Sportszemle — 2016/10/10 at 06:30

Sportszemle 2016.10.10.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


Nagy olimpiavita: „Hasba szúrom magam!”

Mihók Attila és Pogátsa Zoltán a szerda esti vitán Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet „Olimpia Budapesten – Kihívás és lehetőség” címmel hívta meg a Mathias Corvinus Collegium Pogátsa Zoltán közgazdászt és a Fekete Miklóst, aki a Budapest 2024 Kft. vezérigazgatója.

Dárdai elmondta, miért nem vitték el játékosainkat az Eb után – NSO

Mint ismert, Kis János futsaledző tartott két edzést a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban második helyen álló Hertha BSC-nek. Dárdai Pál, a berliniek vezetőedzője értékelte kollégája munkáját, valamint elmondta a véleményét a válogatottról is – immár szurkolóként. Dárdai Pál külső szemlélőként már nem szeretne beleszólni a válogatott életébe (Fotó: herthabsc.de) – Az első nap után azt mondta, majd a másodikat követően értékeli Kis János teljesítményét.

A NOB hatékonyabb doppingellenes rendszer kidolgozására kérte a WADA-t

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) erőteljesebb, hatékonyabb, átláthatóbb és egységesebb rendszer kidolgozására kérte a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA), írta az MTI. A WADA elnöke, Craig Reedie szombaton beszámolt róla, hogy szervezetének egy olyan globális rendszer felállítása a feladata, amelynek keretében tesztelik a sportolókat és megnövekedő hatáskörüknél fogva meg is büntethetik a vétkeseket, illetve szervezeteket.

Az eredeti tervek duplájába fájna az olimpia

Átlagosan végül kétszer annyiba kerül egy olimpia, mint amennyit az eredeti tervek szerint előirányoznak rá – közölte Szabados Gábor sportközgazdász az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli

Olimpia 2024: Budapest beadta második pályázati anyagát | 24.hu

A több száz oldalas dosszié tartalmazza az olimpiarendezéshez szükséges garanciákat, valamint bemutatja a jogi keretrendszert.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

spm-talks-sulyemeles
Sportsmarketing TALKS – a súlyemelés marketing és gazdasági vonatkozásai

A súlyemelés marketing szempontjairól egy igazi bennfentessel beszélgettünk, aki őszintén és szókimondóan mutatta be a problémákat a hazai piacon, és...

Close