Sportszemle — 2014/10/16 at 06:30

Sportszemle 2014.10.16.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


Horror jegyárak – az angol 4. ligában drágább a bérlet, mint a Barcánál

A BBC 207 (176 brit és 31 külföldi) labdarúgóklub jegyárait megvizsgálva megállapította, Angliában az egyesületek addig nem foglalkoznak a szurkolók igényeivel, amíg bevételük nem csökken. Hiába ugyanis a rendszeres áremelés, a Premier League látogatottsága folyamatosan nő…

Különös jelentőségű a magyar-japán sportegyüttműködés

A MOB főtitkára szerint különös jelentőségű a magyar és a japán olimpiai bizottság között 2011-ben aláírt együttműködési megállapodás.

Magyar bírót vert az őrült spanyol bunyós

A kereken ötven évvel ezelőtt, 1964 októberében zajlott tokiói olimpia magyar szempontból nagyszerű eredményeket hozott. Ökölvívóinknak viszont nem ment, hét sikeres ötkarikás szereplést követően medál nélkül maradtak, világszerte mégis egy honfitársunk ringbéli jelenete keltette a legnagyobb szenzációt.

MLSZ: Dárdaiék lefektették az U-képzés szakmai alapjait

A Magyar Labdarúgó-szövetség által, a hazai utánpótlás-képzés megújítása céljából létrehozott bizottság lefektette az új irány szakmai alapjait. Ennek részleteiről ír az utanpotlassport.hu.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Sportszemle 2014.10.15.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close