kerékpár, Sportpolitika — 2015/12/21 at 17:50

Kihúzhatja magát a Tour de France a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség versenynaptárából

by

A Vuelta és néhány klasszikus egynapos hasonlóan járhatnak. Hatalmas sportpolitikai csatározás zajlik a háttérben.

Egymásnak feszült a kerékpársport két nagyhatalma, az Amaury Sport Organisation [ASO] és a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség [UCI]. A többek között a Tour de France-t is szervező ASO ugyanis az UCI reformterveire reagálva bejelentette, hogy 2017-től a versenyeit a legmagasabb rangot jelentő World Tour besorolás helyett az alacsonyabb szintű HC, vagyis kiemelt kategóriában regisztrálja.

Tour-de-France-utjelzo-tabla

Tour de France útjelző tábla

Az ASO azzal indokolta a döntését, hogy nem ért egyet a versenynaptár 2017-től életbe lépő reformjával, illetve nagyobb beleszólást akar abba, melyik csapatokat hívhatja meg saját viadalaira. Az ASO egyrészt azt kifogásolja, hogy az UCI új versenyek bevonását tervezi a Közel-Keleten és Észak-Amerkiában, amivel a jövőben nem feltétlenül biztosítaná, hogy a komolyabb viadalok elkerüljék egymást. Másrészt a 18 World Tour licenccel rendelkező csapat kötelező résztvevői a World Tour versenyeknek, ami azt jelenti, hogy a 22 csapatot felvonultató Tour de France esetében mindössze négy szabadkártyáról dönthetnek a szervezők.

A Tour de France legendás ördöge.

A Tour de France legendás ördöge.

Az ASO lépése a gyakorlatban azt jelenti, hogy a versenyei nem fognak elmaradni, bár az önként vállalt visszaminősítés miatt ugyan csökkenhet valamennyire a színvonal. Különösebben azonban nem kell aggódniuk, mert a HC kategóriás versenyeken a résztvevő csapatok 70 százalékát meghívásos alapon még így is a World Tour gárdák alkothatják, a mezőny maradék részét pedig – szintén meghívásos alapon – Pro Continental csapatokkal, vagy a szervező nemzeti válogatottjával, vagy az adott ország kontinentális csapataival tölthetik fel.
Az ASO a Tour de France mellett olyan híres versenyeket rendez, mint a szintén háromhetes Vuelta a Espana, vagy a klasszikus egynaposok közül a Párizs-Roubaix, a Liege-Bastogne-Liege és a Fleche Wallonne, továbbá a Párizs-Nizza, vagy a Criterium du Dauphine körversenyek.

Tour-de-France-Voiture-balai

A “seprűs autó”, amely a mezőny utolsó versenyzőjét kíséri.

Az UCI-nak már jobban fájhat az ASO döntése, mert a felsorolt versenyek az eddigi teljes World Tour naptár több mint 40 százalékát teszik ki. A World Tour rendszerét tehát jobban megbolygatja ez a változás, mint amennyire befolyásolja az ASO eseményeinek sikerességét.

Forrás: cyclingnews.com, bikemag.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

napilapok
Sportszemle 2015.12.21.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close