Sportszemle — 2014/06/03 at 06:30

Sportszemle 2014.06.03.

by

Friss hírválogatás sportmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.


Puskás-kiállítás nyílt GörögországbanAz 1971-es Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) döntőjének 43. évfordulója alkalmából az athéni városházán, hatalmas sajtóérdeklődés mellett, ünnepélyes keretek között megnyitották hétfőn a Puskás Ferenc életét és pályafutását bemutató kiállítást.

Embedly Powered

via Mno
Röplabda: Eb-résztvevő a magyar női válogatottAzok után, hogy a mieink legyőzték Svédországot 3:0-ra, a franciák a házigazda Izraellel tették meg ugyanezt az Izraelben zajló Eb-selejtezőn. Így a magyar csapat a csoport élén végzett, s biztos résztvevője a jövő évi, holland-belga közös rendezésű Európa-bajnokságnak. Legutóbb 1987-ben vehetett részt a női válogatottunk kontinensviadalon.

Embedly Powered

Világválogatott épül SzolnokonNégyévi horvátországi légióskodás után hazatér és Szolnokon folytatja vízilabdás pályafutását az olimpiai és világbajnok Varga testvérpár, Dániel és Dénes. Kettejük érkezésével tovább erősödik az új magyar világválogatott, amelyhez ugyancsak csatlakozott a tavaly világbajnoki címet szerzett Nagy Viktor kapus, továbbá a kétszeres olimpiai és kétszeres vb-aranyérmes Madaras Norbert is.

Embedly Powered

via Origo
Kovács Ágnest halhatatlannak választották az USA-banKovács Ágnes, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó is bekerül a vizes sportok legkiválóbbjait tömörítő nemzetközi hírességek egyesült államokbeli csarnokába. A beiktatási ünnepség június 14-én lesz a Fort Lauderdale-i Hall of Fame-ben.

Embedly Powered

via Hvg
Tartoltak a debreceniek az MLSZ díjátadó gálájánA bajnok Debrecen tarolt a vasárnap befejeződött labdarúgó OTP Bank Liga RangAdó elnevezésű díjátadó gáláján: a középpályás Szakály Péter az év játékosa, Kondás Elemér pedig az év edzője díjat vehette át hétfőn a telki edzőközpontban.

Embedly Powered

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Sportszemle 2014.06.02.

Friss hírválogatás sportmartmarketing és sportgazdaság témájú cikkekből.

Close