amerikaifutball, Sportmarketing — 2016/01/28 at 09:50

Az élő sportközvetítések felé kacsingat a Facebook

by

Nem úgy, mint a televíziók, hanem inkább, mint a Twitter. Tematikus élő közösségi hírfolyammal kísérleteznek.

A Facebook Sports Stadium célja, hogy minden nagyobb mérkőzés köré egy közösségi csomópontot építsen. A hírfolyamban az ismerősök posztjain, kommentjein kívül megjelennek majd szakértők, újságírók véleményei, valamint csapatok és ligák képviselőinek elemzései, továbbá valós idejű eredmények és statisztikák is elérhetők lesznek.

facebook-sports-stadium

A Sports Stadium megjelenése a szokásos Facebook platformtól eltérő. Időrendben követik egymást a posztok, ami az élő sportközvetítésekre és a Twitterre jellemző. A teljesen logikus lépés – élő eseményeket időrendben érdemes követni – nagy ugrás a közösségi média óriás számára, amelynek fő felületén, az idővonalon, nem kronológiailag jelennek meg a posztok, hanem egy algoritmus generálja a sorrendet.

Facebook-Stadium

A Facebook az új kezdeményezést második képernyős élménynek szánja, tehát a televíziós közvetítések figyelemmel követését tennék vele még szórakoztatóbbá. A szükséges bázisuk biztosan megvan hozzá, a cég állítása szerint a másfél milliárd regisztrált felhasználóból 650 millió a sportrajongó.

fb-sports-stadium

A Sports Stadiumról egyelőre kevés információ áll rendelkezésre és a hazai kipróbálásával is várni kell még, jelenleg ugyanis csak az Egyesült Államokban és iPhone-okon érhető el. A Sports Stadium amerikaifutball meccsekkel startolt, amihez labdarúgás és kosárlabda csatlakozik hamarosan, később pedig újabb sportágakkal bővül majd a kör.

A Facebooknak nem ez az első próbálkozása valós idejű párbeszédek kialakítására. A 2014-es labdarúgó világbajnokság során a Trending World Cup, vagy a tavalyi Trending Super Bowl oldalak hasonló módszeren alapultak, a jelenleg zajló amerikai elnökválasztási kampány során pedig élő streaming szolgáltatással is kísérleteznek.

Forrás: newsroom.fb.com

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

napilapok
Sportszemle 2016.01.28.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close