Sportmarketing, úszás — 2015/08/11 at 12:30

Ízekre szedte az internet a magyarországi vizes vb kabalapuliját

by

Egy amerikai oldal például a sorozatgyilkos lelkéhez hasonlította és pigmenthiányosnak nevezte. De kapott ennél durvábbakat is a hozzászólóktól.

Ahogyan az a nagyszabású nemzetközi sportversenyek életében lenni szokott, az esemény végén a házigazda jelképesen átadja a stafétát a következő rendezvény szervezőbizottságának. Ennek rendje és módja szerint a kazanyi vizes világbajnokságon a Magyar Úszó Szövetség [MÚSZ] is megtartotta bemutatóját a 2017-es budapesti világbajnoksággal kapcsolatban. Itt debütált teljes valójában az új kabalafigura is, amely komoly hullámokat kavart az interneten.

Budapest-2017-mascot

Fotó: Szaka József / vizipolo.hu

Úgy tűnik, hogy a MÚSZ nagyon ragaszkodik a pulihoz, ha kabalafiguráról van szó, mert már a 2006-os budapesti és a 2012-es debreceni úszó Európa-bajnokságon is ezt a magyar kutyafajtát használta. Kreatívnak tehát nem nevezhető a választás, igaz, annyi változatosság van a történetben, hogy 2006-ban fekete, 2012-ben fekete-fehér puli volt a jelkép, két év múlva pedig teljesen fehér lesz.

Budapest-2017-kabala

Fotó: mob.hu

Noha a puli hozzánk, magyarok szívéhez közel áll, nem minden külső szemlélő számára egyértelműen felismerhető. A sportsgrid amerikai oldal például a Lhasa Apso, egy tibeti kutyafajta szellemét vélte felfedezni benne, miután azt is leírták a kabalafiguráról, hogy sem lelke, sem pigmentje sincs. Finoman szólva sem voltak elájulva a látottaktól, bár a MÚSZ mentségére hozták fel, hogy mivel Budapest Guadalajarától vette át szervezést, miután a mexikói város pénzügyi nehézségek miatt idén februárban visszalépett, kevés ideje maradhatott a kabalafigura megtervezésére.

puli-kabala-vizes-vb

Bár megcsodálva azt a plakátot, amit annak örömére készítettek, hogy átvehettük a 2017-es vizes világbajnokság rendezési jogát, nem is lehetett igazán szebb kivitelezésre számítani a kabalafigurát illetően sem.

vizes-vb-2017-plakat

A kabalapulinak a neve is van, ami teljesen illik a koncepcióba: Bol-Dog. Elképzelhető, hogy a nemzetköziség volt a cél a keresztelővel, de ez kissé erőltetett és külföldi legyen a talpán, akinél átmegy az üzenet. Az Index.hu az Instagram oldalán már el is indította az internetes értelemben vett világhír felé a #horropuli-t.

horrorpuli

UPDATE [2015.08.12.]
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerepelt, ahol nem éppen profi és meggyőző kommunikációval próbálta megvédeni Bol-Dog becsületét [7:42-től].

Forrás: sportsgrid.com, index.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

napilapok
Sportszemle 2015.08.11.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close