Sportmarketing, többféle sportág — 2014/12/19 at 13:59

Az Év Sportolója 2014 – Állócsillagok Akváriumban

by

A Sportcsillagok Gálaestjén átadták az Év Sportolója díjakat. A rendezvényen találkozott a hagyomány és az újítás. Idén immár 57. alkalommal szavaztak a sportújságírók és idén először díjazták a nem olimpiai sportágak klasszisait is [NOS bajnokok].

Az eredmény – a teljes listát lásd lejjebb – azt mutatja, hogy legjobb sportolóink hosszú távon eredményesek, állócsillagként ragyognak, sokadszor, többedszer vannak ott a díjazottak között. Michelisz Norbert egymás után 4. alkalommal nyerte meg a közönségszavazást. A díjat nem tudta személyesen átvenni, de egy videoüzenetben köszönte meg a rá szavazóknak a kitüntetést, nagyon szimpatikusan és szerényen, kiemelve, hogy szerinte pl. Hosszú Katinka jobb sportteljesítmény nyújtott nála. A kiváló úszőnő tavaly után ismét győzött, csakúgy mint férje és edzője Shane Tusup. A csapatok között a Győri Audi ETO kézis lányai nyertek, a szövetségi kaptányoknál az első két helyen megfordult a 2013 évi sorrend, most Storcz Botond lett az első Benedek Tibor előtt. A férfiaknál Berki Krisztián harmadszor kapta meg a díszes serleget.

szponzorfal

Marketing  szempontból is érdekes a rendezvény, hiszen a magyar sport legnagyobb ünnepéről van szó, ahol legsikeresebb bajnokainkat köszöntjük, illetve a televízió jóvoltából ünnepli őket az egész ország sportszerető közönsége.

kisterem

Az előkészületek során a szervezőknek nem várt nehézséggel kellett megküzdeni, amikor kiderült, hogy idén nem a Syma Csarnokban lesz a díjátadó. A konkrét okról diplomatikusan senki nem nyilatkozott, a „zuhanyhíradó” szerint a Syma tulajdonosa váratlanul olyan összeget kért, amely nem állt rendelkezésre. Mindez ráadásul viszonylag későn derült ki – a Syma a honlapján és sok egyéb portálon most is a csarnok jelenik meg helyszínként. Kényszerhelyzet alakult ki, végül az Erzsébet téren az Akváriumban rendezték a gálát. Sajnálatos és érthetetlen a dolog. Sajnálatos, mert a helyszín minden rendezvény fontos része, eleme, meghatározza annak stílusát, hangulatát. Az Akvárium nehezen megközelíthető, egy ekkora rendezvényhez nem elég nagy a befogadóképessége –a sajtómunkások egy különteremben, kivetítőn nézték a díjátadót, a sportolók nem tudtak leülni a gála végén-, és nincs semmi köze a sporthoz. Érthetetlen, mert idén a MOB is kiemelten a támogatta az eseményt, a fővédnök Borkai Zsolt volt.

mob

A szervező csapatot dicséri, hogy ebben a nehéz helyzetben is „hozták” a televíziós közvetítést, megfelelő volt a körítés, szép számmal jelentek meg támogatók, szponzorok.  A díjak átadása között televíziós produkciókban feltűnt énekesek, zenészek –többek között Tóth Vera, Gebela Gergely, Pál Dénes- szórakoztatták a közönséget, talán érdemes lenne olyan előadót, produkciót is keresni, ami jobban kapcsolható a sporthoz, a győzelemhez.

díjazottak(nemzetisport)

A gála fő témája már a jövő év volt, a jó forma megtartása és ezzel az olimpiai kvóták megszerzése a fő célja bajnokainknak.

Az 57. Év sportolója szavazás eredménye:

Férfiak:
1. Berki Krisztián 1563 pont
2. Bácsi Péter 1397
3. Pars Krisztián 405
4. Cseh László 217
5. Tóth Krisztián 209
6. Lőrincz Tamás 154

Nők:
1. Hosszú Katinka 1741 pont
2. Kozák Danuta 1169
3. Miklós Edit 615
4. Csernoviczki Éva 366
5. Csay Renáta 285
6. Görbicz Anita 141

Csapat:
1. Győri Audi ETO KC 1509 pont
2. Férfi öttusa válogatott 650
3. Női kajaknégyes 571
4. Pick-Szeged férfi kézilabda csapat 481
5. Férfi sakk válogatott 416
6. Férfi vízilabda válogatott 231

Szövetségi kapitány:
1. Storcz Botond 1122 pont
2. Benedek Tibor 951
3. Kiss László 756
4. Pálvölgyi Miklós
és Struhács György 475-475
6. Horváth Tamás 263

Edző:
1. Shane Tusup 1021 pont
2. Ambros Martin 873
3. Kovács István 694
4. Sike András 622
5. Juan Carlos Pastor 280
6. Carlos Ortega 211

A nem olimpiai sportágak szavazási eredménye 2014:

Férfiak:
1. Bánhidi Dániel (táncsport) 10 337 pont
2. Gurisatti Gyula (sporthorgászat) 8876
3. Kakuk Levente (teke) 4417

Nők:
1. Gurisatti Lilla (búvárúszás) 9086
2. Szabó Nikolett (fitnesz) 5555
3. Senánszky Petra (búvárúszás) 5181

Csapatok:
1. Szupergirls (táncsport) 7401
2. Rába Sárkányhajó Club női egysége (sárkányhajó) 7394
3. Dragonmasters (sárkányhajó) 3116

Edzők:
1. Debreczeni Dezső (kick-box) 8254
2. Lengyel Veronika (táncsport) 7861
3. Szabó Miklós (sárkányhajó) 7614

Szövetségi kapitányok:
1. Sziklenka László (sárkányhajó) 3455
2. Zrínyi Miklós (kick-box) 2848
3. Weisz Róbert (kajak-kenu maraton) 1139

Fogyatékos sportolók szavazati eredménye 2014:

Férfiak:
1. Rozbora András (kajak-kenu) 8 pont
2. Boronkay Péter (triatlon) 6
3. Kovács Dániel (kerékpár) 4

Nők:
1. Szabó Nikolett (cselgáncs) 7
2. Dávid Krisztina (sportlövészet) 7
3. Veres Amarilla (vívás) 3

Csapat:
1. Csonka András, Zborai Gyula (asztalitenisz) 6
2. Farkas László, Farkas Attila, Navratyil Sándor (tenisz) 6
3. Gulyás János, Vizsnyai Dávid (asztalitenisz) 5

Szövetségi kapitány:
1. Dobi Zoltán (asztalitenisz) 7
2. Weisz Róbert (kajak-kenu) 6
3. Bíró Norbert (cselgáncs) 6

Edző:
1. Pruzsina István (kajak-kenu) 8
2. Keserű József (cselgáncs) 6
3. Zakor Andrea (sportlövészet) 4

Különdíjasok:

A sportállamtitkárság részéről Polgár Judit, a MOB részéről Kovács István torna edző, az MSÚSZ részéről Palotai Károly, az MTVA részéről Erdei Zsolt, az Adidas népszerűségi közönségszavazás győztese Michelisz Norbert.

One Comment

  1. Pingback: JUNI GYÖRGY, Michelisz Norbert marketing és kommunikációs menedzsere, a Zengő Team ügyvezetője | sportsmarketing.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Sportszemle 2014.12.19.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close