kézilabda, Sport PR — 2014/10/20 at 12:00

Magyar csapattal debütál a strandkézilabda Bajnokok Ligája

by

Annak ellenére, hogy a nyár és ezzel a strandkézilabda szezon is véget ért Európa legtöbb helyszínén, az év fő eseményére még csak ezután kerül sor: október 31. és november 2. között a Kanári-szigeteken méri össze erejét a kontinens 10 bajnokcsapata, köztük a Dabas Beach Boy’z.

Az Európai Kézilabda Szövetség [EHF] idén először indítja útjára a Champions Cup elnevezésű sorozatot, a teremváltozatban már jól ismert és sikeresnek mondott Bajnokok Ligájára alapozva. A szövetség célja, hogy ismertebbé és népszerűbbé tegye a strandkézilabdát, illetve lehetőséget biztosítson Európa legjobb csapatai számára, hogy összemérjék erejüket egy torna keretein belül.

EHF-Gran-Canaria-logo

Már a kvalifikáció is komoly kihívást jelent – az egyelőre még amatőrnek mondott – csapatok számára, mivel a megmérettetésen azon együttesek vehetnek részt, akik megnyerték hazájuk országos bajnokságát. Az így, döntőbe jutott 10 ország csapatainak 3 napja lesz kivívni Európa legjobb együttesének kijáró címet.

A magyar bajnok: Dabas Beach Boy’z

Dabas Beach Boy'z

A horvát, spanyol, portugál, német, görög, olasz, holland, orosz és svájci csapatokon, kívül hazánkat is képviseli a 2014-es magyar bajnok, a Dabas Beach Boy’z.

„A gárda gerincét a magyar bajnokságban előzőleg is sikeresen szereplő csapatokból verbuválták össze, amely keretnek jelenleg 15 versenyszerűen kézilabdázó játékos a tagja. A csapat átlagéletkora, alig haladja meg a 23 évet, így egy ütőképes, de dinamikus, győzelemre éhes, fiatal brigádról beszélhetünk, amely a látványos és sikerorientált játékkal többek elismerését is kivívta” – árulta el nekünk Buza Bence, a csapat menedzsere.

A csapat számos elismerést és eredményt mondhat magáénak: a kétszeres magyar bajnoki cím mellett, több nemzeti kvalifikációs tornán is dobogós helyezéseket értek el.

A Dabas Beach Boy’z bizakodva várja a tornát és a sorsolásnak köszönhetően nagy reményeket fűznek az első bemutatkozáshoz. A torna során a csoportkörben a német, holland, svájci és spanyol bajnokkal kell majd megküzdenie a fiúknak, de a csapatmenedzser elmondása szerint, alapos felkészüléssel és a komoly profizmussal próbálják felvenni a versenyt a jelentősebb büdzsével rendelkező, nyugat-európai együttesekkel szemben.

A strandkézilabdáról

EHF strandkézilabda

Magyarország egyik legsikeresebb és legnépszerűbb csapatsportágának, a kézilabdának a nyári szezonban játszott testvére.  Egy viszonylag fiatal sportág, ami a teremváltozat mellett született meg és indult népszerű útjára. A sportág szakmai elismertségét és színvonalát mutatja, hogy a rendszeresen megrendezésre kerülő Európa- és Világbajnokságokon, illetve Világjátékokon túl, a klubcsapatokra is egyre nagyobb fókusz jut az Európai Mesterek Tornájának és a Champions Cup-nak köszönhetően.

A strandkézilabda látványos, közönségszórakoztató játék, a nyári sportokra jellemző körítéssel. A mérkőzések homokos pályán zajlanak, 10 perces félidőkkel, ahol a kapus mellett 3 mezőnyjátékos lehet egyszerre a pályán. A látványos elemekből [360 fokos fordulatból, illetve légpasszból értékesített találat] és az ún. liberó/kapus által lőtt gólokat duplán számolják. A félidőket külön-külön értékelik, így a gyakran kialakuló, 1-1 nyert félidős szituáció esetén, szétlövéssel döntenek a győzelemről a csapatok.

Forrás: sportsmarketing.hu 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Sportszemle 2014.10.20.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close