baseball, Sportmarketing — 2016/06/13 at 18:30

Őrült sportmarketing a horror és a baseball keresztezésével

by

Japán egy más világ. A reklámjaikról ezt eddig is tudtuk. Ezúttal a sportmarketing megoldásaikból is ízelítőt kaphattunk, egy különös crossoveren keresztül.

Nem mindennapi jeleneteknek lehettek tanúi egy japán baseball mérkőzés nézői, akik a helyszínen vagy a televízióban követték az eseményeket. A pályán két horror ikon, Sadako [The Ring – A kör] és Kayako [Az átok] mérte össze erejét.

sadako-baseball

Az ötlet első gondolatra elég elmebetegnek tűnhet, de ha azt vesszük, hogy a baseball rendkívül népszerű Japánban, ahogyan a horror műfaj is, máris tisztul a kép. Ráadásul június 18-án mutatják be a japán mozikban a Sadako vs. Kayako című filmet, amelyben a két horror főszereplője csap össze. Természetesen mondani sem kell, hogy mindhárom film japán írók és rendezők közreműködésével készült. A végeredmény így talán már elfogadható.

Sportklubok és filmstúdiók együttműködése egyébként nem újdonság Európában sem. A Manchester United például idén februárban a 20th Century Fox-szal kötött globális partnerséget, hogy a stúdió legújabb filmjeit népszerűsítse az Old Traffordon, a hazai meccseik során, valamint a játékosok szereplésével készült reklámokkal.

Deadpool-es-rooney

Forrás: independent.co.uk

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

napilapok
Sportszemle 2016.06.13.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close