Sportmarketing, tenisz — 2014/08/29 at 11:50

Tennis Classics – A múlt nagyjai helyett trónkövetelők a hetedik gálán

by

November 18-án kerül sor Budapesten a hetedik Tennis Classics gálára, amelyen ezúttal nem a múlt nagyjai, hanem fiatal trónkövetelők lépnek pályára a Papp László Sportarénában.

A szervezők tájékoztatása szerint az elmúlt évek során nyilvánvalóvá vált, hogy a múlt „klasszikusainak” száma véges, és nemigen van már olyan egykori legendás játékos, aki ne járt volna legalább egyszer a Tennis Classicson: az előző gálákon a magyar főváros vendége volt többek között Björn Borg, John McEnroe, Ivan Lendl, Stefan Edberg, Mats Wilander, Henri Leconte, Yannick Noah, Patrick Rafter vagy Thomas Muster.

Tennis Classics 2014

Másfelől a rendezők úgy vélik, hogy a hazai sportbarátok legalább annyira kíváncsiak a mostani legjobbakra is, mivel nehéz eljutni olyan helyszínekre, ahol találkozhatnak a profi tenisz elittel. Az idei meghívottak névsora egyelőre négy fiatal és egy szenior játékost tartalmaz: a kanadai Milos Raonic, a lett Ernests Gulbis, az olasz Fabio Fognini és az osztrák Dominic Thiem mellett a labdazsonglőrnek sem utolsó, iráni-francia Manszur Bahraminak tapsolhat majd a közönség.

A 23 éves, montenegrói származású Raonic hat ATP-tornagyőzelemnél tart, idén elődöntőt vívott Wimbledonban, és jelenleg hatodik a világranglistán. A 25 esztendős Gulbis ugyancsak hat trófeát gyűjtött, idén Roger Federer legyőzésével elődöntős volt a Roland Garroson, és a 12. helyen jegyzik az ATP-rangsorban. A 27 éves Fognini szenvedélyes stílusa miatt lett közönségkedvenc, jelenleg 17. a világranglistán, de márciusban 13. is volt. A top 50 legfiatalabb játékosaként ismert Thiem idén Madridban legyőzte az Australian Open-bajnok svájci Stan Wawrinkát, és 20 éves korára már a 44. helyen áll.

Bahrami a Tennis Classicson

A Tennis Classicson négy játékos versenyszerű rendszerben küzd meg egymással Budapesten, az elődöntők győztesei csapnak össze a fináléban.

Forrás: MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Sportszemle 2014.08.29.

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close