labdarúgás, Sportpolitika — 2016/09/15 at 11:34

UEFA: megvan Platini utódja, új elnököt választottak

by

Aleksander Ceferint választották meg az Európai Labdarúgó Szövetség [UEFA] elnökének a szervezet szerdai, athéni kongresszusán. A Magyar Labdarúgó Szövetség [MLSZ] is a szlovén sportvezetőt támogatta.

Miután az UEFA első alelnöke, a spanyol Ángel María Villar egy hete visszalépett, a szlovén szövetséget 2011 óta irányító, 48 éves jogász egyetlen ellenfele a holland szövetség elnöke, a 68 esztendős Michael van Praag volt. A szavazáson 42:13-ra győzött Ceferin, akinek megbízatása 2019 tavaszáig szól.

Fotó: AFP

Aleksander Ceferin (Fotó: AFP)

Döntését, hogy pályázik az elnöki posztra, Ceferin június elején jelentette be, azóta többek között a magyar, a német, a francia, az albán, a bosnyák, a bolgár, a horvát, a görög, a ciprusi, a montenegrói, az orosz, a macedóniai, a román, a szerb, az olasz és a török szövetség is jelezte, hogy őt támogatja, csakúgy, mint négy észak-európai ország futballszövetsége. A voksolásnak így ő volt az esélyese.

Augusztus végén a korrupció, a doppingolás és a fogadási csalások visszaszorítását nevezte legfőbb céljának. „Arra fogok törekedni, hogy megvédjem sportágunk integritását és biztosítsam a megfelelő környezetet mindegyik résztvevő számára” – közölte akkor. Hozzátette: olyan sportszervezetté akarja alakítani az UEFA-t, amely mintaként szolgálhat más sportágaknak is, valamint biztosítani akarja a fenntartható fejlődés feltételeit.
Kijelentette: hisz benne, hogy olyan új ötleteket és felfogást tud vinni az európai szövetségbe, amelyre a kontinens labdarúgásának a jövőben szüksége lesz. Később elárulta azt is, hogy nagyszerűnek tartja az új, 24 csapatos Európa-bajnoki rendszert, ezért biztosan nem változtatna rajta.

Csányi Sándor és Aleksandar Ceferin (Fotó: MLSZ)

Csányi Sándor és Aleksander Ceferin (Fotó: MLSZ)

Ceferint támogatta a szavazatával a Magyar Labdarúgó Szövetség is. “Figyelembe véve az UEFA előtt álló stratégiai feladatokat, az MLSZ szükségesnek tartja, hogy a szakmai vezetői felkészültség mellett a leendő elnök képes legyen hosszabb ideig a szervezet vezetésére. Mindezeket mérlegelve a Magyar Labdarúgó Szövetség az Athénban tartandó UEFA-kongresszuson Aleksander Ceferin elnökké választását támogatja” – tudatta a szövetség korábban.

Mindezek mellett az MLSZ megjegyezte, hogy a választás eredményétől függetlenül azt várja, hogy az új elnök törekedjen az “európai labdarúgás szakmai színvonalának, társadalmi és gazdasági jelentőségének megőrzésére és növelésére, valamint erősítse az UEFA működésének transzparenciáját, és munkájában fokozottabb mértékben támaszkodjon a tagszövetségekre”.

Az UEFA eddigi elnökei

  • Ebbe Schwartz (dán), 1954. június 22.–1962. április 17.
  • Gustav Wiederkehr (svájci), 1962. április 17.–1972. július 7.
  • Barcs Sándor (magyar, megbízott elnök),  1972. július 7.–1973. március 15.
  • Artemio Franchi (olasz), 1973. március 15.–1983. augusztus 12.
  • Jacques Georges (francia), 1983. augusztus 12.–1990. április 19.
  • Lennart Johansson (svéd), 1990. április 19.–2007. január 26.
  • Michel Platini (francia), 2007. január 26.–2015. október 8.
  • Ángel María Villar (spanyol, ügyvezető elnök), 2015. október 8.–2016. szeptember 14.
  • Aleksander Ceferin (szlovén), 2016. szeptember 14.–

Megválasztása előtti athéni felszólalásában Ceferin tiszteletlenségnek nevezte, hogy egyesek tapasztalatlanságot emlegetnek vele kapcsolatban.

Azt állítani, hogy tapasztalatlan vagyok, tiszteletlenség a kis és közepes országok futballszövetségeinek elnökeivel szemben, akiknek, mint nekem magamnak is, kevesebből többet kell kihozniuk, azaz éppen hogy rendelkeznek tapasztalatokkal – fogalmazott. – Nem vagyok showman, nem az egoizmus vezérel, nem vagyok az irreális ígéretek embere”. Angol nyelvű felszólalásában a Scorpions népszerű dalára utalva a „változás szeléről” beszélt.

Michel Platini

Michel Platini

Elnökválasztásra azért volt szükség, mert a nemzetközi szövetség etikai biztossága decemberben Michel Platini alelnököt, az UEFA első számú vezetőjét „összeférhetetlenség” és „hűtlen kezelés” miatt eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől. A francia sportvezető májusban – miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság [CAS] nem mentette fel őt, hanem csak hatról négy évre csökkentette eltiltását – szóban lemondott posztjáról. Később jelezte, hogy mindezt Athénban hivatalosan is megteszi majd, amihez megkapta a jóváhagyást a FIFA etikai bizottságától, és szerdán el is búcsúzott.

Forrás: MTI, nemzetisport.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

napilapok
Sportszemle 2016.09.15.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close