Hónap: 2015 január

Kezdjük a történet elején! Bajner Bálint tavaly igazolt az Ipswich Townba, ahol nagyon hamar feltűnést is keltett. De nem a játékával, hanem amikor azt nyilatkozta nem érdekli őt a magyar futball, majd pedig szünet előtti lecserélésével kapcsolatban, hogy mindez azért történt, hogy a közönség megtapsolhassa.

Többször tapasztaltam, hogy az amatőr sportszerződések időtartamát és felmondását bizonytalanság övezi, és az érintett felek nincsenek tisztában azzal, hogy adott esetben felmondhatják-e sportszerződésüket és ha igen akkor ezt hogyan tehetik meg. A bizonytalanságok tisztázása végett az amatőr sportszerződések időtartamára vonatkozó rendelkezéseket, azok felmondásának lehetőségeit járom körül a sportolók és a sportszervezetek szemszögéből is.