Sportszemle — 2016/10/03 at 06:30

Sportszemle 2016.10.03.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


Ezért nem lesz Dzsudzsák-roller vagy Böde-bödön!

Berkes Péter: A magyar labdarúgó-válogatott a nyári Eb után először lesz látható hazai pályán az október 7-i vb-selejtezőn. A felkészülést az NB I-ben játszókkal a soraiban megkezdő csapat iránti érdeklődés a torna óta csökkenhetett valamelyest, de a jegyeladások alapján Svájc ellen is telt ház várható az Üllői úton.

Schmitt: Ha most döntenének, nem lenne budapesti olimpia

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke szerint Róma visszalépése elsősorban Párizs esélyeit növeli a 2024-es nyári ötkarikás játékokért zajló, a francia főváros, valamint Los Angeles és Budapest közötti versengésben. “Az egyik szemem sír, a másik nevet” – fogalmazott az olimpiai védnöki testület elnöke az MTI-nek adott interjújában.

Budapest rendezi a 2018-as birkózó-világbajnokságot

A Nemzetközi Birkózó Szövetség döntése alapján Budapest rendezi meg a 2018-as világbajnokságot, jelentette be pénteken Németh Szilárd, a magyar szövetség elnöke. A Magyar Birkózó Szövetség elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón a sportvezető elmondta, hogy csütörtök este kapták meg Nenad Lalovicnak, az UWW elnökének levelét, melyben a sikeres pályázatról értesítette az MBSZ-t.

Ezért énekelnek a Lazio szurkolói a magyarokról – NSO

A Lazio ultrái majd’ minden fordulóban eléneklik az Avanti ragazzi di Buda kezdetű szurkolói dalt, így a múlt héten az AC Milan, majd hétvégén az Empoli ellen is szólhatott az 1956-os magyar forradalmat felidéző nóta. Szűk egy hónappal a forradalom 60. évfordulója előtt itthon is újra téma a római drukkerek dala, amelynek megpróbáltuk „összerakni” a történetét is.

Kik nyertek eddig Golden Boy-díjat 2003 óta és mi lett belőlük?

2016-09-30 16:54:13 Ahogy 2003 óta mindig, 2016-ban is kihirdetik, ki volt a naptári év legjobb Európában szereplő 21 éven aluli játékosa. A FourFourTwo.com terjedelmes összeállítását is felhasználva összeszedtük az eddigi Golden Boy-győzteseket, és megnéztük, mi lett belőlük. Martial, Götze és Agüero.

Aki bújt, bújt, aki nem, nem

Rendkívül rossznak tartom, hogy a Komjádi uszoda használata miatt torzsalkodnak az egyesületek. Mit is mondjak? Ez minden, csak nem a magyar úszás érdeke… – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő szakosztályvezető. A Komjádiban jelenleg Hosszú Katinka klubja, az augusztusban alapított Iron Aquatics gyerekversenyzői kaptak nagyobb teret, részben miattuk költözik hamarosan a Jövő SC a budapesti Tüskecsarnokba.

Kézilabda: jövőre megrendezhetik az első Konföderációs Kupát – NSO

Elképzelhető, hogy 2017-től kezdve kézilabdában is összecsapnak egymással egy torna keretén belül a földrészek legjobb válogatottjai. A német és a katari válogatott újabb tornán csaphat össze (Fotó: Reuters) Labdarúgásban 1992 óta mérik össze erejüket a földrészek legjobb nemzeti csapatai (1997-től nevezik Konföderációs Kupának a tornát), és elképzelhető, hogy kézilabdában is lesz ilyen esemény.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

terem
Magyar Olimpiai és Sportmúzeum: Rejtett kincsek nyomában

A „Magyar Olimpiai Sikerek” kiállításon csodálatos tárgyak és fantasztikus történetek elevenednek meg. Dr. Szabó László igazgató vezetésével ismerhetjük meg a...

Close