Sportszemle — 2014/07/30 at 06:30

Sportszemle 2014.07.30.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


Másfél millióan utaztak a vízilabdás villamoson

Varga Dániel és Tóth Márton A Magyar Vízilabda Szövetség, a Teamforce Sportmarketing ügynökség, a Budapesti Közlekedési Központ és az Univer Zrt. közös kezdeményezése volt a járat elindiítása. Volt már hasonló kezdeményezés, még a londoni olimpia ideje alatt.

Mányoki lehet a 13. ember, aki átússza a Cugaru-csatornát

A La Manche-csatorna tavalyi sikeres átúszása után idén még nehezebb feladat teljesítésével próbálkozik meg Mányoki Attila, aki Japánba készül. A zalaegerszegi ultramaratonista – amint azt kedden az MTI-nek elmondta – a jövő hónap elején vág neki a Cugaru-csatornának, és igyekszik leküzdeni két sziget, a Honsu és Hokkaido közötti 19,5 kilométeres távot.

Kínában ma már nem a dicső magyar csapattól tanulnak

Magyar labdarúgó ritkán igazol kínai csapatba, Huszti Szabolcs azonban így tett, a hétvégén pedig már be is mutatkozott a Csangcsun Jatajban. De milyen is a kínai szuperliga, mennyit költenek a klubok igazolásokra, milyen szabályok vonatkoznak az idegenlégiósokra? Ezekről is szó esik a következő cikkben, amelyből kiderül, hogy nekünk, magyaroknak is van némi közünk a világ legnépesebb országának labdarúgásához.

Kecskeméten rendezik a 12 órás ultrafutó ob-t

Szombaton Kecskemét ad otthont az OptiVita Ultrafutó Kupa idei negyedik állomásának, s a verseny egyben 12 órás országos bajnokság is lesz. A magyar szövetség (MASZ) közleménye alapján a rendezvény a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban lesz, ahol a futók egy 1000 méter hosszú, aszfaltos körpályán versenyeznek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Tour de France Grand Départ Kazahsztánból?

Vincenzo Nibali Tour de France győzelme a kazah kormány által támogatott Astana csapat számára beindította az egykori szovjet tagállam vezetőinek...

Close