cristiano Ronaldót, LeBron Jamest és többi nagy riválisát, 2016-ban Roger Federer lett a legértékesebb sportsztár márka. A féléves kihagyása ellenére így is több, mint 60 millió dollárt tehetett zsebre.

Roger Federer, minden idők legsikeresebb teniszezője, 17 Grand Slam trófeával a háta mögött talán profi karrierje legnehezebb szezonján van túl. A tavaly év elejei Sharapova botrány után, a jelenkori teniszvilág egy másik jelentős, inkonikus alakját volt kénytelen nélkülözni egy kis időre. Roger Federer nagyságát bizonyítja, hogy a számára csonkának számító 2016-os évben újból elnyerte a Stefan Edberg és az ATP World Tour Fans Favourite – a szurkolók kedvencének járó díjat. A Stefan Edberg díjat minden évben a teniszezők szavazatai alapján ítélik oda a legsportszerűbb játékosnak. Federer ezt úgy nyerte el, hogy a 2016-os szezon utolsó hat hónapját sérülés miatt kénytelen volt kihagyni. Jelenléte nem csak a szurkolók, a versenytársak és a tornák szervezőinek fontos, hanem azoknak a márkáknak is, akik mögötte állnak és a piaci, üzleti céljaik elérése érdekében támogatják őt.

Forrás: movietvtechgeeks.com

A Forbes magazin évről évre értékeli a különböző sportmárkák adott évben nyújtott teljesítményét. Az év végén kiadott lista élén nagy meglepetésre a legértékesebb sportoló kategóriában Roger Federer volt található. A svájci 2016-ban 60,7 millió dollárt keresett, ebből közel 7 millió dollár származik a teniszben elért sikerei révén. A többi 60 millió dollár mind a szponzori szerződéseinek köszönhető. A Forbes magazin által kiadott lista azt méri, hogy az adott márkanév mennyiben tudott hozzájárulni az adott sportoló éves bevételeihez. A sportolók márkájának értékét úgy határozták meg, hogy összeadták az adott sportolóra nézve azoknak a szponzori bevételeknek, szerződéseknek az értékét, amik meghaladták az adott évben a top 10 legjobban kereső sportoló átlagos szponzori bevételének az értékét.

Forrás: forbes.com

Ezen eljárás alapján kissé meglepő módon, a féléves kihagyás ellenére Federer lett a legértékesebb sportsztár-márkanév a maga 36 millió dolláros értékével, ami közel 3 százalékos visszaesés az előző évhez képest, ahol is 37 millió dollárra taksálták a teniszező értékét. A lista második helyén LeBron James, a Cleveland Cavaliers klasszisa található a maga 34 millió dolláros értékével, és a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a golfozó, Phil Mickelson állhatott fel, akinek a tavalyi évhez képest nem változott a márkaértéke.

Forrás: skysports.com

De nem csak a Forbes magazin számításai alapján állhatott az élre a svájci klasszis, akinek bár a tenisz tekintetében 2016-ban túl sok babér nem termett, a sport üzleti vonatkozásában úgy tűnik legyőzhetetlen volt. A London School of Marketing kutatása alapján is Federert választották 2016 legpiacképesebb sportolójának. Az értékelés alapja ebben a kutatásban is a sportolók szponzori együttműködéseiből befolyó összegek voltak, ahol az előzmények alapján nem meglepő módon szintén a svájcit hozták ki győztesnek. A svájci 60,7 millió dollárt vihetett haza a támogató márkák jóvoltából, míg a nagy rivális, Novak Djokovics ennek az összegnek a felét, 33,8 millió dollárt. Rafael Nadal, aki Federerhez hasonlóan szinten felemás évet tudhatott maga mögött mindössze 31,8 millió dollárt kapott a szponzoroktól.

Forrás: en.yibada.com

Jacques de Cock, a London School of Marketing képviselője elmondta, „annak ellenére, hogy a 2016-os év laposra sikeredett Roger Federer eredményei tekintetében, a sikeres szponzori együttműködései is azt mutatják, hogy egy sportoló személyisége mennyire fontos egy hosszútávú szponzori együttműködés esetében.” Hozzátette, a sportolók esetében a fő szponzori bevételek a sportszermárkáktól származnak. Érdekesség, hogy 2016-ban a legértékesebb sportszermárka a Forbes lista alapján a Nike lett, aki Roger Federernek is az egyik fő szponzora, sőt saját Roger Federer kollekcióval is rendelkezik.

Forrás: www.rogerfederer.com

Jacques de Cock elmondta, hogy „a férfi sportolók továbbra is uralják a mezőnyt, mivel olyan előnyöket tudnak kínálni a szponzoroknak, hogy rajtuk keresztül tudják megszólítani az egyébként nehezen elérhető férfi fogyasztókat. A rajongók általában azokat a sportruházatokat és kiegészítő felszereléseket szokták vásárolni, amiket a kedvenc sportolójuk visel, és ez talán megmagyarázza, hogy a szponzori együttműködések miért olyan fontos elemei a krikett, a golf vagy éppen tenisz sportágaknak.” Véleménye szerint a szponzorációs együttműködések egy nagyon hatásos módja annak, hogy a márkák értékesíteni tudják a terméküket. A sportolók növelni tudják az adott márka ismertségét, hitelesíteni tudják a terméket, erősíteni tudják a márka értékét, és lehetővé teszik a nehezen elérhető 16-30 éves férfi célcsoporttal való interakciót.

Forrás: wcti12.com

Roger Federer személyisége, márkájának esszenciája, az eddigi karrierje során elért sikerek, és az ezen keresztül szerzett befolyása továbbra is nagyon értékes immateriális jószág a márkák számára. A svájcinak olyan márkákkal van hosszútávú megállapodása, mint a Nike, a Rolex, a Mercedes-Benz, a Wilson, a Jura, a Sunrise, a NetJets, a Lindt, a Moet & Chandon és a Credit Suisse. Eddig összesen 98 millió dollárt ütögetett össze 18 éves pályafutása során. A Forbes 100 legbefolyásosabb híresség listáján a 16. helyen található és a negyedik legjobban fizetett sportoló lett 2016-ban a maga 67,8 millió dolláros keresetével.

forrás: forbes.com, atpworldtour.com, yahoo.sports.com

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Sportszemle 2017.01.12.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close