Hónap: 2015 július

Rufus, a sólyom! Wimbledon jelképe, a Wimbledon család egyik fontos tagja. Azt gondolom, hogy az oldal történetében talán még sosem írtunk állatokról marketing szempontból. Hát most ez is megtörténik.

Ha valaki azt mondja, hogy menjünk el megnézni, ahogyan közel 200 kerékpáros 40 km/h sebességgel elteker előttünk, könnyű igent mondani, mert jó bulinak tűnik. Azonban, ha azt mondják, hogy ezért a pár perces élményért érdemes 2-3 órával korábban a helyszínen lenni, mert a szórakozás végig garantált, akkor már megjelennek a képzeletbeli kérdőjelek az ember fejében. A Tour de France két szakaszán kipróbáltuk, és teljesen elvarázsolódtunk!

Wimbledon a tenisz szentélye, a mágikus pillanatok színhelye, és a hétfői napot a szervezők Manic Monday-nek nevezték el, ugyanis pályára lépett Federer, Djokovic, Murray, Sarapova, és a Williams testvérek (ráadásul egymás ellen). Azonban amellett, hogy ilyen remek meccsek és játékosok szerepelnek a tornán, a szponzori aktivitásokról is érdemes lenne néhány szót ejteni.

Mondhatni, a 2014/2015-ös kiírás vége sem az érdemleges hírekről, esetleges statisztikában kimutatható előrelépésekről szólt. Sokkal inkább arról, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség késői kommunikációja milyen helyzetbe hozott klubokat, egyesületeket. Akik most visszasorolásra kerültek, nem látják a jövőt. Számukra van egy tanácsom: professzionalizálódjatok!