Sportszemle — 2014/08/12 at 06:30

Sportszemle 2014.08.12.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


Császár: A csapat eredményesebb szezont remélt, és én is

A világ talán legerősebb keretű férfiklubjában, a Paris Saint-Germain Handballban kézilabdázik Császár Gábor, aki a második idényét kezdi a szakemberek szerint továbbra is óriási sikerekre predesztinált párizsi együttesben. A válogatott irányító az előző szezonban is tisztességesen, szorgalmasan teljesítette a rábízott, aránylag kevés feladatot, pedig – ezt ő is többször elmondta – nagyon szeretett volna többet szerepelni a világválogatottal felérő, plafon nélküli költségvetésű gárdában.

Úszó Eb: 2.5 millió liter víz a berlini medencében

Még tartanak az utolsó simítások a berlini úszó Európa-bajnokság kiemelt helyszínén, a Velodromban. A 2002-es kontinensviadalhoz képest újítás, hogy nem a klasszikus, földalatti uszodában rendezik az úszóversenyeket, hanem átvitték a szomszédos kerékpár-csarnokba, így ugyanis sokkal több néző ülheti körbe az ideiglenes medencét.

Wolff: Tartozunk az F1-nek annyival, hogy hagyjuk küzdeni a versenyzőinket

Toto Wolff elárulta, a Mercedes bajnoki címeinek bebiztosításával változtathatnak eddigi szemléletmódjukon, s két versenyzőjük még keményebben és szabadabban küzdhet egymással.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Afrikát is meghódítja az NBA

Az NBA 2003 óta tartja meg a Basketball Without Borders elnevezésű edzőtáborait Dél-Afrikában, jövőre azonban az edzőkkel és játékosokkal való...

Close